C-3PO számára véget ért a Star Wars IX forgatása, az őt alakító színész nagyon szomorú

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

Lehet, hogy Anthony Daniels utoljára szerepelt Csillagok háborúja-filmben aranyszínű droidként?

A napokban véget ért az egyelőre cím nélküli Star Wars IX forgatása, és erről nem kisebb sztár számolt be az Instagramján, mint Anthony Daniels, aki immáron sokadik alkalommal bújt bele a '70-es évek óta az aranyszínű protokoll droid, C-3PO fémpáncéljába.

A 72 éves brit színész így búcsúzott el a stábtól a közös munka után a közösségi oldalán:

Ma volt 3PO utolsó munkanapja a IX. részben. Ő is szomorú, én is az vagyok. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen kedves, tehetséges színészgárdával és stábbal dolgozhattam együtt, J.J. és Kathy vezetése alatt. Mindnyájan hiányozni fogtok! De boldog vagyok már a tudattól is, hogy valami egészen kivételes dolgot csináltunk együtt, amit majd megoszthatunk az egész világgal, ahol már nagyon várják az új részt.

Sok rajongó ebbe a búcsúüzenetbe azt látta bele, hogy Anthony Daniels nemcsak a Star Wars IX-ért mond köszönetet a kollégáinak, hanem az összes olyan korábbi Csillagok háborúja-filmért is, amiben C-3PO-t alakította. Vagyis könnyen lehet, hogy most bújt bele utoljára az aranyszínű jelmezbe... Ugyanakkor a Lucasfilm eddig is lehetőséget adott a brit színésznek arra, hogy Star Wars-filmekben szerepelhessen. Tavaly a Solóban például egy Tak nevezetű, toprongyos rabszolgát játszott, aki a kesseli fűszerbányában robotolt, miután elítélték a korábbi rablásai miatt. (via Movieweb)