A Dumb és Dumber majdnem totál más lett, mint ahogy szeretjük

A Harryt alakító Jeff Daniels árult el érdekes dolgokat az 1994-es vígjáték forgatásáról.

A színész a Variety Actors on Actors sorozatában mesélt, amelyben színészek kérdezgetik egymást: Daniels Laura Linney-nek vallotta be, hogy a Dumb és Dumber – Dilibogyók forgatásának első hetén kis túlzással egyedül tengett-lengett a díszletben, mert partnere, Jim Carrey még nem dolgozott.

Carrey jelen volt ugyan, de egyetlen rövid robogós szekvenciát leszámítva egyáltalán nem forgatott – és csakhamar az is kiderült, hogy miért nem. Danielsnek pár nap után kezdett derengeni, hogy valójában még folyamatban van a meghallgatása, és a stúdió még mindig le akarja cserélni egy másik színészre, annak ellenére, hogy a rendezők, Bobby és Peter Farrelly ragaszkodtak hozzá.

Az első forgatási hét így Daniels számára még amolyan próbaidő volt, és nyilván nem akartak még közös jeleneteket leforgatni vele és Carrey-vel, mert ha esetleg tényleg lecserélték volna, az mind ment volna a kukába.

Jim Carrey ugyanakkor már a legelejétől kezdve nagyon támogató volt kollégájával szemben. „Mindig is egyfajta hős volt a számomra. Besétált, a vállamra tette a kezét, és az mondta:

csak így tovább, imádják, amit csinálsz”

– mesélte Daniels, akinek szerencsére rendben ment a próbahete, a többi pedig már (film)történelem.


(via Variety)