A választ maga a rendező, és egyben Néma Bob megformálója, Kevin Smith adta meg.
A hírt a rendező-forgatókönyvíró Kevin Smith (Néma Bobot is ő alakítja) erősítette meg. Smith a Collidernek adott interjújában beszélt a legendás páros visszatéréséről, és azt is elárulta, már a készülő alkotás címe is megvan, a sztori Jay and Silent Bob: Store Wars címen fog futni.
Ez is érdekelhet
5 jelenet, amit ki kellett vágni, mert sakálrészeg volt a színész
Néha túlságosan beleitták magukat a szerepbe.
TovábbA direktor azt is elmondta, mennyire hálás, hogy még mindig össze tudnak szedni pénzt egy új Jay és Néma Bob-filmre, és nagy vonalakban felvázolta a történetet is.
El sem hinnéd, de még mindig akad finanszírozás Jay és Néma Bob-filmekre, szóval csinálunk egy mozit Jay and Silent Bob: Store Wars címmel. Aki követte a dolgainkat, az tudja, hogy a Shop-stop 3.-ban Jay és Néma Bob a legalizáció után a saját füvesboltjukat vezetik New Jersey-ben. A Store Wars pedig arról fog szólni, hogy nyílik egy másik üzlet pont velük szemben, a két bolt pedig végig azon verseng majd, hogyan tegyék tönkre egymást. Ez egy csúcsra járatott stoner komédia lesz, és baromira boldog vagyok miatta”
– árulta el Smith, aki arról is beszélt, milyen érzés ennyi év után újra Néma Bob szerepébe bújni.
Jasonnel már 32 éve alakítjuk Jayt és Néma Bobot, és még mindig megadatik, hogy újra megcsináljuk. Tudom, milyen ritka dolog ez ennyi idő után. Amikor annak idején bekerültem a szakmába, semmi garancia nem volt rá, hogy három évtized múltán is Jay és Néma Bob-filmeket forgatok majd. Ahogy most kinéz a filmes biznisz, egyszerűen felfoghatatlan, hogy valaki még mindig azt mondja: ‘Ahogy Hollywood szétesik, és a rendszer omladozik, egy dolog még hiányzik: MÉG EGY Jay és Néma Bob-film.’ Én pedig itt vagyok, benne vagyok, alig várom, hogy visszatérjünk. Jason félálomban is tudja, hogyan kell ezt a figurát játszani, ha ébren lesz, szuper film lesz belőle.”
Ez is érdekelhet
7 spin-off, amely feleslegesnek tűnt, mégis elképesztően király lett
Nem nagyon értettük, miért kellett elkészíteni ezeket a mozis vagy tévés spin-offokat, ám amikor megnéztük őket, nem tudtunk betelni velük.
TovábbSmith arra is kitért, hol tart most a produkció, és elárulta még csak éppen összerakják a dolgokat, a castingok fázisában vannak.
A másik két fontos szereplő nálunk jóval fiatalabb, és szinte mindenben az ellentétünk. Most épp őket keressük.”
A Jay and Silent Bob: Store Wars-nak tehát egyelőre még nincs kitűzött premierdátuma, de az biztos, hogy a fanok már most nagyon izgatottak miatta.
via Collider





