Az ítélet (1982)

Frank Galvin (Paul Newman) már alig emlékszik egykori sikereire: ügyfelei nincsenek, ő egy flipper és egy üveg whiskey társaságában tölti napjai nagy részét. Ám egyszer egy sikeres kollégája által szánalomból lepasszolt, egyszerűnek látszó ügy kapcsán minden megváltozik:

egy orvosi hanyagság miatt kómába került fiatalasszony érdekeit kell képviselnie,

és ő, hosszú évek után újra elhatározza, küzdeni fog. A saját önbecsülése és egy bűntény felderítése a tét. Ha sikerül bebizonyítania, hogy mi történt a kórházban, akkor hajlandó elhinni saját magának: még őt sem lehet leírni, van még értelme az életének. Bár egy sor látszólag logikátlan döntést hoz, az ellenfél jogi csapata pedig igazi nagyágyúkat vonultat fel, Galvin, aki közben egy vonzó nővel (Charlotte Rampling) is kapcsolatba kerül, egyre közelebb jár az ügy megoldásához – hogy aztán kudarcok sorába fusson bele. A legendás rendező Sidney Lumet izgalmas törvényszéki krimit rendezett, és pompás játéklehetőséget teremtett egy kiváló színésznek. Paul Newmant a nagyszerű alakításáért Oscarra jelölték.

28 nap (2000)

Gwen Cummings (Sandra Bullock) jó fej lány: imád bulizni, imád inni, és élvezi, ha forog körülötte a világ. Így történhet, hogy egy lopott limuzinnal egészen egy házfalig jut. Az ítélet nem túl szigorú: Gwennek csupán egy hónapot kell eltöltenie ital és a barátja nélkül, elvonókúrán. Új, átmeneti otthonában különös alakokkal és szokásokkal kénytelen megbarátkozni. Bár Gwen nem tartja magát függőnek, az intézet szigorú igazgatója hatására lassanként sikerül emberszámba vennie az őt körülvevő sok csodabogarat

– és beismernie, hogy bizony neki is vannak problémái.

És szerencsére, ebben az intézetben együtt kezelik a nőket és férfiakat. A film ügyesen mozog a vígjáték és a dráma határán, és bár az előbbihez jár közelebb, jó érzékkel adagolja az utóbbit is.

Tisztán és józanul (1988)

Michael Keaton vígjátéki színészként kezdte filmes karrierjét, és nagyjából ennél a filmnél derült ki, hogy a dráma is jól áll neki. Ő az alkoholista és drogfüggő Daryl Poynter ingatlanügynök, aki egy reggel arra ébred, hogy egy kokain-túladagolásban meghalt nő fekszik mellette az ágyban. Nem sokkal később telefonálnak a munkahelyéről, hogy az egyik ügyleténél nagyobb pénzösszeg hiányzik. Daryl jobbnak látja, ha eltűnik egy időre, ezért úgy dönt, befekszik egy kórházba elvonókúrára.

Valójában nem leszokni akar, hanem elbújni a rendőrség és egyre súlyosabb problémái elől.

A csoportterápiát semmibe veszi, gúnyt űz kezelőorvosából, viselkedése miatt ezért elküldik. Boldogan kilép a kórház ajtaján, de hamarosan rájön, hogy nincs hová és kihez mennie. Visszatér a hasonló sorsú betegek közé, ahol találkozik Craiggel (Morgan Freeman), aki korábban maga is drogfüggő volt, és átlát minden trükkön, amit Daryl megpróbál bevetni.

Julia (2008)

Alkoholmámorban töltött, fékevesztett esték és egyéjszakás kalandok követik egymást a magányos Julia (Tilda Swinton) életében. Mikor botrányos viselkedése miatt kirúgják az állásából, úgy érzi, nincs több vesztenivalója. Ezért úgy dönt, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és veszélyes, ám anyagilag kecsegtető megbízást vállal – és nyilván rosszul dönt. Egy kétségbeesett mexikói nő kérésére elrabolja annak kisfiát, akit dúsgazdag, drogkereskedő nagyapja nevel.

Csakhogy az események irányítása rövidesen kicsúszik Julia kezei közül,

és a váltságdíj behajtása helyett menekülnie kell. Egy olyan ellenféllel keveredik ugyanis vérre menő játszmába, aki gátlástalanul végez azzal, aki az útjába kerül... Egy francia, road movie-ba oltott izgalmas thriller, amely nem egy tipikus Tilda Swinton-film, de talán pont az a vonzereje.

Az alkoholista (2003)

Frankie Mac (Kevin McKidd) az edinburghi munkásnegyedben nőtt fel. Az apja részeges kocsmába járó volt, az anyja sokat szenvedett tőle. Frankie leginkább az utcán csavargott, bandázással töltötte idejét. A hetvenes években az erőszakos fiú, akinek saját skinhead bandája volt, szerelmes lett az egyetemista Helenbe (Laura Fraser), aki egy lemezboltban dolgozott. Hatására hátat fordított az utcai bandának, megpróbált új életet kezdeni.

A régi barátoktól és az italtól azonban nem volt könnyű megszabadulni,

a pia pedig folyamatos kétségeket szül, amikkel a legnehezebb megbírkóznia. A film a Skids nevű punkegyüttes egykori frontembere, Richard Jobson rendezői bemutatkozása, amelyet saját életrajzi regénye alapján készített, Frankie alakját pedig részben önmagáról, részben bátyjáról mintázta. Kevin McKidd, aki a tragikus sorsú Tommy-t alakította a Trainspottingban (1996), az egyik legalulértékeltebb brit színész, aki itt is megmutatja, milyen ösztönös tehetség.

Szárazon (2012)

A tanárnő Kate (Mary Elizabeth Winstead) és Charlie (Aaron Paul) fiatal házasok, akiket a zene szeretete, a nevetés és a piálás köt össze. Főleg a piálás... Nekik a sok sem elég, még annál is többet bírnak, de a lány végül megelégeli a részeg életet. Megpróbál kijózanodni.

Ám a józanságot nehezebb elviselni, mint azt Kate gondolta volna,

és hirtelen egy csomó új problémával kell szembenéznie. Borzasztó a kapcsolata az anyjával, visszaüt a sok hazugság, amivel a főnökét etette... és talán a házassága sem olyan, amilyennek eddig hitte. A józanság a szerelmük legnagyobb próbája, csakhogy ők ketten ebben (is) különböző szinten állnak. A film a forgatókönyvíró Susan Burke saját élményein alapul, a két főszereplő pedig felkészülésként együtt rúgott be, de nagyon, ami nem biztos, hogy a legjobb módszer.

Még egy kört mindenkinek (2020)

Négy jó barát-gimnáziumi tanár, letesztel egy elméletet. Feltevésük szerint egy csekély alkoholszint fenntartása a vérben, vagyis a folyamatos enyhe spicces állapot jobbá teszi az életüket. A kezdeti felszabadultság azonban lassan, de megállíthatatlanul fordul át kontrollálhatatlan ivászatba, és a kérdés az, ki tud megállni ezen a lejtőn, ki nem – és az illető kit sodor magával. A kísérlet persze a legtöbbjüknek csak ürügy arra, hogy ihassanak,

az ivás pedig életük kudarcaira adott kétségbeesett válasz.

Thomas Vinterberg óvatosan egyensúlyoz a fekete komédia és az egzisztencialista dráma határán. Mikkelsen pedig kitáncolja nekünk a szívét és a lelkét egy olyan jelenetben, amely méltán vonult be minden idők legéletigenlőbb, legszebb filmes lezárásai közé, pedig akár egy közelgő tragédiát is megelőlegezhet.

Részeges karatemester (1978)

1978-ban járunk, az öt évvel korábban elhunyt Bruce Lee ekkor már legenda volt. Viszont sokszor nyugatias történetekkel dolgozott, rendszerint amerikai ellenfelekkel, hogy eladható legyen a film azon a piacon is. Az igazi kínai szál viszont Jackie Channel kezdődött, már ami a nemzetközi ismertséget jelenti, aki másik úton indult el. Kung-fu bohóc lett belőle, szerepeibe mindig beleépített egy komikus szálat, akármilyen komoly volt a történet – mint a Részeges karatemester esetében, merthogy a részegek viccesek is tudnak lenni – egy bizonyos pontig. A film viszont

nem feltétlen vígjáték, hanem szövevényes bosszúmese,

ahol hősünknek egy halálos ellenféllel gyűlik meg a baja, akit Jang Lee Hwang, a koreai taekwondo-legenda alakít. Előkerül az Ördög rúgása vagy a még halálosabb az Ördög árnyék nélküli keze,  majd a heves és meggondolatlan fiúnak egyszerűen MUSZÁJ valami újat tanulnia. Például fegyelmet és a már emlegetett Részeges ököl-technikát.

Las Vegas, végállomás (1995)

Ez az a film, amely semmiképpen nem maradhatott le a listáról, hiszen egy olyan alkoholistáról szól, aki magához öleli szenvedélyét, meg sem próbálja megoldani problémáját, hanem fejest ugrik belé. Bennek (Nicolas Cage), az egykor sikeres hollywoodi forgatókönyvírónak és féktelen alkoholistának tök mindegy, mit és hol iszik, sőt, a szupermarketben vett pia még olcsóbb is, mint a kocsmai. A férfi utolsó tiszta perceinek egyikében úgy dönt, felszámolja addigi életét, és elindul Las Vegasba, hogy egy gyors meneteléssel bevégezze azt, amit elkezdett, és halálra igya magát. Itt találkozik álmai asszonyával, a prostituált Serával (Elisabeth Shue), és sorsuk, ha csak rövid időre is, összefonódik, mert a lány megpróbál segíteni a férfin. Azt mondják, részeget a legkönnyebb játszani, és Cage játékéban eleve benne van ez a fajta túlhajtottság: kapott is az alakításáért egy Oscart. Mike Figgis a film legnagyobb részét gerillastílusban, engedély nélkül forgatta egy kézikamerával, így mindent csak egyszer vettek fel, sokszor improvizálva, de pont ettől lett igazán hiteles a kissé valószínűtlen történet.