Az emberek létezésében nem hívő jetik kissé bizarr, de nagyon eredeti története meg sem próbál cuki lenni, és ezt nagyon jól teszi, és cserébe rengeteg más dolgot kínál!
Amikor elindultunk az Apróláb vetítésére, a kislányom megkérdezte, hogy most mit is fogunk nézni, az Apróláb 1-et vagy az Apróláb 2-t, annyira megszokta már, hogy a moziban főleg nagy sikerek folytatásai mennek, neki már a címhez hozzátartozik a sorszám is. Az Apróláb azonban nem folytatás, a saját lábán áll, nem is lesz második része, és ez most nagyon üdítő érzés, és nem csak azért, mert a következő években nem kell Apróláb pólót, törülközőt, tolltartót, zoknit és hajpántot vennem! De miről is van szó és mi az az apróláb?
A jetik nem hisznek az emberek létezésében – ami egy rendkívül szórakoztató kiindulópont. Szerintük az „apróláb”, ahogy ők nevezik a mesebeli lényt, csak a legendák szüleménye. Hiszen a hófödte csúcson kívül, ahol élnek, nem is létezik semmi, csak az azt körülvevő felhőtakaró és a négy óriásmamut, ami a hegyet tartja, alatta már csak a nagy SEMMI van, hogy is élhetne ott bármi vagy bárki? És a jetik életét szigorú, ősi törvények szabályozzák és terelik mederbe, például minden hajnalban egy óriási gonggal ébresztik fel a nagy fénylő égi csigát, hogy az világosságot árasztva végigkússzon az égen. Csakhogy az egyik jeti, ha csak pár percre is, de összefut egy aprólábbal, és mivel senki sem hisz neki, fogja magát, és igazát bizonyítandó elindul felkutatni az ismeretlen fajt.
Meg is találja őket, pontosabban egy Percy nevű önjelölt természettudós reality sztárt, akit magával cipel a hegycsúcsra, és megkezdődik a két faj ismerkedése a másikkal – amit némileg tovább színesít a tény, hogy egymás nyelvét csak zagyva morgásnak vagy sipítozásnak érzékelik. És az ismerkedésből semmi jó nem sül ki, és az is kiderül, hogy nem véletlen kerültek a jetik a hegy tetejére, mi pedig magyarázhatjuk a gyerekeknek, hogy az emberek nem is olyan gonoszok, igaz, vadásznak állatokra és ki is irtottak pár fajt, nem is csak párat, de attól mi még rendesek is tudunk lenni. Mert bizony van a filmben ilyen kényelmetlen pillanat, érdemes rá felkészülni, bár azt azért még ne áruljuk el, micsoda szörnyűségekre vagyunk igazából képesek, ha úgy hozza a sors. Ez persze csak egy háttérmotívum, az Apróláb nem erről szól, hanem a barátságról, a tudásról, a felfedezőkedvről és persze az igazságról – és egy csomó, kevésbé komoly, de nagyon vicces dologról.
Az Apróláb nem túl bonyolult film - például az Agymanókhoz képest -, az alapsztori még kissé emlékeztet a Szörny Rt.-re, és még azt sem mondanám, hogy a technikai kivitelezés olyan briliáns, mert a jetik kissé furcsára sikerültek, inkább egy bazinagy festőpamacsnak tűnnek, mint óriásszörnyeknek, orruk pedig egyáltalán nincs, mégis ez az egyik legszerethetőbb mese az elmúlt évekből. Egyszerűen azért, mert nem akar biztosra menni, mert mer bizarr karakterekkel dolgozni, egy kissé bizarr világot felépíteni – a jeti mitológia alapja például az, hogy a hatalmas ősjak fenekéből pottyantak ki -, és főleg azért, mert semmiképpen nem akar mindenáron cuki és aranyos, vagy éppen megható lenni. Még hibbant és undok karakterek is akadnak, akik mégis viccesek, de senkiről sem érzed azt, hogy csak azért rakták oda, hogy azzal a nézők kedvét keressék.
A filmet Karey Kirkpatrick (Túl a sövényen, Seholország) rendezte a Warners Animation Group számára, a társrendező Jason Reisig volt, a produkció mögött pedig a Gru és az Őrült, dilis szerelem írói, valamint a LEGO-filmek producerei állnak, és jó munkát végeztek. És ha csak egy kicsit is hűek akarnak maradni önmagukhoz, akkor nem készítik el az Apróláb 2-t!
Értékelés: 8/10
