Gulliver Oldman nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz a 17 éve történt, ám egyes lapok által most újra elővett ügyben.
A friss Oscar-díjas színész még 2001-ben keveredett egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos botrányba, amikor akkori felesége, Donya Fiorentino megvádolta, hogy a férfi a gyerekei szeme láttára fojtogatta, majd négy alkalommal is megütötte a telefonkagylóval, amikor ő a 911-et próbálta hívni.
Az asszony vádjait Oldman a válóper során sikeresen megcáfolta, és el is nyerte a két fia, Gulliver és Charlie feletti gyermekfelügyeleti jogot. Fiorentino állításait azonban most újra felmelegítették: a #MeToo mozgalmat kihasználva a The Daily Mail közölt interjút vele – ezért érezte úgy Oldman fia, a húszéves Gulliver, hogy elkezdjen a Twitteren és a Tumblr-ön terjeszteni egy nyílt levelet.
„Szomorúan látom, hogy ezek a hamis állítások újra megjelentek, pedig ez az ügy már évekkel ezelőtt lezárult, aminek jó oka van” – kezdte levelét Gulliver Oldman, aki később azt is leírta, hogy mindez a kattintásvadász „úgynevezett újságírók” felelőssége.
„Apám esetében egyedül az ártatlanság létezik. Sosem volt bűnös”
– írja a fiú. Erre a legjobb bizonyíték szerinte, hogy a bíróság sosem bízta volna a gyerekfelügyeletet egy asszonyverőre, hiszen a legtöbb esetben egy férfi nagyon nehezen kapja meg ezt a jogot.
„Anyám élete nagy részében szánalomra méltó, zűrös figura volt. Igen, ő hozott a világra, de azt sosem tanította meg, hogyan legyek a része” – vallotta be Gulliver, aki azt is elárulta, hogy az asszony
A teljes levelet a Hollywood Reporter cikkének végén olvashatjuk el.