Piszkos Harry szerepét másnak szánták eredetileg, de Aragorn sem Viggo Mortensen lett volna, a Beverly Hills-i zsarut pedig nem tervezték viccesre, avagy az eredeti szereposztással más lett volna a film világa.
Frank Sinatra - Piszkos Harry (1971)
A legendás rendező, Don Siegel először Frank Sinatrára bízta a kőkemény zsaru, Harry Callahan, vagyis Piszkos Harry szerepét, ami már csak azért is bizarr, mert a színész-énekes pont maffiakapcsolatairól volt híres – és azért is, mert apró termetű lévén, nem tudta rendesen kézben tartani és használni az eredeti forgatókönyvben szereplő, jókora 44-es Magnum pisztolyt. Sinatra kedvéért ezt megváltoztatták, kapott egy két kézzel tartható sörétes puskát, hogy majd azzal tesz rendet San Francisco utcáin, és itt jön az ironikus rész. Sinatra eltörte a kezét, így sem a pisztolyt, sem a puskát nem tudta használni, a szerepet pedig Clint Eastwood kapta meg, aki egy hihetetlenül népszerű filmes ikont csinált Callahanből. Piszkos Harry karaktere még négy filmet kapott, a harmadikat, Az igazság útját (1983) maga Eastwood rendezte.
Dougray Scott - X-Men - A kívülállók (2000)
Az angol Dougray Scott szerintünk egy nagyszerű színész, aki sosem kapott arra esélyt, hogy ezt az egész világ előtt bizonyítsa. Illetve kapott, de nem élhetett vele. Ő játszotta volna eredetileg Logant, vagyis a Farkast (aki igazából Rozsomák) az első X-Men filmben, csakhogy annyira elhúzódott a Mission: Impossible 2. forgatása, amelyben ő volt Tom Cruise ellenfele, hogy Bryan Singer kénytelen volt új Logant keresni. Ami ügye nem volt nagy dolog, hiszen az adamantium karmú mutáns csak egy volt a sok szereplő közül, ám az utólag „beszerzett” Hugh Jackman annyira jó volt a szerepre, hogy a Farkas lett az egész széria legmarkánsabb és legtöbbet használt karaktere. Ki tudja, Scott hogy vált volna be, hiszen csak 7 centivel alacsonyabb, mint az impozáns fizikumú Jackman.
Leonardo DiCaprio - Amerikai pszichó (2000)
Na ez egy csavaros sztori: a Bret Easton Ellis botrányos sikerregényéből készült film főszerepét eredetileg Christian Bale kapta, aki akkoriban nem volt túl ismert, de már tudni lehetett, mekkora tehetség. Bale neki is állt felkészülni a szerepre, ám menet közben kiderült, hogy Leonardo DiCapriót kifejezetten érdekli a szerep, és a film producerei rögtön igent mondtak neki, Bale-nek pedig szóltak, hogy bocsi, ez van, talán majd máskor. Csakhogy Bale csökönyös pasas, talán egy megérzése is volt, és nem hagyta abba a felkészülést egy percre sem, szorgosan járt le a stúdió edzőtermébe, és mindent megtett, hogy lássák, mennyire elkötelezett. És bejött a dolog, Leo ugyanis közben beleszeretett A part (2000) forgatókönyvébe, a rendezővel pedig amúgy sem szimpatizáltak, így otthagyta a produkciót, a vigyorgó Bale-nek pedig szóltak, hogy most már tényleg az övé a szerep.
Stuart Townsend - A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége (2001)
Ki az a Stuart Townsend? – kérdezheted, kedves olvasó! Hát az a pasas, aki eredetileg megkapta Aragorn, a Kósza szerepét Peter Jacksontól. Amúgy pedig olyan filmekben játszott, mint A kárhozottak királynője (2002) vagy A szövetség (2003), és ez lett volna számára a nagy kiugrás. Két hónapon át próbált is, miközben vívni, lovagolni és nyilazni tanult, majd egy, azaz egy nappal a forgatás megkezdése előtt elküldték, mondván, nincs meg benne az a viharvert jelleg, ami Aragorn sajátja, és eleve egy idősebb színészt kerestek. Vagyis feleslegesen vesztegették az idejét, és még fizetést sem kapott. A jó hír az – legalábbis nekünk -, hogy a nála 15 évvel idősebb Viggo Mortensen viszont tényleg elképesztően jó lett a szerepre, pedig csak kisfia unszolására mondott igent.
Sylvester Stallone - Beverly Hills-i zsaru (1984)
Furcsa, de igaz, Axel Foley szerepét eredetileg Sylvester Stallonénak ajánlották fel, aki el is fogadta azt. A 80-as évek közepén Stallone már hatalmas sztár volt, ennek megfelelő egóval, és az volt az első dolga, hogy leült, és átírta az egész forgatókönyvet, amire senki sem kérte. Aztán elkezdett szó szerint mindenbe beleszólni a szereposztástól kezdve a díszleteken át a helyszínekig, és addig fontoskodott, amíg a producerek úgy nem döntöttek, hogy megválnak tőle. Így került a képbe a nagyrészt ismeretlen Eddie Murphy, aki a saját képére formálta Foley karakterét, a nagydumás, pofátlan zsaru pedig sikerre vitte a filmet, ami 1984 legtöbbet hozó produkciója lett – bár Stallone a mai napig állítja, hogy az ő ötlete volt, hogy a Beverly Hills-i zsaru ilyen vicces legyen.
James Purefoy - V mint vérbosszú (2005)
Az én szememben James Purefoy hasonló kategória, mint a fentebb emlegetett Dougray Scott: mind a ketten britek, rendkívül tehetségesek, karizmatikusak, de valahogy soha nem futottak be igazán. Annak pedig teljesen prózai oka van, hogy miért maradt le Purefoy élete egyik legnagyobb lehetőségéről. A maszk! Merthogy ő kapta meg a Guy Fawkes maszkos bosszúálló szerepét a jövőbeli fasiszta Angliában játszódó sikerfilmben, el is kezdték a forgatást, majd kiderült, hogy a színész képtelen a maszkot elviselni, amiből még a szeme sem látszott ki. Márpedig végig álarcban van, és ez annyira zavarta, hogy nem tudott rendesen odafigyelni se a szövegre, se az akcióra, se filmbéli partnereire, így végül kénytelen volt felmondani. A Wachowski fivérek – pardon, nővérek – végül az ausztrál Hugo Weaving mellett döntöttek, a maszk pedig ironikus módon világsikerű lett,
Natalie Portman - Rómeó és Júlia (1996)
Van olyan, hogy nem gondolják át rendesen a szereposztást, majd utólag kell rendet tenni, aminek persze mindig egy vagy több színész látja a kárát. Baz Luhrmann modern Shakespeare feldolgozásának főszerepét ugyanis eredetileg Natalie Portman kapta meg, ám amikor elkészültek az első próbafelvételek, látszott, hogy valami nem stimmel. Olyan érzése volt ugyanis a jeleneteknek, mintha Leonardo DiCaprio molesztálná Portmant, és nem véletlenül. A színész akkor 21 éves volt, a színésznő viszont csak 14, és elég nehéz elképzelni, hogy erre senki sem gondolt – ráadásul Portman mellett Leo is sokkal öregebbnek tűnt. Végül az akkor „csak” 16 éves Claire Danes mellett döntöttek, elsősorban DiCaprio javaslatára, mert ő volt az egyetlen színésznő, aki nem flörtölt vele.
Colin Firth - Paddington (2014)
A legsötétebb perui dzsungelben felnőtt, majd Londonba költöző, marmeládimádó kismackó – az alternatív Micimackó – kalandjai rendkívül sikernek bizonyultak, elsősorban a nagyszerű alapanyag, másodsorban a remek rendezés és a tökéletes animáció miatt, és ilyenkor a számítógéppel életre keltett karakter hangjáról nem szoktunk beszélni, pedig az is fontos. Paddington hangját ugyanis eredetileg Colin Firth kapta, és végig is csinálta az egész filmet – nem csak utólag a vágás során, hanem ténylegesen a forgatáson, hiszen végig párbeszédben volt a többi szereplővel. Aztán Paul King rendező a vágóasztalon jött rá, hogy Firth kimért, arisztokratikus hangja egyrészt túl merev, túl művelt, másrészt túl öreg a szeleburdi macihoz. Nem volt mit tenni, új hangot kerestek, és ez lett a valóban fiatalabb és tényleg lazább Ben Whishaw – ami nekünk, magyar nézőknek szinte mindegy is volt, mert a sárga esőkabátos maci nálunk így is úgy is Kassai Károly hangján szólalt meg.
