A színész több műfajban is ki akarta magát próbálni.
Ha Bud Spencer és Terence Hill filmográfiájára gondolunk, elsősorban westernvígjátékok és akciókomédiák jutnak eszünkbe, ritkábban zsarufilmek (mint az első Piedone 1973-ból), vagy kisvárosi krimik (mint a Don Matteo-sorozat). Van viszont egy horrorfilm, amiben maga Bud Spencer játszik.
1971-ben mutatták be Az ördög jobb és bal keze 2-t, ami hatalmas siker lett, ám a két színész ezután más utakat keresett, nem akartak megragadni a spagettiwestern műfajában.
Spencer nem kisebb névvel állt össze, mint az olasz horrorfilmek egyik legnagyobb rendezőjével, Dario Argentóval, hogy leforgassák a Négy légy a szürke bársonyon című giallót.
A műfaj olyan thrillert jelöl, amelyben a számtalan jellegzetesség közül kiemelkedik, hogy minden halál ultraerőszakos, és szinte mindet a gyilkos szemszögéből látjuk. A ’sárgát’ jelentő giallo nem véletlenül a ponyvaregények akkori borítójának egységes színéről kapta a nevét. Az 1971-ben bemutatott film Argento Állat-trilógiájának utolsó darabja, a három film mindegyikében egy-egy élőlény szerepel: a Kristálytollú madár (1970) és A kilencfarkú macska (1971) a másik két film. A Négy légy a szürke bársonyon hivatalos tartalomleírása így hangzik:
Ebben alakítja Spencer Gottfriedet. A rövid kitérő után, ami alatt Terence Hill pedig leforgatta Az igazi és a hamis (1972) című jogi thrillert, a két színész visszatért a jól bevált és közkedvelt stílusához, és elkészítették a Mindent bele, fiúk! című filmet, ami szintén 1972-ben jött ki.
Tudáspróba
Felismered a Bud Spencer-Terence Hill-filmeket a bunyók alapján? - KVÍZ!
Ismered a sztorikat, fejből fújod az idézeteket, de arra vajon emlékszel, melyik filmben, hogyan osztja a pofonokat a páros?
Lássuk!
(via Tobias Hohmann: Bud Spencer – Terence Hill krónikák)





