Charlize Theronnak egy kicsit azért megszakad a szíve, hogy nem térhet vissza Furiosaként

Az előzményfilmben ugyanis egy húsz évvel fiatalabb főhősnő fog megjelenni, és George Miller rendező nem akar Az ír fiatalító megoldásával élni.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Miller májusban végre bejelentette, hogy elkészíti ötödik Mad Max filmjét is, amelyben a 2015-ös Mad Max – A harag útjában megismert Imperator Furiosa, Charlize Theron figurája lesz a központi karakter, ám fiatalabb korában, mivel előzményfilmről van szó.

Az örömhírrel egy időben rögtön érkeztek castinghírek is, amelyek szerint a rendező a 24 éves Anya Taylor-Joyt (A boszorkány, Széttörve, Üveg) szeretné felkérni a fiatal Furiosa szerepére. Pár nappal később viszont már arról lehetett hallani, hogy Miller a Megszállottak viadalával befutott Jodie Comert szeretné a főszerepre.

Habár azóta sem derült ki, melyik sztár lesz végül a győztes, annyi biztos, hogy a direktor egy fiatal, a húszas éveiben járó színésznőt keres. Felmerült ugyan, hogy digitálisan meg lehetne fiatalítani Charlize Theront, ahogy Scorsese tette Az írben többek közt Robert De Niróval, de Miller erről azt nyilatkozta, hogy ez a technológia még nem tökéletes, meghagyja inkább a kísérletező kedvű japán videojáték-fejlesztők játékszerének.

„Nehéz ezt lenyelni. (…) Az biztos, hogy egy kicsit azért megszakad a szívem.

Nagyon megszerettem azt a karaktert, és nagyon hálás vagyok, hogy lehetett egy kis részem a megalkotásában. (…) Nyilván szívesen látnám, hogyan folytatódik a története, de ha George ilyen úton akarja megvalósítani, megbízom a döntésében” – nyilatkozta a dologról Theron.


(via Uproxx)