A 8 legbénább időutazós sci-fi

Az időutazás hálás téma, de még a legjobb filmekben is könnyű belezavarodni. Hát még a rosszakban…

Majdnem napra pontosan 30 éve mutatták be az Időzsarut, amit műfaji klasszikusnak még véletlenül se lehetne nevezni, de a koncepció miatt, és persze a főszereplőnek, az akkor még csúcson lévő Jean-Claude Van Damme-nak köszönhetően nagyot ment a videótékákban. Az évforduló örömére lássunk 8 még az Időzsarunál is gyengébb időutazós sci-fit.


Mennydörgő robaj (2005)

Az alapötlet kiváló, az alkotók a legjobb forrásból merítettek: Ray Bradbury 2055-ben játszódó történetét dolgozták fel. A sztori szerint Charles Hatton (Ben Kingsley), a mindenre elszánt, pénzéhes üzletember az utolsó centet is ki akarja préselni az időutazásból. Időszafari nevű cége gazdagoknak szervez utakat a múltba, ahol dinoszauruszokra vadászhatnak. Van azonban három alapszabály, melyeket nehéz betartani: semmit sem lehet visszavinni a múltba; semmit sem lehet visszahozni onnan; és nem szabad lelépni a kijelölt ösvényről. Ezeknek a megszegése beláthatatlan következményekkel lehet a jelenre és a jövőre is egyaránt. Természetesen egy hiba miatt ez megtörténik, és a világ megváltozik.

Hiába az ígéretes történet és a mindig kiváló Ben Kingsley mint főszereplő, a kivitelezés katasztrofális. A vizuális effektek meglehetősen gyatrák, még 2005-ös mércével is. A színészi játék sem képes kompenzálni a gyenge forgatókönyvért, a karakterek pedig laposak és érdektelenek, de az alkotók legnagyobb bűne, hogy nem tudják és valószínűleg nem is akarják hűen visszaadni Bradbury novellájának filozófiai mélységeit.


Időzsaru 2. - Verseny az idővel (2003)

A Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült első Időzsaru sem volt éppen egy mestermű, és csak mérsékelt sikert aratott, mégis elkészült a folytatás, amely messze elmarad elődjétől. A történet a Történelmi Hitelesség Szövetsége nevű szervezet körül forog, amelynek feladata az időutazás szabályozása és a történelem manipulálásának megakadályozása. Az egyik tag, Brandon Miller (Thomas Ian Griffith) úgy gondolja, hogy ennél jóval magasztosabb célokra is lehetne használni az időutazást. Elhatározza, hogy ő majd segít helyrehozni a nagy történelmi tévedéseket, megakadályozza a történelmi katasztrófákat. Elsőként rögtön az 1940-es évek Berlinje felé veszi az utat, hogy megölje Adolf Hitlert. Ryan Chan időzsaru (Jason Scott Lee), a renitens időutazó utána indul. Tudja, hogy Hitler elpusztításával milliók életét mentené meg Brandon, de ennek a múltbéli változásnak beláthatatlan következményei lennének a jelenre.

Az alacsony költségvetés, a klisékkel teli forgatókönyv, és a halovány színészi teljesítmények miatt a Steve Boyum filmje nem tud érdemben hozzátenni semmit az időutazós műfajhoz, és még a látványvilág sem segít abban, hogy elvonja a néző figyelmét a hiányosságokról.


Fekete lovag (2001)

Nemcsak a sci-fiknek és az akciófilmeknek, de a komédiáknak is kedvelt témája az időutazás, amelyben rengeteg potenciál van. Martin Lawrence vígjátéka is ígéretesen indul: ő alakítja Jamalt, aki egy középkor hangulatát idéző minigolfpálya alkalmazottjaként dolgozik. A pálya nemcsak a makettvárak és lovagfigurák miatt tűnik ódonnak, hanem azért is, mert utoljára éppen a középkorban renoválták. Egy szerencsétlen baleset után Jamal döbbenten veszi tudomásul, hogy a XIV. századi Angliába került, ahol hős lovagnak nézik. Hamarosan kénytelen szövetkezni egy modern gondolkodású lánnyal és egy lezüllött exlovaggal, hogy közös erővel megdöntsék a gonosz Leo király hatalmát.

Az időutazás a Fekete lovagban csupán a vígjátéki elemeket szolgálja, de sajnos a humor sem működik igazán. A történet lapos, a karakterek sablonosak, a cselekmény pedig kiszámítható, nem csoda, hogy a jegypénztáraknál is megbukott – összesen kb. 40 millió dolláros bevételt hozott (50 millió dolláros költségvetés mellett).

Érdekesség: a filmben feltűnik a koronás címeres magyar zászló, de hogy miért, az rejtély.


Vissza a jelenbe 2. (2015)

  

Az első Vissza a jelenbe (2010), amelyben három jó barát, Adam (John Cusack), Lou (Rob Corddry) és Nick (Craig Robinson) egy jakuzzi-időgép segítségével 1986-ban találta magát, kellemes meglepetés volt, de a folytatás semmivel sem tudta indokolni a létjogosultságát. A sztori szerint Lou hamarosan mint az internet atyja lesz népszerű, ám egy ismeretlen merénylő lelövi. Nick és Jacob elhatározzák, hogy időgépet építenek, hogy a múltba visszautazva megelőzzék a merényletet. A számításokba azonban hiba csúszik, és véletlenül a jövőben kötnek ki Adam Jr.-ral.

Papíron akár működhetne is a sztori, de a humor itt már erőltetett és olcsó, a karakterek pedig sikeresen elvesztették az eredeti bájukat. Ha az alkotóknak tényleg lenne egy időgépük, valószínűleg visszamennének a múltba, hogy eltöröljék ezt a felesleges és kínos folytatást. 


Az időgép (2002)

H.G. Wells klasszikus sci-fije végtelenül nyomasztó történet a névtelen időjárőrről és az emberiség a messzi-messzi jövőben élő, elcsökevényesedett leszármazottairól, az állatias morlockokról és a butácska eloikról. Többször is feldolgozták, de a 2002-es film volt közülük a legígéretesebb és a legnagyobb csalódás. Az eredeti történet soványka egy egész estés filmhez, ám kellő fantáziával és tisztelettel a mai néző számára is kiváló feldolgozást lehetne készíteni belőle – 1960-ban George Pal meg is tette. 2002-ben nem így történt. Simon West (az író dédunokája egyébként, Az Egyiptom hercege társrendezője) adaptációjának forgatása maga volt a káosz, nem is ő fejezte be a filmet, ami sajnos a végeredményen is látszik.


Idővonal (2003)

A Michael Crichton bestselleréből készült filmben egy csapat régész visszautazik a múltba, hogy megmentsék professzorukat, aki véletlenül egy átjárót nyitott a XIV. századba, de ott ragadt a százéves háborúban. Richard Donner filmje tele van logikai bukfencekkel, a karakterek kidolgozatlanok, és a cselekmény zavaros. Cserébe szerepel benne a fiatal Gerard Butler és Paul Walker, illetve a magyar származású Csókás Márton.


A Robinson család titka (2007)

A Disney animációs filmjében Lewis, az árva kisfiú feltalálja az Emlékszkennert, amivel elvileg megtalálhatja a vér szerinti édesanyját. Mielőtt azonban megvalósíthatná tervét, a szerkezetet ellopja tőle a velejéig romlott Kalapos férfi. Lewis váratlan segítséget kap egy tinédzser fiútól, Wilburtól, aki időgépével elviszi Lewist a jövőbe, ahol egy napot töltenek a kissé furcsa Robinson család társaságában.

A film látványvilága jópofa, de a tempója túlságosan gyors, és a cselekmény túl bonyolult a fiatalabb közönség számára. A kusza, logikátlan történetet is muszáj felróni az alkotóknak, mert attól még, hogy animációs formában dolgozzák fel az időutazás témáját, illene odafigyelni arra, hogy ne borítsák fel teljesen a műfaj szabályait.


Pillangó-hatás 2 (2006)

Az első Pillangó-hatás izgalmas és gondolatébresztő film volt, amely az időutazás pszichológiai és érzelmi hatásaival foglalkozott. A folytatásban ehhez képest nem maradt semmi az eredeti komolyabb hangvételéből és mélységéből. A történet középpontjában Nick (Eric Lively) áll, aki egy tragikus balesetben elveszíti a szerelmét. Egy évvel később rájön, hogy képes visszautazni az időben, és megpróbálja megmenteni szerelmét, de közben nemcsak azokat a részleteket változtatja meg, amelyeket szeretne, hanem szándéka ellenére az egész további élete is gyökeresen átalakul egészen a jelenig.

A Pillangó-hatás 2 fajsúlyos sci-fi dráma helyett inkább tűnik egy tipikus B kategóriás thrillernek, tele klisékkel és erőltetett fordulatokkal – mintha nem is ugyanazok készítették volna, mint az eredetit. És valóban nem. A producerek egyszerűen le akartak még egy bőrt húzni a koncepcióról, de ehhez komoly színészek már nem adták a nevüket, a rendezői székbe pedig az a John R. Leonetti ült be, aki korábban kizárólag operatőrként volt ismert.

via: Slashfilm