Ben Affleck őszintén beszélt a Sad Affleck-mémről

A sztár a Los Angeles Timesnak adott interjúban ezenkívül arról is beszámolt, hogy Az Igazság Ligája forgatása jelentette számára a karrierje mélypontját.

Ahogy arról korábban A visszaút című filmjéről szóló kritikánkban is írtunk, a 2016 és 2018 között eltelt pár év zűrös időszak volt Affleck életében és pályáján: tönkrement a házassága, kútba esett a saját Batman-projektje, kiújult az alkoholizmusa, és a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala után Az Igazság Ligája is hatalmas bukásnak bizonyult. Hogy a sztárt mennyire elkeserítette a Batman Superman ellen buktája, arról egy, a premier után készült interjú szolgált a legbeszédesebb illusztrációként,

ahol emberünk magába roskadva, szótlanul ült a lelkesen bizonyítványt magyarázó Henry Cavill oldalán – a felvétel azóta „Sad Affleck” néven vonult be a mémtörténelembe.


A Los Angeles Times a napokban interjút készített a színésszel, aki a következőképp kommentálta a dolgot: „Én magam eljutottam odáig, hogy annyira más az engem érintő közmegítélés és az, aki valójában vagyok, hogy már nem olvasom a rólam szóló dolgokat, és nem is aggódom miattuk. De aztán ahogy a gyerekeim idősebbek lettek (a volt feleségével, Jennifer Garnerrel közös Violet 16, Seraphina 12, Samuel pedig 9 éves – a szerk.), és elkezdték használni az internetet, mindez igen nehézzé vált. Még a Sad Affleck-mém is, amit én magam egyébként nagyon viccesnek találtam. Arra gondolok, hogy azon a sajtótájékoztatón nem volt senki közülünk, aki valójában nem így érezte magát. De így, az összefüggésből kiragadva a gyerekeim azt gondolhatják, hogy

az apjuknak valami alapvető baja van, hogy mindig szomorú, és aggódni kezdenek miattam.

Ez tényleg nehéz helyzet.”

Az interjúban Affleck beszélt arról is, hogy a 2017-es Az Igazság Ligája (amelyben a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala után ismét eljátszotta Batmant) forgatása igazi mélypont volt a számára. „Valójában Az Igazság Ligája jelentette a mélypontot. Nagyon sok dolog jött akkor össze: a saját magánéletem, a válásom, hogy túl sokat voltam távol a családomtól, a szoros napirend, Zack személyes tragédiája és az újraforgatás együtt nagyon rossz élménnyé tette az egészet (a forgatás alatt, 2017 májusában Zack Snyder rendező Autumn nevű lánya életét vesztette, ezért Joss Whedonnal helyettesítették a projektből kiszálló direktort – a szerk.). Tényleg szörnyű volt” – vallotta be a sztár.

Affleck a Batman Superman ellen New York-i premierjén sem volt feldobva. Forrás: Mike Coppola / Getty Images


„Ekkor jött el a pillanat, amikor azt mondtam magamnak, hogy ezt nem csinálom tovább. És még csak nem is arról volt szó, hogy Az Igazság Ligája olyan rossz lett volna, mert akkor még lehetett volna bármilyen” – tette hozzá a színész, aki korábban már a GQ magazinnak is mesélt arról, hogy míg a Batman Superman ellenben nagyon élvezte a szuperhős megformálását, addig a folytatásban „egyik probléma jött a másik után”, és ez vezetett el odáig, hogy úgy érezte, kiégett, és elege van a karakterből. Az Igazság Ligája forgatása egyébként, főleg miután Joss Whedon vette át a direktori teendőket, mások számára is rémálom volt: erről itt, itt és itt írtunk korábban.


(via The Hollywood Reporter, ScreenRant)

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.