Christopher Nolan szerint ez a legmeglepőbb filmes csavar

A rendező maga is szereti félrevezetni, majd meglepni nézőit, most pedig azt is tudjuk, kitől tanulta mindezt.

Christopher Nolan a megtévesztés mestere, aki karrierje során számtalanszor vezette félre nézőit, hogy a történet végén egy jókora csavarral álljon elő. A tökéletes trükk utolsó percei vitathatatlanul kiemelkednek a csúcspontként, de ezt már évtizedek óta műveli velünk. Leonard végső leleplezése a Mementóban, az üzenetek Coopertől a Csillagok közöttben, és az igazság kiderülése az Eredetben megmutatta, hogy milyen jó Nolan ebben. Most már aztt is tudjuk, mindezt honnan és kitől tanulta.

Ami a nagy filmes csavarokat illeti, az Oscar-díjas szerző mindig is az Angyalszívet (1987) tartotta a követendő példának.

„Ez egy olyan film, amit Alan Parker készített, és van egy hihetetlen csavar a végén, ami valahogy mindent megváltoztat, amit eddig láttál” – magyarázta. „És engem teljesen lenyűgözött. Ha újra megnézheted, meg fogsz lepődni, hogy nem vetted észre a történet bizonyos elemeit, amelyek a befejezéshez vezettek.”
Mickey Rourke az Anyagszívben - Forrás: Tristar Pictures

 

Mivel a klasszikus pszichológiai horrorfilm majdnem 40 éves, nincs értelme kükönösebben titkolózni azzal kapcsolatban, miről is szól. Parker története úgy kezdődik, hogy Mickey Rourke magánnyomozóját Robert De Niro rejtélyes munkaadója felbéreli, hogy felderítse az eltűnt énekes, Johnny Favorite hollétét. Végül kiderül, hogy Rourke Harry Angelje valójában Johnny Favorite, De Niro Louis Cyphre maga az ördög, az előbbi pedig eladta a lelkét az utóbbinak, mielőtt fekete mágiát használva átvette az irányítást Angel teste felett, és egy sor gyilkosságot követett el, hogy eltüntesse a nyomait. Ám az ördög elől nincs menekvés.

De Niro és Rourke az Angyalszívben - Forrás: TriStar Piictures

 

Nolan kellően el volt ragadtatva, az Angyalszívtől, amit olyan filmnek nevez, „amely meglep, de tisztességesen játszik a nézővel” abban az értelemben, hogy a csavar nem tűnt ki nem érdemeltnek, zavarónak vagy a film egészéhez képest ellentmondónak. Nem meglepő, hogy Parker munkája közvetlenül inspirálta a Nolan számára az áttörést jelentő Mementót, mert olyan filmet akart készíteni, ami:  „ahol a történet valamilyen módon meglep a végén, és a végén teljesen újra kell gondolod a látottakat”.

Forrás: faroutmagazine.co.uk