Ez volt az a film, amit talán a legjobban vártunk idén, ehhez képest kaptunk egy furcsa, sokszor széteső történetet nagy sztárok silány alakításaival, de Christian Bale még sosem okozott csalódást - most sem.
Az Egyesült Államok, bár nagyon későn lépett be a konfliktusba, az I. világháború alatt 4 millió embert mozgósított, ebből 2 millió jutott el a nyugati frontra, egymillió pedig meg is járta a frontot a fegyverszünet meghirdetéséig. A harcokban 67 000 amerikai katona esett el, de a teljes veszteség ennek a duplája volt, és több mint 200 000-en sebesültek meg, akik közül sokan egész életükre megnyomorodtak. A hazatért veteránok, akiket az állam semennyire vagy csak alig támogatott, hosszú évekig, egészen a világválság idejéig az amerikai közélet meghatározó szereplői voltak, és mindezt azért vázoltuk fel, mert ez adja egyben David O. Russell új munkája, az Amszterdam alaptémáját is.
Hőseink ugyanis a nagy világvégét megjárt, sebesülten hazatért veteránok, akiket az átélt szenvedés nem csak bajtársakká, de örök barátokká is kovácsolt. A félig zsidó orvos, Burt Berendsen (Christian Bale) és a délen született, ügyvédnek készülő Harold Woodman (John David Washington) ugyanakkor sebesülnek meg, Harold az arcán, Burt a hátán, és az egyik szemét is elveszítette, de a kórházban megismerik Valerie-t (Margot Robbie), a furcsa ápolónőt, aki a katonákból kioperált repeszeket gyűjti. Ők hárman véd- és dacszövetséget kötnek, majd Amszterdamba költöznek, és a bohémek életét élik. Míg Burtnek eszébe nem jut, hogy van egy felesége, akivel ugyan nem felhőtlen a viszonya, és van egy orvosi rendelője is, ezért hazamegy, majd hamarosan Valerie is eltűnik Harold életéből.
Ugrunk 10-12 évet, már New Yorkban vagyunk, ahol a két férfi veteránoknak segít, ám bajba kerülnek: volt ezredparancsnokuk meghal, lányát pedig valaki egy autó elé löki, a gyilkosságot pedig rájuk akarja kenni. Hőseinknek tisztára kell mosniuk a nevüket, ám eközben egy rejtélyes összeesküvésre bukkannak, amelynek résztvevői fontos szerepet szánnak egy köztiszteletben álló tábornoknak (Robert De Niro).
A történet, amely egyébként egy valóban leleplezett, bizarr összeesküvés alapján készült, ennél persze jóval összetettebb. Fontos mellékszál Burt furcsa viszonya feleségével (Andrea Riseborough), az újra felbukkanó Valerie és családja (Rami Malek és Anya Taylor-Joy), illetve a szövetséges hírszerzés két, az ornitológiával is foglalkozó alakja (Mike Myers és Michael Shannon), és még sok minden más is történik. Túl sok minden más, merthogy David O. Russell
teljesen elveszik a részletekben, pontosabban a saját maga által kreált karakterekben.
Nehéz érte hibáztatni, mert csupa remek, izgalmas karakterről van szó, akik közül természetesen Christian Bale Burt Berendsenje a legérdekesebb és legszerethetőbb. A hátsérülése miatt örökké görnyedt, szarkasztikus humorú, de a nejének örökké kényszeresen megfelelni akaró férfi nyilván iszonyúan szerethető, ahogy nyilván szimpatikus az absztrakt művészettel kísérletező lány és a jogvédő srác is, csak
abból még nem lesz film, ha szeretjük a karaktereket.
Russell (Sivatagi cápák, Napos oldal, Amerikai botrány) különös figura, aki egyszer már száműzve lett Hollywoodból, és nem csak azért, mert minősíthetetlen hangon beszélt a stábtagokkal, hanem azért is, mert elkövette a Multik haza! (2004) című, sztárokkal teletömött, teljesen értelmetlen zagyvaságot. Az Amszterdam azért nagyságrendekkel jobb, de egy ponton szintén szétesik, mert az író- rendező csak alibiként használja a film noir elemekből összetákolt történetet, miközben valóban csodás díszletek között ugráltatja kissé hibbant karaktereit. Az őket játszó színészek pedig belementek a játékba, hiszen olyan rendezőről van szó, akivel jobb napjain Oscart lehet szerezni, a szereplőgárda pedig annyira illusztris, hogy abból nyilván nem akart senki sem kimaradni. Ennek azonban az a következménye, hogy
a különösebb fogódzók nélkül játszó sztárok rendre ripacskodni kezdenek, amit gyakran rossz nézni.
Margot Robbie, De Niro és a többiek, úgy játszanak, mint az amatőrök, a kivétel persze Chistian Bale.
Bale napjaink legjobb színésze, őt akármiben jó nézni, még rossz filmben is – az Amszterdamot nem rossznak, inkább elhibázottnak tartom -, és akkor is zseniális, ha ripacskodik. Bár elsősorban drámai szerepekre született, a vígjáték is fekszik neki, sőt! Itt egy fintora is viccesebb, mint az összes többi alakítás összesen – pláne viccesebb, mint a szókimondó mellékszereplőként megjelenő Chris Rock -, és azt mondom, miatta simán megéri megnézni. Talán Russell is jobban járt volna, ha a film csak az ő karakteréről szólt volna – és talán mi is.
Értékelés: 6/10
