Nagy durranásnak szánták, franchise-nak indult a zseniális 12 éves Artemis története, aki ír tündérekkel bratyizik, de csúnya bukta lett, és nem véletlenül.
Persze az Artemis Fowl bukásánál a véletlennek is volt némi szerepe, többször is. Eoin Colfer 8 részes fantasy regénysorozatának megfilmesítésének gondolata 19 évvel ezelőtt fogant meg, azóta sok forgatókönyvet vetettek el, sok reménybeli rendező jött és ment, majd képbe került Harvey Weinstein és a Disney, és mire végre lett volna valami, Weinsteinről kiderült, mekkora gazember, a Disney pedig a 20th Century Fox felvásárlásával újrakeverte a saját kártyáit is. A tervezett bemutatót elhalasztották, majd jött a COVID-19, és úgy döntöttek, a 125 millió dollárért már három éve elkészült filmnek jó lesz a digitális bemutató is, és jól döntöttek, így kevésbé volt fájdalmas a bukás.
Merthogy a 12 éves bűnözőzseni Artemis Fowl (Ferdia Shaw - aki mellesleg a nagy Robert Shaw unokája) története eleve bukásra volt ítélve, talán már akkor, amikor úgy döntöttek, hogy a regény vagány kissrácából egy önelégült, bicskanyitogatóan magabiztos, gazdag ficsúrt csináltak különösebb egyéniség nélkül. Egyszerűen nem mutatják meg nekünk rendesen a gyereket, csak elmondják, hogy milyen hű, de zseniális, aztán hadd szóljon, és ránk zúdítanak mindent a Harry Potter filmekből, a Kémkölykökből, de még a Valerian és az ezer bolygó városa is visszaköszön Luc Bessontól, illetve tiszteletüket teszik az ír mesevilág lakói is. Merthogy Írországban járunk, amit onnan is tudni lehet, hogy Artemis apukáját Colin Farrell alakítja, aki senkinek sem engedi elfelejteni, hogy ő ír. Fowl apuka pedig egyrészt az ír mesék megszállottja, másrészt komoly műgyűjtő, akinek gyűjteményében nem minden darab eredete teljesen legális, de hiába mondják el ezerszer, hogy mesterbűnöző, tudjuk, hogy rendes fickó, mert szépen néz, és szépen beszél. Jól el is rabolják, és egy titokzatos tárgyat követelnek érte – valakik a tündérek világából.
Mert a tündérek világa létezik, spéci hely a föld alatt, és tényleg úgy néz ki, mintha egy Luc Besson sci-fiből kopizták volna ki, és innen érkezik egy Berkenye nevű kis tündér (Lara McDonnell) Artemisékhoz, hogy aztán az egész tündérsereg kövesse Judi Dench vezetésével, és a rendezést végül elvállaló Kenneth Branagh itt nyilván ránk is kacsint, hogy olyan, mint amikor M-et játssza a James Bond-filmekben, pedig nem olyan. Mert az egész nem olyan, mint egy film, és persze ebben benne van az is, hogy ezt egy első résznek szánták, hogy majd egy csomó mindent később fejtenek ki, de ez csak egy magyarázat, mert pont az első részeket kell olyan erősen kezdeni, hogy a másodikat és a harmadikat is meg akarjuk nézni. Azt gondolom, hogy bár sok minden bezavart, Branagh egyszerűen nem tudta, mit kezdjen az irodalmi alapanyaggal, amiben van fantasy, young adult story, gyerekmese, kémkedés, akció és egy csomó külön-külön izgalmas, de itt egymást kioltó vagy gyengítő komponens.
Persze attól, hogy az egyes elemek papíron izgalmasak, a megvalósításuk még nem feltétlenül az: ezek a tündérek és lúdvércek egyszerűen pocsékul néznek ki, beleértve mindent, ami hozzájuk tartozik, és ebben a műfajban innentől már vesztésre áll az adott film, de ne álljunk meg a meselényeknél. Artemis és házuk légüres térben létezik, teljesen esetleges, hogy az adott mellékszereplők éppen ott vannak vagy nincsenek - van valami unokahúg, aki csak úgy felbukkan, hogy aztán ne csináljon semmit -, arra pedig már céloztunk, hogy maga Artemis nélkülöz mindenféle dimenziót – ahogy mindenki más is. Szerintem erről a filmről már akkor lemondtak, amikor elkezdték forgatni, aztán reménykedtek, hogy közbejön valami, amire majd ráfoghatják a kudarcot.
Értékelés: 3/10
