A Sony nagyon akarja, és már meg is szerezte a jogokat a The Crow Rebornra, vagyis A Holló újjászületikre.
Már évek óta kerülgetik a filmstúdiók a kilencvenes évek egy kultfilmjét, A hollót, és most úgy néz ki, hogy a Sony egy hatalmas lépést tett előre a reboot megvalósítása érdekében.
Nem is olyan régen még Jason Momoa, a rendező Corin Hardy (The Hallow) és a producer Ed Pressman egy nagy találkozót hoztak tető alá, hogy biztosítsák: a film halad előre a maga útján, és akkor a hírek még arról szóltak, hogy a projektet a Relativity Media égisze alatt kezdik megvalósítani. Pressman egyébként részt vett az 1994-es eredeti film munkálataiban is.
A Variety információi szerint most a Sony is magának akarja a projektet, és alá is írták a terjesztési jogokat, vagyis a forgatás akár már hónapokon belül elkezdődhet.
A The Crown Reborn egy eredettörténet lesz az 1994-es filmhez kapcsolódva, és igyekszik hű maradni a James O’Barr-féle képregénysorozathoz, melyből A holló készült.
Az évek során több színész, Jack Huston, Norman Reedus, Luke Evans és Tom Hiddleston is szóba került a főszerep eljátszására, de a mostani hírek sajnos még nem szólnak arról, hogy ki lép majd a forgatáson elhunyt Brandon Lee örökébe.
Brandon Lee A holló című filmjének forgatása során történt balesetben halt meg, pisztolylövés által okozott hasi sérülésben. A film egyik jelenetében besétált egy lakásba, ahol az egyik negatív karakter, Funboy (akit Michael Massee alakít) revolverrel fenyegeti, majd körülbelül 5 méterről rálő. Ezt a .44-es kaliberű forgótáras pisztolyt egy korábbi jelenet forgatása során is használták. Az ilyen pisztolyok jellegzetessége, hogy a legtöbb típusánál a tárba elölről is be lehet látni. Mivel a fegyvert közeli felvétel során használták, hatástalanított, de valódinak látszó lőszerutánzattal meg kellett tölteni a tárat. A pisztolyokban és puskákban használt egyesített lőszerből az utánzatban meghagyják a hüvelyt és a lövedéket, viszont hiányzik a csappantyú (gyutacs) és a lőpor. A balesetet követő vizsgálat során kiderült, hogy a stáb nem ilyen célra gyártott kelléklőszert vásárolt, hanem éles lőszert alakítottak át a forgatáshoz. A töltényt szétszedték, kiöntötték belőle a lőport, majd a lövedéket visszaillesztették a hüvely elejére. Az így hatástalanítottnak hitt töltények hüvelyében viszont ott hagyták a csappantyúkat. Ezek szintén tartalmaznak egy kevés robbanóanyagot, ami az ütőszeg nyomására belobbanva szúrólánggal meggyújtja a hüvelyben levő lőport. Annak a korábbi jelenetnek a felvételekor az egyik ilyen megbontott és kiürített töltényből a csappantyú kis robbanása kis sebességgel kilökte a lövedéket, ami a revolver csövében megszorult. Ezt a kellékstáb nem vette észre vagy nem fordított rá figyelmet. A balesettel végződő felvételhez ugyanezt a revolvert használták, nem tudva arról, hogy a csövében ott van egy ólomlövedék. Ebben a jelenetben vaktöltényt használtak, amelyben a látványos hatás kedvéért az éles lőszernél több lőpor van, de az elejében nincs lövedék, csak egy papírból, műanyagból készült fojtás. A vaktöltény nem okoz sérülést,[3] viszont a hangja és lángja a valódi töltényéhez hasonlít. Amikor a felvétel során Massee elsütötte a revolvert, a vaktöltény ereje elég volt ahhoz, hogy a csőben felejtett lövedéket kilökje, olyan sebességgel, hogy az Lee hasába fúródott, és a gerinc mellett állt meg. A színészt éjjel 1 óra körül eszméletlen állapotban szállították a wilmingtoni (Észak-Karolina, USA) New Hanover Regional Medical Centerbe, ahol a hat órás életmentő műtét ellenére délután 1 óra 3 perckor meghalt. (wikipédia)
A bárány, amit akarsz
A közeljövőben járunk. A gyászoló házaspár, Otone és Kenszuke befogadnak otthonukba egy humanoidot, amely külsőre és viselkedésében is elhunyt gyermekükre hasonlít. A mesterséges... Időpontok
A vadon szíve
Miután túlélik repülőjük brutális zuhanását, James Belmont (Brad Pitt) kommandóstiszt és harci kutyája, Odin az alaszkai vadon mélyén rekednek, ahol együtt kényszerülnek kíméletlen... Időpontok
Bosszúállók: Végjáték ráadás
A rekordokat döntő film különleges ráadás-verziója exkluzív betekintést is tartalmaz a Marvel Studios nagy várakozással övezett, december 17-én mozikba kerülő Bosszúállók: Doctor... Időpontok
Cirque du Soleil - Kurios
Mi lenne, ha a képzelőerőnk bevonásával és a nyitottságunkkal kinyithatnánk az ajtót a csodák világára? A kincseskamrák a múzeumok elődei, amelyeket a reneszánsz Európában „csodák... Időpontok
Félrelépni szabad
Mit tesz a szerelem, ha próbára teszik? És mit tesz az ember, ha a másik már megtette? Ki játszik kivel? Egy vígjáték, ahol mindenki valaki más ágyába kerülne – ha tudna. És hogy ki... Időpontok
Neonpokol
Nicolas Winding Refn (Drive – Gázt!, Csak Isten bocsáthat meg, Neon démon) új filmje, a Her Private Hell a Cannes-i Filmfesztivál éjszakai programjában mutatkozott be. A film egy rejtélyes... Időpontok
Prérifarkas visszavág
Az ACME Megakonszern termékei állandóan cserben- és helybenhagyják a prérifarkast, miközben kitartóan próbálja becserkészni Kengyelfutó Gyalogkakukkot. Prérifarkas Vili egyszer csak... Időpontok
Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye
Shaun, a bárány és Moszatvég többi lakója izgatottan várja a Halloweent, ám a nagy ünneplés veszélybe kerül, amikor a gazda ügyetlenkedése felszámolja a tökföldet. Shaunt nem olyan... Időpontok
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!