Ejtették az Alec Baldwin elleni emberölési vádat

A színész ellen kétrendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés volt a vád, de az ügyészek nem tudták meggyőzni az esküdtszéket.

Ejtették az emberölés vádját Alec Baldwin ellen a halálos kimenetelű forgatási balesetével kapcsolatban, amelyben Halyna Hutchins operatőr életét vesztette a Rust című western forgatásán. Ahogy arról korábban a PORT.hu is részletesen beszámolt, az eset még 2021 októberében történt a Santa Fe melletti Bonanza Creek Ranchon, ahol Baldwin véletlenül elsütött egy nem megfelelően előkészített kellékpisztolyt. Az éles lövedék eltalálta a film 42 éves operatőrét, aki később belehalt a sérülésbe. Rajta kívül a rendező, Joel Souza is megsérült a lövéstől.

 

Alec Baldwin (forrás: Jim Spellman / Getty Images)

 

A 65 éves színész ellen kétrendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat. Az új-mexikói ügyészség közleménye szerint azonban az elmúlt napokban „új tényekre derült fény” az ügyben, amelyek így további vizsgálatot és törvényszéki elemzést igényelnek igényelnek – könnyen lehet, hogy a színész egy újabb hosszú bírósági procedúra elé néz majd, hiszen a döntés nem menti fel Baldwint, és újra vádat emelhetnek ellene.

Sajtóértesülések szerint lényegében arról van szó, hogy a forgatáson elsült fegyver egy olyan .45-ös Colt revolver volt, amit egy új elsütőszerkezettel úgy módosítottak, hogy megnőtt a véletlen elsülés valószínűsége, ám pont ez az átalakítás nehezítette az ügyészség munkáját abban, hogy rendesen rekonstruálhassák, tényleg Baldwin húzta-e meg a ravaszt, vagy a fegyver magától sült el.

Ahhoz, hogy Baldwint bűnösnek találják, az ügyészeknek meg kellett volna győzniük az esküdtszéket arról, hogy a színész bűnös gondatlanságból követett el emberölést. Ezért 18 hónap börtön járt volna, de a sztár ügyvédje, Luke Nikas sikeresen megvédte Baldwint, aki szerinte nem tudott arról, hogy a kellékfegyverré átalakított valódi pisztolyban éles lőszer van (sőt, Baldwin saját bevallása szerint meg sem húzta a ravaszt):

Semmi oka nem volt azt hinni, hogy éles golyó van a fegyverben – vagy bárhol a forgatáson. Azokra a szakemberekre hagyatkozott, akikkel együtt dolgozott, és akik biztosították őt arról, hogy a fegyverben nem volt éles lövedék.

A vádejtés bejelentése után Alec Baldwin egy Instagram-posztban köszönetet mondott ügyvédjének és feleségének, Hilaria Baldwinnak.

Mindent ennek a nőnek köszönhetek (és neked, Luke).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alec Baldwin (@alecbaldwininsta) által megosztott bejegyzés

 

Eközben a Rust fegyverszakértője, Hannah Gutierrez-Reed szintén kétrendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával néz szembe. Az ügyészég közleménye szerint az ellene felhozott vádak változatlanok maradnak. Gutierrez-Reed ügyvédje a BBC Newsnak azt mondta, „teljes mértékben arra számítanak, hogy az eljárás végén Hannah-t is felmentik”.

Halyna Hutchins özvegye, Matthew Hutchins executive produceri kreditet kapott a Rustban, Alec Baldwin ugyanis tavaly októberben megegyezett vele, miután a család per indított ellene.

Halyna Hutchins (orrás: Fred Hayes / Getty Images for SAGindie)

 

A Rust producerei (akik között maga Baldwin is ott van), februárban közölték, hogy azt a jelenetet, amelyet akkor próbáltak, amikor Hutchins életét vesztette, mostanra átírták. Alec Baldwin jelenleg Montanában tartózkodik, ahol 17 hónapos szünet után újraindult a hányattatott sorsú westernfilmje forgatása.

(via The Independent & Variety & BBC)