A színészek el akarták érni, hogy az IMDb-n ne szerepeljen az életkoruk

De nem jött be az igyekezet. Az egyik legnagyobb amerikai színészszakszervezet szerette volna, ha az IMDb nem kötné az olvasók orrára, hogy hány évesek az adatbázisban szereplő színészek.

Kalifornia szövetségi bírója alkotmányellenesnek találta azt a kaliforniai törvényt, amely előírja, hogy a színészadatbázissal rendelkező weboldalaknak – a színész kérésére – el kell távolítaniuk a színész életkorára vonatkozó adatokat.

A törvényt a SAG-AFTRA, az egyik legnagyobb amerikai színészszakszervezet támogatta és erőltette, és tavaly alá is írta Jerry Brown, Kalifornia kormányzója. Brown az elmúlt évben arra törekedett, hogy enyhítse az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést Hollywoodban, ám ezt az IMDb nem hagyta szó nélkül, és keresetet nyújtott be a SAG-AFTRA és a Xavier Bercerra, kaliforniai főügyész ellen.
Az ügy végére kedden került pont, amikor Vince Chhabria, kerületi bíró az IMDb-nek adott igazat, mondván, a törvény nem csak az amerikai alkotmány első kiegészítését sérti (ebben írnak a szólás-és véleményszabadságról), de arra a problémára sem jelentene megoldást, amiért kitalálták.

Vagyis: az IMDb-n továbbra is láthatjuk, a filmipar szereplőinek születésnapját, és hogy hány évesek.

via The Wrap