A Hogyan tudnák élni nélküled? sztorija Demjén Ferenc-dalok köré épült, és bár a 90-es években játszódik, a retró jegyében, a híres MSZMP-s honvédelmi miniszter, Czinege Lajos nyaralójában forgatta le a stáb a balatonakarattyai jeleneteket.
December 12-én végre befut a hazai mozikba a szerelemvonat, vagyis műsorra tűzik a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés-táncos, kasszasiker-várományos magyar romantikus vígjátékot, ami egy Demjén Ferenc-slágerek köré szőtt, 90-es években játszódó balatoni szerelmes történet.
Az idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett filmben többek között olyan ismert arcok is feltűnnek, mint Marics Peti és Törőcsik Franciska, akiknek a kiválasztásában fontos szempont volt, hogy tényleg el tudják énekelni a történetben fontos Demjén-dalokat. De más izgalmas kulisszatitkok is kiderültek már a filmmel kapcsolatban. Íme:
1. 2020 óta tervezgette a producer ezt a filmet
A film ötletgazdája és producere, Kirády Attila 2020-ban találta ki, hogy egy olyan látványos és szórakoztató produkciót kellene tető alá hozni, aminek az alapját az egyik közkedvelt hazai énekes vagy együttes életművére építik. Akkor persze még nem Hogyan tudnék élni nélküled? volt a cím, és még csak formálódó elképzelések mentén indult el a munka.
2. A slágerek kiválasztásakor a bőség zavarával küzdött a stáb
Köszönhetően annak, hogy a magyar beatkorszak berobbanása óta a hazai palettán folyamatosan egymást követték a jobbnál jobb, generációkat átkaroló, kedvelt előadók és zenekarok. Folyamatosan szűkült a lista, míg végül Demjén Ferenc lett az, akinek a szerzeményei minden szempontból ideálisnak tűntek ehhez a filmhez.
3. Kemény agymunka volt, melyik Demjén-dalok kerüljenek be a filmbe
A 60-as évek óta aktív Demjén Ferenc pályafutása tele van emblematikus slágerrel, így komoly fejtörést okozott a stábnak, miket használjanak fel ezek közül. Végül a következő dalok lettek a befutók: Sajtból van a hold, Hiányzol, Gyere és szeress, Szabadság vándorai, El kell, hogy engedj, Szerelemvonat, Úgy szeretném, Darabokra törted a szívem, Mikor elindul a vonat, Lepihenni melletted, Hogyan tudnék élni nélküled? (utóbbi a film címe is lett egyben).
4. Kormos Anett és Goda Krisztina kreált sztorit a Demjén-slágerek köré
Így született meg a Demjén Ferenc dalai által ihletett, a mában és 1994-ben játszódó balatoni történet, amelyben helyet kapott többek közt három barátnő, egy feltörekvő fiúegyüttes, egy szigorú apa, valamint egy szerelmes vőlegény is.
5. A castingon fontos szempont volt, hogy a színészek énekelni is tudjanak
Ebben a filmben ugyanis az ikonikus Demjén-dalokat valóban azok adják elő, akik a vásznon láthatóak. A castingokon Kirády Attila, Goda Krisztina és Kormos Anett, valamint Orosz Dénes rendező mellett részt vett Demjén Ferenc zenei menedzsmentje is. Az ő egyetértésükkel véglegesedett az a színészi gárda, amely immár a filmben játszik, azaz Törőcsik Franciska, Ember Márk, Kirády Marcell, Márkus Luca, Marics Peti, Varga-Járó Sára, Brasch Bence, valamint Seress Zoltán, Györgyi Anna, Medveczky Balázs, Kovács Harmat, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs és Barta Veronika.
6. A forgatást több hónapos intenzív felkészítés előzte meg
Ez a Demjén-dalok professzionális elsajátításán túl rengeteg táncpróbából állt. A filmben több látványosan koreografált, sok szereplőt felvonultató táncos jelenet is helyet kapott (a szereplők táncra perdülnek többek között a vasútállomáson és a Balaton-parton is), amelyeket Túri Lajos Péter, a Megatánc és más hasonló, nagyszabású tévés produkció koreográfusa tervezett meg.
7. Balatonföldváron, Révfülöpön és Balatonakarattyán idézte meg a stáb a 90-es éveket
A mában játszódó részeket 2023 decemberében Budapesten vették fel, míg az 1994-es történetszálat idén nyáron rögzítették részben a fővárosban, részben a fenti balatoni településeken. Balatonakarattyán például a Kádár-korszak egykori híres honvédelmi miniszterének, Czinege Lajosnak a nyaralójában is dolgozhatott a stáb.
8. Töröcsik Franciska a huszonéves énjét és a harminc évvel idősebb saját magát is eljátszotta
Az utómunka így igazi kihívásokat tartogatott az alkotóknak, akik a színésznő külső átalakulásához maszkok helyett speciális számítógépes öregítési technikát alkalmaztak, ami tökéletesen lekövette az arc évtizedes változásait.