„Én voltam az első, akit felkértek a szerepre” - állítja a színészlegenda.
Lehet, hogy generációja egyik legnagyobb színésze, és talán minden idők egyik legnagyobb színésze, de soha nem volt és soha nem is lesz akcióhős. Nem akarom megbántani az apró termetű színészlegendát, de ő azzal szerzett magának nevet, hogy sorra játszotta a lúzert.
Gyakran játszott introvertált, neurotikus karaktert,
akinél egy ponton elszakadt a cérna, és el sem lehet képzelni, hogy kigyúrja magát, akcióba lendül és sorra végez az eldobható rosszfiúkkal.
Valójában hosszú és kiemelkedő karrierje során Hoffman soha nem szerepelt akciófilmben – bár volt a kezében puska és kard is. Készített néhány thrillert, feltűnt néhány fantasy filmben, sőt, itt-ott belekóstolt egy kis sci-fibe is, de a lövöldözések, robbanások, ütések és kidudorodó bicepszek soha nem voltak tényezők a szerepválasztása során. Ennek ellenére a kívánságlista élén állt, hogy életre keltsen egy olyan karaktert, aki végül az iparág egyik legikonikusabb akcióhősévé válik.

Adj Hoffmanra egy taktikai mellényt és egy piros fejpántot, nyomj a kezébe egy túlélőkést, és már el is tudod képzelni John Rambóként, ugye?
Persze, hogy nem, ez egyszerűen nevetséges. Míg az első film, a Rambo (1982) egy kisebb léptékű, feszült thriller volt, amelyben Sylvester Stallone főszereplője pontosan egy embert ölt meg, és az is véletlenül történt, a folytatások egyre emelték a tétet, és mire a franchise a 2019-es Rambo V - Utolsó vérrel a végéhez közeledett, Rambo szó szerint több száz holttestet hagyott maga mögött. Lelőtte, leszúrta, felrobbantotta őket, elvágta a torkukat, géppuskával péppé változtatta őket, nyilakkal döfte át őket, és szinte mindent megtett, amivel egy testet súlyosan roncsolni lehet.
Senki sem tudná elképzelni, hogy az Oscar-díjas sztár, akit olyan filmek alakítottak, mint a Diploma előtt, az Éjféli cowboy és a Kramer kontra Kramer, bármit hasonlót tenne. Mégis, amikor az 1970-es évek végén elkezdtek dolgozni a Rambo előkészítésén, akár ő is lehetett volna a címszereplő.

„Én voltam az első, akit felkértek a Rambo megformálására” – árulta el Hoffman. „De egy kicsit túl sok volt az erőszak, így nemet mondtam.”
Ha így érzett az elsővel kapcsolatban, akkor csak elképzelni lehet, hogyan érezhetett volna a másik négy filmmel kapcsolatban.
Tegyük gyorsan hozzá, Hoffman 8 évvel idősebb Stallonénál, az is lehet, hogy kicsit túlkoros lett volna Rambónak!
Borítókép: Dustin Hoffman a Szalmakutyákban - Forrás: The Criterion Collection
Forrás: faroutmagazine.co.uk






