Az 1957-es év Londonjában járunk, ahol Ada Harris még mindig hiába várja vissza a II. világháborúból 1944-ben eltűnt férjét. Mikor minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a férfi meghalt, Mrs. Harris új álmodozni valót talál magának: a házakhoz kijáró takarítóként dolgozó asszony egyik ügyfelénél megpillant egy csodálatos ruhakölteményt, amiről kiderül, hogy a Christian Dior párizsi divatház ruhája, és nem kevesebb mint 500 fontba kerül (ez mai árfolyamon nagyjából 11 ezer 500 fontnak felel meg, és inkább le sem írjuk, hány forint).

Onnantól kezdve tehát Mrs. Harris életének és munkájának ismét van értelme: most már azért dolgozik, vállal plusz munkát és takarékoskodik, hogy elutazhasson Párizsba, és személyesen vegye meg a hőn áhított darabot. Habár a film előzetesének java részét a hősnő francia kalandjai tették ki, a Mrs. Harris Párizsba megy elég tetemes időt szán a felvezetésre: aprólékosan megtudjuk, hogy jön össze a pénz (amihez Mr. Harrisnek posztumusz is lesz némi köze),

így mi is érdekeltté válunk, és nagyon szurkolunk ennek a bűbájos asszonynak terve megvalósításához.

Adát a sors célja elérése közben újabb és újabb próbatételek elé állítja, és

a tündérmeséket/népmeséket idéző próbák sora

Párizsban is folytatódik, mivel a Dior ház nem úgy működik, ahogy azt a főhős előre elképzelte, miszerint odamegy és vesz magának egy ruhát. Mivel a tervezett egy nap helyett Mrs. Harris emiatt egy egész hetet eltölt a francia fővárosban, a Dior több alkalmazottjával is összeismerkedik, ami az ismeretségek mellett újabb kalandokat eredményez.

Emellett két párhuzamos szerelmi szál is elindul, hiszen Párizs nemcsak a divat, hanem a szerelem (fő)városa is. A főhősnő vendéglátóját, a Dior fiatal, kicsit félszeg könyvelőjét próbálja meg összehozni az egyik gyönyörű modellel, miközben őt magát egy francia márki nézte ki magának, aki képes volt meglátni az egyszerű külső mögött azt a színtiszta kedvességet és jóságot, amit Ada Harris rejt magában. S mivel Adát otthon, Londonban is várja egy tétova hódoló, a ruha elkészülte mellett még a szerelmi háromszög miatt is izgulhatunk.

Egy ilyen karakterközpontú alkotás esetében nagyon sokat számít a színészi játék, és a Mrs. Harris Párizsba megy alkotói szerencsére tökéletesen osztották ki a szerepeket. A főhőst az a Lesley Manville alakítja, akiről sokat hallhattunk, amikor megkapta A Korona című sorozat hamarosan érkező ötödik évadában Margit hercegnő szerepét. Manville színészként igazi kaméleon: a fősodorban (lásd: Demóna-filmek, Fantomszál) ugyanúgy megállja a helyét (sőt, a Fantomszálért Oscarra is jelölték), mint Mike Leigh csendes, visszafogott művészfilmjeiben; de elvetemült főgonoszként is láthattuk már A vér földjében.

Az apró emberi gesztusok megjelenítését a sztár Leigh egyik kedvenc színésznőjeként szinte tökélyre fejlesztette, Manville ráadásul olyan kiváló csapatjátékos, hogy a Mrs. Harris Párizsba megy bármelyik színészével párban, legyen az férfi vagy nő, mellék- vagy főszereplő, kiváló kémiát produkál.

vagy azt az elkeseredett küzdelmet, ahogy az Anna Chancellor által alakított londoni lady passzív agressziójára reagál.

Hálistennek az alkotók, az összes mellékfigurát is úgy írtak meg, hogy több legyen bennük, mint amennyi elsőre látszik, annak ellenére, hogy nyilván Lesley Manville Mrs. Harrise viszi el a vállán a filmet, nem telepszik rá kellemetlenül az egész cselekményre, mi pedig szívesen megosztjuk a figyelmünket közte és a mellékcsapások között. Főleg, hogy közben olyan rég látott vagy újonnan megismert kedvencekre csodálkozhatunk rá, mint Jason Isaacs a Harry Potter-filmekből (Ada londoni udvarlójának szerepében) vagy a már említett fiatal könyvelőt játszó Lucas Bravo, aki az Emily Párizsban című sorozat sikerét ügyesen váltotta át mozifilmes karrierre (a Mrs. Harris Párizsba megy előtt egy másik romkomban, a Beugró a Paradicsomba címűben láthattuk, George Clooney és Julia Roberts oldalán).

S hogy Mrs. Ada Harris kiérdemli-e végül, hogy a saját sztorija Hamupipőkéje legyen vagy megmarad mindenki tündérkeresztanyjának, annak minden percét a szó legjobb értelmében véve

színtiszta eszképista élvezet figyelni

(ami, valljuk be, most mindannyiunkra ráfér). A Mrs. Harris Párizsba megy-be pont ideális mennyiségű szentimentalizmus került, miközben a két lábbal a földön járó karaktereknek köszönhetően némi valóság is beszivárog a csupa szív takarítónő tündérmeséjébe. S mivel a film Paul Gallico amerikai író regényén alapul, aki további három könyvet is írt a címszereplővel a középpontban (aki egyszer New Yorkba, majd Moszkvába is ellátogat, és még a politikába is belekóstol), ha jól drukkolunk, a Mrs. Harris… akár filmes franchise-zá is kinőheti magát.