Van egy srác, aki nagyon tud nézni és divatos a haja, ezért minden lány beleszeret, ami kölcsönös, mert ő is beleszeret minden lányba. Moll Zoltán filmje.
Elkapni a korszellemet, vagy ha azt nem is, annak néhány hiteles mozzanatát, mindenki számára ismerős arcát, saját generációnk életérzését a legnagyobb rendezői kihívások közé tartozik. Tipikusan ilyen film volt annak idején a Moszkva tér (2001), de az elmúlt években, sőt, az elmúlt hetekben is több hasonló alkotás érkezett. Köztük van a céltalanságot rendkívül céltudatosan bemutató VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, vagy az Instagram pózolást minimáltörténetté átformáló Virágvölgy, az internetes gonoszkodásra épülő Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) és ilyen a tiniszerelmet körüljáró Engedetlen is.
Persze nagyságrendekkel nehezebb dolga van annak, aki nem a SAJÁT generációjának nagy pillanatát akarja megragadni. Török Ferenc például majdnem másfél évtizeddel a Moszkva tér után készítette el újabb generációs filmjét, a gyönyörűen fényképezett Senki szigetét, ami mindenféle visszhang nélkül maradt, mert egyszerűen nem volt kapcsolat a készítő és a benne ábrázolt fiatalok között, és Moll Zoltán rendező-forgatókönyvíró is ezen a veszélyes terepen mozog. Hőse ugyanis a világra és főleg a nőkre, lányokra, csajokra rácsodálkozó 18 éves Bálint, akiről semmit nem tudunk. Az csak a szinopszisból derül ki, hogy a srác most érettségizett, de nem tudjuk, mit csinál vagy mit fog csinálni, hogy él, mik a szülei, csak azt tudjuk, hogy tágra nyílt szemekkel néz minden kicsit is csinosabb lányra, akikbe hajlamos ott helyben beleszeretni, majd öt perc múlva kiszeretni.
Talán már a főhős csak vázlatosan megrajzolt alakjából is kiderül, hogy az Engedetlen nem a hagyományos, lineáris történetmesélésre támaszkodik. Sőt, az Engedetlen nem támaszkodik a történetmesélésre, javarészt nem is használja azt, inkább etűdökre, találkozásokra épít, azonosul hőse minden izgalmas impulzust rögtön magába szívó látásmódjával. Szinte végig lányok körül forgunk, bár néha megjelenik egy haver is, a semmiből előbukkanó, titokzatosnak tűnő, flörtölő, majd magukat oly könnyen odaadó lányok körül, akikről feltehetőleg minden olyan srác álmodozik, mint Bálint, és mind arról ábrándozik, hogy az első mondattól elolvadnak ezek a lányok, hogy aztán újabb és újabb lány jelenjen meg. Nem véletlenül használom a lány szót újra és újra, mert ez róluk szól, a valóságos és a vágykép lányokról, akik elszaladnak előlünk, majd visszajönnek. Vörösökről, barnákról, feketékről, viccesekről, romantikusokról, vagányakról, hűekről és hűtlenekről.
És a lányok, köztük Demecs Eszter és Czvetkó Fruzsina viszik el a filmet, nem a rájuk bociként meredő Bálint (Bagossy Bálint), még akkor is, ha folyamatosan váltják egymást, néha teljesen esetlegesen bukkannak fel. Előfordul az is, hogy teljesen esetleges az is, amit mondanak, mint annál a lánynál, aki váltig állítja, hogy ők már korábban is találkoztak, sőt, moziban is voltak együtt. És furcsa módon ugyanazok – nem szóról szóra, hanem hangulatra, szóformálásra – mondatok a lányok szájából érdekesen, néha izgalmasan hangzanak, míg a srác szájában szétesnek, darabossá, adott esetben életidegenné, zavaróvá válnak. Az ő dolga inkább az, hogy mindenre rácsodálkozzon, hogy hagyja, hogy körültáncolják, még akkor is, ha nem teljesen értjük, miért pont ezt a srácot a sok közül.
Értékelés: 7/10
