Nyilván minden relatív, és az ízlések meg a pofonok, de a három főszereplő lányból kettő számít vonzónak, a harmadik csak idegesítő, és egyikük sem bűbájos. Pedig lehetnének azok.
Egy titokzatos úriember, akiről soha semmit nem tudunk meg, azon túl, hogy baromi gazdag volt és gyűjtött mindenféle „trófeát”, három lányára hagyja gyönyörű, tágas és nyilván baromi értékes belvárosi lakását. Az úriember azért titokzatos, mert a lányok sosem látták őt, sőt, egymást sem látták még eddig, lévén, hogy a különben családos férfi különböző kalandjaiból születtek. És az illető nyilvánvalóan nem csak saját társadalmi közegében mozgott, hiszen az egyik lány, Salma félig arab, és hátrányos helyzetű gyerekeket tanít, a másik, Olivia egy tradicionális zsidó családban nevelkedett – nincs is más vágya, mint kifogni egy rendes, lehetőleg jóképű zsidó orvost. És ott van a gyakorlatilag egyedül felnőtt, nonstop bulizó Lauren, aki a divat világában szeretne valahogy érvényesülni.
A három lány tehát beköltözik a nagy lakásba, részben azért, mert ha az egyik beköltözik, a másik kettő nem bízik benne annyira, hogy ott egyedül hagyják, miközben lehet tudni, hogy az elhunyt családja megtámadja a végrendeletet, és azt is, hogy nekik csapnivaló ügyvédjük van. Így hát együtt élnek, kezdik megszokni a közös lakást – érdekes módon sosem téma, hogy ki takarít és egyéb praktikus kérdések, azon túl, ki milyen vendéget fogadhat -, és nyilván hatni is kezdenek egymásra. Lauren divattanácsokat ad, Salma megosztja a többiekkel a kuszkuszt, Olivia pedig rettentő módon kiszúr velük, de ebből lehetne egy épkézláb sztori, hiszen fel kell venniük a harcot a gazdagokkal, miközben a sosem ismert apán keresztül valahogy magukat is meg kéne ismerniük. Ez nem történik meg.
A Bűbájosok a sokadik gyenge/közepes francia vígjáték, amit idén elénk tesznek, hogy tessék, itt van egy kis könnyed szórakoznivaló. A két rendező, Saphia Azzeddine és François-Régis Jeanne vélhetőleg megelégedett azzal, hogy nagyjából felépítsenek három karaktert, és néha vicces, néha kínos helyzeteket teremtsenek számukra, de ez még nem egy történet. Persze, ha már lányokról van szó, de csak kettő, azokon sincs igazán mit leírni, a harmadik lány viszont egy kicsivel több műsoridőt kapott cserébe. Ő a gyönyörű, divatos, másnaposan is elegáns Lauren, aki némi egyéniséget is kapott, nem csak karaktert, és itt egy kicsit megvillan, mi lett volna, ha valakik tényleg dolgoznak a forgatókönyvön, és a rendezőknek van legalább annyi rutinja, ha tehetségük nem is, hogy valamit felépítsenek. Nála legalább nyoma van valós érzelmeknek, valami kézzelfoghatónak a sztereotípiákon túl, és bár itt is vannak klisék, azok legalább élvezhetőek.
Ráadásként a Laurent alakító Alice David (Elmentek otthonról) tényleg tehetséges. Megnéztem a filmográfiáját, de eddig nem játszott fontos filmekben, csak link vígjátékokban, többnyire, talán hamarosan felfedezi valaki, de a társait sem nevezhetjük filmsztároknak. Sabrina Ouazani (Rákattanva) csinos és karakteres, de nincs sok tennivalója, sőt, a film legkínosabb jelenetét kapta meg, amikor megtalálja „a benne lévő Rihannát”, Charlotte Gabris pedig többnyire idegesítő a férjvadász, kissé idegbeteg zsidó lány szerepében, ami persze megint csak egy jókora sztereotípia, még akkor is, ha a filmben többször is elpoénkodnak hősnőink azzal, hogy ők csupán sztereotípiák.
Értékelés: 5/10
