Első közös gyermekét várja Rooney Mara és Joaquin Phoenix

A trófeákban gazdag díjszezon után a Joker sztárjának hamarosan egy egészen másfajta kihívással kell szembenéznie, hiszen kedvese már a hatodik hónapban jár.

Rooney Mara és Joaquin Phoenix A nő című 2013-as Spike Jonze-film forgatásán jöttek össze, amelyben a színész a főszerepet alakította, A tetovált lány sztárjának pedig egy mellékszerepe volt benne. Ezt követően azonban csak a 2017-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkoztak először együtt nyilvánosan.

Nem csoda hát, hogy a nagyon diszkrét pár Mara terhességét is ilyen ügyesen titokban tudta tartani – főleg, hogy az elmúlt két hónapot Los Angeles-i otthonukban töltötték karanténban. A Page Six nevű pletykasite azonban most valahogy kiszagolta a dolgot: úgy tudják, a baba valamikor augusztusban érkezik.

A 45 éves színész és 35 éves szerelme egyébként tavaly júliusban el is jegyezte egymást. A Joker sztárja akkor azt mesélte megismerkedésükről, hogy A nő forgatásán azt hitte, Mara lenézi őt, de később kiderült, hogy a színésznő pont azért volt olyan tartózkodó, mert nagyon tetszett neki Phoenix.

„Ő az egyetlen lány, akire rákerestem a neten. Először csak barátok voltunk, e-maileket váltottunk. Sosem csináltam ezt. Sosem kerestem rá senkire sem online” – számolt be róla a színész a Vanity Fairnek. Habár a két sztár a terhességet hivatalosan még nem erősítette meg, a rajongók már közösségimédia-szerte ünnepelnek, így mi is sok boldogságot kívánunk!


(via Consequence of Sound)