Két ismert cseh dokumentumfilmes, Barbora Chalupová és Vít Klusák úgy döntöttek, hogy megnézik, milyen az interneten cirkáló szexuális ragadozók világa. Nem tudom, miért pont ez a téma izgatta őket, mert nem árulják el a film során – maximum annyi derült ki számomra, hogy Klusáknak 4 gyereke van, talán miattuk -, ahogy az sem derül ki, hogy mire számítottak, és mit akartak elérni. Mert ugye nem mindegy, mert egyrészt ez egy rohadt súlyos téma, másrészt az borítékolható, hogy mi vár a csaliként bevetett lányokra.

Igen, vannak csalik, és a Csapda a neten nem elsősorban azokról a beteg emberekről szól, akik kiskorú lányokra izgulnak rá, hanem arról a három fiatal nőről, akik vállalták, hogy szembenéznek velük. A filmesek ugyanis 3, már nagykorú, de jóval fiatalabbnak kinéző, és még fiatalabbra, 12 évesre sminkelt és öltöztetett lányt használnak arra, hogy előcsalogassák a perverzeket. Az is elég

sokat elmond, hogy a 23 jelentkezőből 19 már átélte a szexuális zaklatás valamilyen formáját, de a három „szerencsés” kiválasztottra, akik egy stúdióban berendezett gyerekszobában várják vadidegenek hívását, a legmocskosabb dolgok várnak.

A legátlagosabb közösségi oldalakra regisztrálnak, és perceken belül árasztják el őket a barátságos ismerkedő felnőttek, és van, aki rögtön azzal nyit, hogy nyüstölni kezdi a lányokat, hogy vegyék már le a pólójukat, lécci, lécci – a kevésbé kifinomultak meg rögtön a kamerába tolják a farkukat, amit szerencsére némileg kipixeleznek a kedvünkért. Jó kis meló, ugye?

Adott pár irányelv, amit az elején felsorolnak – például a lányok sosem kezdeményeznek, sosem flörtölnek -, de nekem nem volt teljesen világos az irány, amely felé a film haladt. Adott esetben ugyanis a színésznők igenis bátorítják azt, akivel beszélgetnek, amikor látszólag belemennek, hogy pénzért hajlandóak lennének valamit csinálni, az sem világos, mi az a határ, ami után hajlandók magukról félmeztelen képet küldeni – a képen nem ők vannak, csak az arcukat montírozzák rá -, és a dolgok innen durvulnak be. Merthogy az illető, amint megkapta a kirimánkodott képet, azonnal azzal kezdi zsarolni a lányt, hogy kirakja a netre és elküldi a szüleinek, ha nem küld még fényképeket és nem teszi azt, amit mond. És ugye hall az ember ilyen sztorikat, de konkrétan látni is azt úgy, ahogy éppen megtörténik, na az tényleg gyomorforgató.

A három, elvileg 12 éves lányt a kísérlet 10 napja alatt több mint 2500 vadidegen kereste meg, ami nagyon durva, és ehhez rendeljünk hozzá több száz pöcsfotót és kiverős videót, meg ami a szennycsatornán még kifolyik, és nézzük ezeket a lányokat, hogyan bírják.

A forgatáson pszichológus is ült, és nyilván figyeltek rá, hogy valahogy fel tudják ezt dolgozni, de én így is azt gondolom, hogy ennek nem lehet kitenni 18-19 éves fiatal lányokat, akik leginkább egymást tudták támogatni. Van egy jelenet, amikor az egyik lány kifog egy fiatal srácot, aki tényleg csak dumálni akar – ez akkor derül ki számunkra is, amikor az ő arcát végül rendesen megmutatják, nem homályosítják el -, és

a színésznő pár mondat után sírni kezd, hogy végre emberként szól hozzá valaki.

Na, itt üt nagyot a doksi, nem akkor, amikor például egy, különben gyerektáborokat szervező pasast szembesítik az üzeneteivel és videóival, bár abban is van tanulság, amikor a fickó, aki nyilvánvalóan egy pillanatra sem bánta meg az egészet, a szülői felelősségről kezd papolni, mondván, a szülők sara, ha engedik a gyerekeiket olyan alakokkal egyáltalán szóba állni, mint ő. És apropó felelősség: szerintem a filmesek feladata lett volna a végén, vagy menet közben megfogalmazni valamit, amit ezek ellen az emberek ellen a gyerekek és a szülők tehetnek, még akkor is, ha csak megismétlik mások tanácsait vagy közhelyeket hoznak fel – itt csak annyi derül ki, hogy az anyagokat átadták a rendőrségnek, akik aztán vagy kezdenek a dologgal valamit, vagy nem.  

Értékelés: 7/10

A 7. Budapest International Documentary Festivalt idén online rendezik meg március 1. és 10. között.
Honlap: www.bidf.hu