De helyesek ezek a pszichopata lányok!

A hét legizgalmasabb új előzetesében két csinos, gazdag és unott fiatal lány dönt úgy, hogy eltüntetnek valakit, amihez némi külső segítség is elkel. Okos, merész és gonosz darab az első előzetes alapján.

Thoroughbreds

Emlékszik még valaki Peter Jackson egyik korai művére, az 1994-es nagyszerű Mennyei teremtményekre, abban vált két tinilány barátsága először csak izgalmassá, majd életveszélyessé. Az idők persze változnak, és az elsőfilmes Cory Finley bemutatkozó munkájában a lányokat már nem túláradó, mindent felülíró érzelmeik motiválják – hanem a nagy semmi. Vagy egyszerűen az, hogy unatkoznak. Vagy az, hogy valakit nagyon rühellnek. Vagy egymással akarnak versenyezni, hogy ki mer tovább elmenni.

A Sundance Fesztiválon debütált Thoroughbreds – azaz Telivérek – főhőse két gyerekkori barátnő, akik néhány külön töltött év után újra találkoznak. Nem kitörő örömmel, inkább furcsa kíváncsisággal közelednek egymás felé, hiszen mindketten hatalmasat változtak. Lili elitdiák lett, eminens tanuló, akire bentlakásos iskola vár, kiművelte magát, elegáns és hűvös. Amanda kiölt magából minden érzelmet, önként lett számkivetett, kalkuláló, intelligens és gátlástalan. És képes bárkit befolyásolni. A két unatkozó tini célpontja hamarosan Lili kellemetlenkedő mostohaapja lesz, és amikor Amanda felveti, hogy meg kéne ölni, a másik lány nem mond nemet, sőt, a mikéntről kérdezgeti. És itt kerül a képbe a környék legbutább drogdílere, akinek ugyan van egy pisztolya, de nincs túl sok esze hozzá.

Anton

És ez a srác nem más, mint a tavaly, nagyon fiatalon egy ostoba balesetben elhunyt Anton Yelchin, ám ez nem elsősorban az ő filmje, hanem két nagyon fiatal és nagyon tehetséges lányé. Akik érdekes módon mindketten horrorfilmekkel váltak ismertekké, méghozzá nem is olyan rosszakkal.  Anya Taylor-Joy zsinórban három kiemelkedő horrorban is szerepelt, a The Witch-ben (2015), a Morganben, és ő volt visszatérőfilmje, a Széttörve női főszereplője is. A bájos Olivia Cooke-ot sokan biztosan az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című könnyfakasztó tinidrámából ismerik, de játszott a Ouija (2014) és Az elnémultak (2014) című filmekben is, szóval mindketten tudják, milyen a borzongás és hogyan kell feszültséget kelteni. És ezt a tudást most hasznosítják is.

Thoroughbreds

Az már az előzetesből is látszik, hogy okos, szórakoztató és enyhén cinikus filmről van szó, amiben az erőszaktól sem riadnak vissza. Merthogy nem csak a díler srác stukkere kerül elő, de az egyik lány egy szamuráj kardot is leakaszt a falról, a mostohaapa pedig egy ponton tucatnyi kötéssel és ragtapasszal borítva bizonygatja feleségének, hogy ő bizony nagyon jól van. Persze nincs jól, és garantálhatjuk, hogy minden el fog romlani, és azt is, hogy akármilyen elbaltázottak a lányok, van bennük valami, ami miatt mégis nekik fogunk drukkolni. Mindez ragyogóan van megvágva, fanyar képekkel, meghökkentő beállításokkal és jó zenével fűszerezve, a lányokról és szegény Yelchinról is tudjuk, hogy nagyszerű színészek, szóval reméljük bevállalja egy hazai forgalmazó, vagy legalább egy filmfesztivál levetíti a 2018. március 9-i amerikai premier után.

Poster