Az Oscar-díjas színész a CIA csendes kódfejtőjét játssza, aki felesége halálát bosszulja meg úgy, ahogy tudja, a saját "kocka" módszereivel egy ígéretesen kezdődő, de végső soron laposra sikerült filmben.
Rami Malek eddig elképesztő pályafutást tudhat maga mögött, amire az egyiptomi kopt származású színész talán maga sem számított. Emlékezetes karakterek sorát alakította nagyszerűen a The Pacific – A hős alakulat (2010) látszólag cinikus, dörzsölt Smafujától a Mr. Robot (2015) hackerén és a Bohém rapszódia (2018) Freddie Mercury-ján át a 007 Nincs idő meghalni (2021) torz gonoszáig, menet közben egy Oscar-díjat is bezsebelve – erre most egy olyan filmben kapott főszerepet, ahol
nem kell játszania.
Persze, játszik, most is remek, széles érzelmi skálát futtat végig, csak igazából nincs rá szükség, mert ez nem olyan történet.
Az amatőr egy 1981-es, azonos című, nálunk érthető okokból nem vetített hidegháborús kémfilm remake-je, ahol az amerikai-szovjet szembenállást nemzetközi terroristák utáni hajsza váltja fel, de persze az oroszok nem szívódtak fel vagy javultak meg, a technika viszont rengeteget fejlődött. Hősünk, Charlie Heller (Malek) zárkózott kódfejtő, aki a CIA alagsori irodái egyikében dolgozik a langley-i központban. Egész pontosan a mínusz ötödik emeleten,
mert itt a liftben bemondják, hol melyik titkos osztály működik,
gondolom, a turisták miatt. Biztos tök jól fizetik, mert van egy szép nagy háza, egy garázsa, amiben egy sportrepülőgép áll, és van egy szép felesége, aki elutazik Londonba. Aztán ott megölik egy támadás során, amit olyan profi bűnözők hajtanak végre, akik annak dolgoznak, aki a legjobban fizet. Charlie hamar azonosítja a fegyvereseket, ám közvetlen főnöke (Holt McCallany) szerint nem kell kapkodni – ő már itt nagyon gyanús –, és különben is, vannak más, nemzetvédelmi szempontok is. Charlie ekkor úgy dönt, a kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és elindul Európába!
Az egyrészt vicces, hogy Az amatőr, ahol a titkosított, digitalizált kémmunkán van a hangsúly, pont akkor jött ki, amikor az elmúlt hetek amerikai nemzetbiztonsági botrányai megmutatták, hogy hiába a legfejlettebb technológia és a legmagasabb szintű tudás, ha néhány ostoba politikusnak ez túl „bonyi”, és inkább Signal üzeneteken és privát mailcímről oszt meg államtitkokat – akár vadidegenekkel is.
Abban viszont igenis van fantázia, hogy egy „hivatásos” kocka induljon olyan bosszúhadjáratra,
ahol azokat az eszközöket használja fel, amik neki kézre állnak: a digitális megfigyelést és irányítást, arcfelismerést és identitástolvajlást és persze rögtönzött robbanószerkezeteket. Meg persze azt a képességét, hogy fejben rendszerint több lépéssel előbbre jár, mint ellenfelei.
Akik a terroristákon túl a CIA emberei is, miután kiderül, hogy Charlie a saját feje után megy, és bár eleinte nehezen megy neki a gyilkolás, szép lassan belejön a munkába, közben átutazva fél Európát Londontól Románián át Törökországig, majd végül Oroszországban futtatva le a nagy finálét. Mert az oroszok egy sztoriból nyilván nem maradhatnak ki, de akárcsak a rengeteg helyszín, ez is inkább kicsit porhintésnek tűnik, hogy a történet kicsit erősebbnek, érdekesebbnek és összetettebbnek tűnjön. Sajnos egyik sem lett. Ez egy viszonylag korrekten összerakott, de tucat sztori, nem több, nem kevesebb,
történetesen egy Oscar-díjas színésszel a főszerepben.
Akinek mindössze az a dolga, hogy eljátssza, a karaktere először összetörik, majd némi bizonytalanság után bosszút áll a szerettéért. Ami önmagában nem bosszantó, rengeteg ilyen nézhető, ugyanakkor feledhető munka készül, engem az bosszantott, hogy nem adtak a részletekre. Mármint a fontos részletekre.
Az egész ugyebár onnan indul, hogy négy profi bűnöző rátámad egy angol hotel vendégeire, pár túszt ejtenek, akik közül pont Charlie feleségét ölik meg, majd eltűnnek. Nem derül ki, mit akartak, mit kerestek a hotelben, ki vagy mi volt a célpont, ki volt a megrendelő, és azt reméltem, hogy majd a végén csak megtudjuk, mert valamelyik gazfickó kikotyogja. Végig arra vártam, hogy az egésznek értelme legyen, de mint kiderült, nincsen, azon túl, hogy hősünk okot kapott a bosszúra – és ez így bizony trehány munka.
Egyedül Rami Malek az, aki némi tartalommal képes megtölteni ezt az üres, lötyögő vázat,
és bár tisztességes munkát végez, talán nemet kellett volna mondania a szerepre. Vannak jó pillanatai, meggyőző momentumai, de nagyjából légüres térben mozog ezzel, egyedül a kiképzőjét játszó Laurence Fishburne az, aki némi segítséget nyújt neki.
Teljesen bizarr módon a magyar stáblistán nem is szereplő Jon Bernthal is beugrik néhány alkalommal a történet során, aminek az égvilágon semmi értelme, nem tesz semmit hozzá vagy vesz el a látottakból, gondolom, éppen ráért, vagy jött eggyel az eddig főleg tévésorozatokat jegyző rendezőnek, James Hawes-nak.
Értékelés: 6/10
