Emlékeztek még, amikor a Stuart Little kisegér miatt került elő egy elveszett magyar festmény?

Újra elkezdett cirkálni a neten az a 2014-es sztori, amikor az ismert gyerekfilmnek köszönhetően került elő Berény Róbert, a magyar avantgárd meghatározó alakjának világhírű festménye, az Alvó nő fekete vázával.

A szerencsés véletlenek sora azzal indult, hogy Barki Gergely művészettörténész 2009-ben megnézte a tévében a lányával a Stuart Little kisegér című 1999-es amerikai családi filmet, amelynek egyik jelenetében Hugh Laurie és Geena Davis karaktere nappalijának hátterében megpillantotta a magyar avantgárd egyik jelentős, kilencven éve elveszett művét, amit a szakember is csak egy 1928-as kiállításhoz készült fekete-fehér reprodukcióból ismert.


Mint utóbb kiderült, a kép éveket töltött díszletraktárakban hánykolódva, ahol még a legkompetensebb szakemberek is azt hitték, hogy a számukra kivehetetlen szignójú kép csak másolat. A festmény felkutatása során sajnos nem derült ki, miként kerülhetett az alkotás a tengerentúlra, az azonban biztos, hogy utolsó gazdája, a Sony Pictures stúdió kellékesének asszisztense Kaliforniában, egy pasadenai régiségboltban akadt rá, amikor a Stuart Little egyik fontos jelenetébe egy nagy foltokkal operáló, dekoratív képet kerestek a háttérbe.

A forgatást követően a díszletasszisztens megpróbálta megvásárolni a művet, de az közben nélkülözhetetlen kelléké vált a folytatásokhoz, így a raktárban maradt. Évekkel később a nő újabb próbálkozást tett a kép megvásárlására, ám annak közben nyoma veszett. Mint kiderült, egy sorozat forgatásához adták kölcsön, majd törölték a raktár leltárából. A filmes szerencséjére egy másik raktárból végül előkerült az Alvó nő fekete vázával, amit meg is szerzett, és évekig a nappaliját díszítette.


Évekkel később a nő egy barátnője Magyarországon járt, ahol a Nemzeti Galéria egyik kiállításán meglátta Berény egy másik művét, a Csellózó nőt, és ráismert az azonos stílusjegyekre. Barki Gergely pedig közben eljutott Melanie Griffith bátyjáig, aki a Stuart Little forgatásán a stúdióberendezésekért felelt, és elsőre úgy tudta, a festmény egy időközben elkallódott másolat lehet, ám hamarosan megkereste Barkit, hogy a kép mégis megvan, és a kellékes birtokát képezi.

A művészettörténész később egy washingtoni parkban találkozott a nővel, ahol egy hotdogárustól kölcsönkért csavarhúzóval fejtette le a keretet a képről, hogy (a Munkácsy-céh 1928-as novemberi kiállítású pecsétjét felfedve) megbizonyosodjon róla, hogy valóban Berény Róbert elveszett művéről van szó. Miután 2014-ben az Alvó nő fekete vázával végül szerencsésen visszakerült Magyarországra, egy ideig a Virág Judit Galériában volt megtekinthető, majd az év december 13-án elárverezték: rekordösszegnek számító 70 millió forintért ment el.


(via index.hu, The Guardian, Szabad Föld)