Ezek a hollywoodi sztárok váltak hajléktalanná a Los Angeles-i pokolban

  • PORT

A lista folyamatosan bővül.

A Los Angelesben tomboló tűzvész eddig közel 27 ezer hektárt emésztett fel, hat halálos áldozatot követelt, és több mint 180 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát, köztük a szórakoztatóipar legismertebb szereplői is. Tegnap megírtuk, hogy többek közt Jamie Lee Curtis, James Woods és Chris Pratt is a hajléktalanná vált hollywoodi sztárok közt van, de a lista folyamatosan bővül.

 

Anthony Hopkins

A 87 éves Oscar-díjas színész 6 millió dolláros otthona is elpusztult, a fotók alapján csak az ingatlan kapuja áll még.

Mel Gibson

A sztár malibui otthona is megsemmisült, miközben éppen Austinban vendégeskedett Joe Rogan podcastjában.

"Eléggé rosszul éreztem magam, miközben beszélgettünk, mert tudtam, hogy az otthonom környéke lángokban áll, ezért azon járt az agyam, vajon ott van-e még a házam. És amikor hazaértem, már nem volt meg. Azt mondtam magamban, nos, legalább már nincsenek azok a bosszantó vízvezeték-problémák."

Gibson elmondta, hogy felesége, Rosalind Ross és fiuk, Lars biztonságban vannak, és a csirkéi is túlélték a tüzet.

Jeff Bridges

Az Oscar-díjas színész képviselője csütörtökön megerősítette, hogy a tűzvészben leégett a néhai szülei által évtizedekkel ezelőtt vásárolt ház, amelyet most családjával közösen használt.

Milo Ventimiglia

A Szökés sztárja is elérzékenyült, amikor a CBS csatornának nyilatkozott, miután kedden evakuálták a családját. A színész és felesége az első gyereküket várják, és mint kiderült, már "minden be volt rendezve."

Azokra az emlékekre gondolsz, amelyek a ház különböző részeihez kapcsolódnak, aztán meglátod a szomszédaid házait, és mindent körülötted, és a szíved egyszerűen megszakad."

Billy Crystal

A sztár ingatlana, amelyben 46 évig élt, teljesen megsemmisült, és csak egy teniszpálya maradt meg, mint a feleségével közös közleményében írta:

"Szavakkal nem lehet leírni a pusztítás óriási mértékét, amelynek szemtanúi vagyunk, és amelyet átélünk. Janice és én 1979 óta élünk otthonunkban. Itt neveltük fel gyermekeinket és unokáinkat. Házunk minden centiméterét szeretet töltötte be. Gyönyörű emlékek, amelyeket nem lehet elvenni. Természetesen összetört a szívünk, de gyermekeink és barátaink szeretetével túl fogunk jutni ezen."

Miles Teller

A Whiplash és a Top Gun: Maverick sztárja és a felesége, Keleigh egy 7,5 millió dolláros villának inthettek búcsút.

Paris Hilton

Hiltonnak a tévében kellett végignéznie, ahogy 8,4 millió dolláros malibui óceánparti háza porig égett. Ezt írta a közösségi médiában:

"Ezt senkinek sem szabadna átélnie. (…) Ez az otthon volt az, ahol annyi értékes emléket gyűjtöttünk. Bár a veszteség nyomasztó, hálát érzek azért, hogy a családom és a háziállataim biztonságban vannak."

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés


Daniella Pineda

A Jurassic World franchise sztárja is végignézhette, ahogy élete első házát felemésztik a lángok, amelyről így írt egy érzelmes Instagram-posztban:

"Ez volt az első ház, amit valaha vettem. A legelső. A tűz olyan gyorsan tört ki, hogy csak a kutyámat és a laptopomat tudtam megragadni, és ennyi volt. Minden mást elvesztettem. Egy pár cipőm maradt csak. Örülök, hogy életben vagyok. Hálás vagyok, hogy életben vagyok. Az emberek tényleg kiállnak egymásért, amikor katasztrófa éri őket. Köszönöm mindenkinek, aki felajánlotta a segítségét."

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniella Pineda (@notdaniellapineda) által megosztott bejegyzés


Anna Faris

A színésznőnek egy 5 millió dolláros, 4000 négyzetméteres birtoka pusztult el.

Eugene Levy

A Schitt's Creek sztárja, az Amerikai pite-sorozatból is ismer színész, aki Palisades tiszteletbeli polgármestere, elvesztette 3,9 millió dolláros ingatlanát.

További sztárok, akik fedél nélkül maradtak: Ed Harris, Adam Brody, Leighton Meester, Cary Elwes.

Adrien Brody is elérzékenyült, amikor átvette a legjobb színésznek járó díjat A brutalista című filmért a New York-i Filmkritikusok Díjátadóján.

"Felelőtlen lennék, ha nem említeném meg azt, ami ma este mindannyiunk fejében és szívében van. Nehéz nap volt ez számomra. Mindig nehéz elfogadni az ilyesmit, amikor annyi szenvedés van a világban"

- fogalmazott a magyar származású sztár, hozzátéve, hogy "köszönettel és elismeréssel kíván adózni az elsősegélynyújtók bátorságáért és áldozatvállalásáért".

Közben kiderült, hogy álhír volt, hogy lángokban állna a „Hollywood”-felirat, az ikonikus betűk túlélték a pusztítást.

Via: Independent / THR / Deadline