Kinek ajánljuk: Akik meg tudnak feledkezni a logikátlanságokról, és akiket tökéletesen kielégít, ha egy Alien-film csak abból áll, hogy a dögök egymás után levadásznak mindenkit.

Történet

A Prometheushoz hasonlóan ismét egy olyan nevű űrhajót ismerhetünk meg, amelynek neve egyben a történetet is jellemzi. A Covenant több, mint 2000 telepest és egy csomó embriót szállít, hogy terraformáljanak egy távoli bolygót, amit az emberiség 10 éves kemény kutakodás után talált meg. A legénység egy baleset után felébred a mélyalvásból, és egy titokzatos rádióüzenetet elfogva rátalálnak annak forrására - ami nem más, mint a Tervezők bolygója (azt valahogy nem találták, pedig közelebb van, mint a másik). Nosza, tök jó hely, van levegő, meg minden, mondja a merev, szabálykövető kapitány, és önhatalmúlag úgy dönt, hogy leszarja az évekig tervezett, az emberiség szempontjából fontos expedíciót, és ha már ez a bolygó úgyis itt van, inkább itt húzza fel a kolóniát, miért is ne.

És ez még a jó szakasza az Alien: Covenantnak, egészen addig, míg le nem szállnak a bolygóra, és el nem kezdődik a vérengzés. Ahogy haladunk előre a játékidőben, egyre laposabbá válik a történet, és nem lesz több, mint a két szintetikus, David és Walter  egyébként tényleg érdekes kamaradrámája, meg-megszakítva a tucatnyi ember durva és változatos lemészárlásával. 

A befejezés csomó kérdést vet fel, és félő, hogy bizonyos ellentmondások miatt csak egy óriási baki az oka, de ha mégsem, akkor lesz még mit agyalni a nyilvánvaló folytatásokig. Bár most már egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan jutunk el a mintegy 15 évvel a Covenant után játszódó Nyolcadik utas a Halálig. Akkora a katyvasz, hogy félő, ezután még nagyobb baromságokra számíthatunk.

Szereplők

Kétségtelen, hogy azért olyan népes a Covenant legénysége, hogy minél több embert trancsírozhassanak fel a film folyamán. A szürke tömegből négy szereplő (illetve öt) emelkedik ki, de az ő jellemzésük is legfeljebb egy tőmondat lehetett a forgatókönyvben. Katherine Waterstone egyértelműen Ripley-pótlék akar lenni, de míg a Nyolcadik utas a Halálban Sigourney Weaver a játékidő előrehaladtával, mindenki meglepetésére vált  egy szende kis mellékszereplőből a Nostromo egyetlen túlélőjévé, a Covenant Danielse nagyjából végig ugyanolyan, és sajnos a színésznőben sincs annyi, hogy akár egy kicsit is érdekessé tegye. A cowboykalapos Danny McBride a hajó nagyszájú, harsány trógere, és ennyi jellemzés jutott neki, de a többihez képest már ez is komoly személyiség. Harmadikként pedig ott van a hajó vallásos kapitánya, Billy Crudup alakításában - nos, őt elég csúnyán elintézték. A film a vallás kapcsán tömören azt a tanulságot vonja le, hogy aki hívő, az egy utálatos seggfej. (De a hitről egyébként egy büdös szó sem esik, pedig a Prometheus fényében rendkívül izgalmas lett volna, ha ezt az egész teremtősdit a különböző vallások tanításainak fényében is megvizsgálják.) Nagyjából ennyi is lenne az arccal rendelkező emberek létszáma, a többieket csupán a nemükkel és bőrszínükkel lehetne jellemezni, a szerepük pedig ugyanaz, mint a csirkeapróléknak a vasárnapi húslevesben. A film érdemi főszereplői a két szintetikus: David és Walter, és Michael Fassbender remekül alakítja a két különböző személyiségű robotot, mi több, Davidként valóban félelmetes.

Most akkor ez egy Alien-film vagy a Prometheus 2?

A külföldi kritikusok szinte majdnem mindegyike azt írta, hogy jobb, mint a Prometheus. Nos, ez nem túl nagy érdem, hiszen nem nehéz jobbnak lenni kétórányi logikátlan baromságnál. Igen, az Alien: Covenant jobb, mint a Prometheus. Látni az igyekezetet: Ridley Scott próbálja kimagyarázni magát a Prometheus baromságaiból, ugyanakkor a hőbörgő Alien-rajongóknak is koncot vet, hiszen, amint az előzetesben is láttuk, bár kisebb-nagyobb változtatásokkal, de megkapjuk a dögöt. Ugyanakkor a történet tele van logikátlanságokkal, a fekete trutymó rejtélyét és működését is csak nagy bakugrásokkal sikerül megmagyarázni,  de ami egyszerűen méltatlan a sorozathoz: milyen már, hogy egy durcás, bekattant robot teremtette meg passzióból az univerzum legveszedelmesebb gyilkológépét? A Prometheus hülyeségei folytatódnak: a Nyolcadik utas a halálban többek közt az volt iszonyú félelmetes, hogy ezek a lények tényleg merőben idegenek voltak, semmilyen ismert fajhoz nem hasonlítottak, a szaporodási ciklusuk pedig természetellenes, iszonyatos. És nem magyarázták túl, csak a néző képébe tolták, hogy nézd és rettegj. És a néző majd összeszarta magát. A Covenantban is vannak hátborzongató jelenetek, Davidnek az előzetesben már pedzegetett laboratóriuma talán már túlságosan is beteges, de a teremtés bizarr misztériumát tönkreteszi a - már említett logikátlanságok és önkényesség mellett - hogy túlpofázzák az egészet. 

A Covenant alapvetően a Prometheus folytatása, egy csomó Alien-kellékkel, de érezni, hogy azokat a rajongók lecsillapítására tették bele. És semmit sem bíztak a véletlenre: nem egyszerűen merítettek az eredeti sorozat mind a négy filmjéből, hanem kikopiztak egész jeleneteket. A franchise hagyományainak megfelelően módosítottak a klasszikus xenomorf kinézetén is - és bár ne tették volna. Vannak olyan jelenetek, amelyekben nem egyszerűen röhejes, hanem szánalmasan béna, az egyiknél meg se lepődtem volna, ha felveszi a kis cilinderét, és énekelve eltáncikál, mint az Űrgolyhókban.

A franchise-hoz foggal körömmel ragaszkodó Ridley Scott vénségére ugyanolyan istenkomplexusos lett, mint a teremtménye, David. Érdekes ötleteket vetett fel a Prometheus, és bármennyire rossz is volt, markáns hangulatot és egy olyan fura alapot teremtett, amiből sokat ki lehetett hozni. Ehelyett Scott mániákusan meg akarja magyarázni az egész Alien-mítoszt, és olyannyira lebutítja, kisszerűvé teszi, hogy az életműve végén megerőszakolja saját teremtményét. Szomorú, hogy egy újabb klasszikust sikerült tönkretenni.

Értékelés: 5/10