Szerencsére Mel Brooks is segítette, és közösen megnyerték a jogi csatát.
David Lynch filmjeit a horror, a szürrealizmus és az abszurd humor sajátos elegye tette egyedivé. Műveiben az álmok gyakran rémálommá változnak, mégis szinte mindig ott húzódik a történetek mélyén az a meggyőződés, hogy a világban a gonoszság mellett a jóság is létezik.
Ez a gondolat hatja át Az elefántembert (1980) is, amely a súlyosan deformálódott John Merrick történetén keresztül beszél az emberségről és az együttérzésről. A társadalom sokáig látványosságként és szinte állatként kezelte Merricket, ő azonban mindvégig több emberséget és méltóságot mutatott, mint azok, akik kegyetlenül bántak vele. Ez a kontraszt Lynch teljes életművének egyik visszatérő motívuma.
A film fordulópontot jelentett a rendező pályáján. Bár a Radírfej (1977) az éjféli vetítések kultikus kedvencévé vált, kezdetben erősen megosztotta a kritikusokat és a közönséget is. A nézőknek idő kellett ahhoz, hogy befogadják a szürrealista alkotást, amely sokakat inkább összezavart, mint lenyűgözött.
A 10 legőrültebb pillanat David Lynch filmjeiben
Lehet, hogy könnyebb lett volna a nem őrült momentumokat kiválogatni...
TovábbLynch számára ezért kulcsfontosságú volt, hogy Mel Brooks felismerte a tehetségét, és producerként a következő filmje mögé állt. Az elefántember azonban kis híján el sem készült, mert a produkció már az előkészítés során jogi akadályba ütközött. Ha a projekt meghiúsul, könnyen lehet, hogy Lynch későbbi klasszikusai – például a Kék bársony (1986) vagy a Twin Peaks (1990) – egészen más körülmények között, vagy talán egyáltalán nem születnek meg.
A problémát az okozta, hogy Az elefántember címmel már létezett Bernard Pomerance 1977-ben bemutatott Broadway-darabja. Noha Lynch filmje ugyanazt a valós történetet dolgozta fel, a színdarabtól teljesen függetlenül készült. A darab producerei ennek ellenére pert indítottak Mel Brooksék ellen a cím használata miatt. A helyzetet tovább bonyolította, hogy saját mozifilmes adaptációjukat is tervezték, így a két projekt könnyen összetéveszthetővé vált.
A keresetnek azonban kevés esélye volt a sikerre, hiszen a cím nem állt kizárólagos jogi védelem alatt. Brooks arra hivatkozott, hogy a film alapjául Frederick Treves sebész 1923-ban megjelent könyve, Az elefántember és más visszaemlékezések szolgált.
5 kultfilm, amely olyan nyomasztó, hogy soha többé nem akarod újra megnézni
A Kramer kontra Kramer, Az elefántember és A vadászat már a puszta címével is azonnal görcsbe rántja az ember gyomrát...
Köztük Az elefántemberBelegondolva a helyzetükbe, nem hibáztatom őket azért, hogy felháborodtak”
– mondta később David Lynch.
A rendező ugyanakkor nem akart lemondani a címről. A felek végül peren kívüli megállapodást kötöttek: a film stáblistáján egy külön nyilatkozat jelezte, hogy az alkotás nem kapcsolódik Bernard Pomerance színdarabjához.
A vita ezzel lezárult, Az elefántember pedig elkészülhetett. A film nyolc Oscar-díj-jelölést kapott, és meghozta David Lynch számára azt a hollywoodi áttörést, amelyre későbbi pályafutását építhette.
100 éves lett Mel Brooks, aki nem csak paródiában erős - KÉPGALÉRIA
Az egyik legszórakoztatóbb színész-rendezőnek van pár remek, alaposan alulértékelt vígjátéka is.
TovábbVia: Far Out
