A 82 éves sztárnak ugyanis felajánlották anno Han Solo szerepét, de ő nem értette a forgatókönyvet, és inkább a szintén 1977-es Bobby Deerfield főszerepét vállalta el.
Mielőtt Harrison Ford Han Solo szerepében világsztárrá vált volna, a Millennium Falcon pilótaülésébe eredetileg más színészt képzelt el George Lucas – a Al Pacino ugyanis nemrég egy New York-i rendezvényen elmesélte, hogy anno neki ajánlották fel a vagány koréliai csempész szerepét minden idők legismertebb sci-fijében.
Adtak egy forgatókönyvet, aminek Star Wars volt a címe, és elég sok pénzt is felajánlottak. Elolvastam, de nem értettem. Ezért azt mondtam, hogy nem tudom megcsinálni. Visszautasítottam a Star Warst! Én indítottam be Harrison Ford karrierjét...
A színész persze csak viccelt az utóbbi kijelentéssel. Az minden esetre tény, hogy amíg Ford (aki ekkoriban már inkább ács akart lenni, mintsem filmsztár) világhírű lett, Pacino nem járt jól valami jól azzal, hogy a Star Wars helyett a Bobby Deerfield című romantikus dráma főszerepét vállalta el, a film ugyanis közel sem aratott akkora sikert 1977-ben a mozikban, mint Lucas űrmeséje.
Al Pacino nemrégiben a New York-i 92nd Street Y egyik rendezvényén volt vendég, ahol megkérdezték től: szerinte melyik a jobb, A keresztapa vagy A keresztapa 2 (a harmadik rész nem került szóba)? A 82 éve sztár azt válaszolta erre, hogy
A keresztapa a jobb!
Tényleg úgy gondolom, hogy ez sokkal – hogy is mondjam – művészibb vagy valami ilyesmi, nem is tudom. Nem akarom lefitymálni [A keresztapa 2-t] és túlságosan szerénykedni, elvégre Bob de Niróval játszom benne, de ugyanakkor ez egy másik film". A keresztapa szórakoztatóbb, míg A keresztapa 2 egy tanulmány, egy személyes dolog Francis [Ford Coppola rendező] számára.
Pacino nemrég egyébként újranézte A keresztapát, így friss összehasonlítási alapja volt:
mindig két-három dolog történik egy jelenetben. Belefeledkezel a történetbe, mész előre, és nem tudod, mi fog történni a következő pillanatban. Ez a fajta történetmesélés a történetmesélés legjobb módja. A keresztapa 2 kicsit lineárisabb, és ez már más, ez komor, lassan halad. De azt kell mondanom, hogy ez is egy nagyszerű film.
(via Uproxx & The Independent)