Ezeket a filmeket se hagyd ki, ha szeretted a Titokzatos folyót!

Hihetetlen, de október 15-én nagykorúvá vált Clint Eastwood egyik legjobb rendezése, amely jórészt Dennis Lehane eredeti regényének köszönheti az erejét. Lehane csodálatos könyveiből egyéb filmalkotások is készültek. Mutatjuk a legjobbakat!

Dennis Lehane írországi bevándorló szülők gyermekeként született Bostonban – könyvei többsége is itt játszódik, jellegzetes, egyszerre barátságosan ismerős és belterjesen riasztó atmoszférát kölcsönözve a bűnügyi regényeknek és az azok alapján készült filmeknek egyaránt. Lehane egyetemi évei alatt kezdett szépírással foglalkozni:

ekkor született Egy pohárral a háború előtt című krimije, amely 1994-ben jelent meg, és ez lett a nyitódarabja az azóta sorozattá vált Angie Gennaro – Patrick Kenzie-detektívtörténeteknek.

2001-ben adta ki pályafutása talán mindmáig legsikeresebb könyvét, a Titokzatos folyót, amely sikere nagy részét annak köszönheti, hogy 2003-ban Clint Eastwood filmadaptációt készített belőle, olyan színészek főszereplésével, mint Sean Penn, Tim Robbins és Kevin Bacon. A felkavaró filmalkotást hat Oscar-díjra jelölték (ebből két színészi Oscart Penn és Robbins révén el is nyert), és akkorát szólt, hogy nemcsak a Lehane-regények adaptálását indította be, de a szerzőt magát is bejuttatta Hollywoodba: Lehane azóta forgatókönyvíróvá avanzsált, és olyan szériák írásában vett részt, mint a Drót, a Gengszterkorzó vagy a Mr. Mercedes című Stephen King-adaptáció.

De lássuk a szerző írásai alapján készült legjobb filmeket!


Hideg nyomon (2007)

A Boston melletti Dorchesterből eltűnik a négyéves Amanda McCready. A rendőrségi nyomozás eredménytelenségét látva a kislány elkeseredett nagynénje felbérel két magándetektívet. Nyomozása során Patrick Kenzie és Angie Gennaro egyre mélyebbre süllyed Boston árnyékvilágába, a drogosok, csalók és pedofilok birodalmába. Amikor a média is felkapja az ügyet, a két magánkopó kénytelen a helyi rendőrkapitány és a nagymenő zsaru, Remy Bressant segítségét kérni. Miközben megoldódni látszik az ügy, Patrick szörnyű titokra bukkan, ami erkölcsi dilemma elé állítja.

A Hideg nyomon az addig csak színészként ismert Ben Affleck rendezői debütálása, öccsével, Casey Affleckkel Patrick Kenzie szerepében (a további szerepekben pedig olyan sztárokat láthatunk, mint Morgan Freeman, Ed Harris és Michelle Monaghan). A fivérek együttműködése hidegrázósan jól sikerült, és nemcsak Lehane eredeti regényét adja vissza hűen (amely egyébként az említett Gennaro–Kenzie-sorozat negyedik része), de az idősebbik Affleck olyan tehetséges rendezőnek bizonyult (főleg a színészvezetés terén), hogy az elrabolt kislány anyját alakító Amy Ryant 2008-ban Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplőnő kategóriában.


Viharsziget (2010)

A világtól elzárva, a Massachusetts állam partjainál fekvő kis szigeten lévő elmegyógyintézetben tartják fogva az Egyesült Államok legveszedelmesebb elmebeteg bűnözőit. Amikor az ötvenes években a szigorúan őrzött intézményből megmagyarázhatatlan módon megszökik egy gyilkosságért elítélt nő, az igazgató, Dr. Cawley kénytelen külső segítséget kérni. Két rendőrbíró, Teddy Daniels és Chuck Aule utazik a szigetre, hogy kiderítse, mi történt, és megtalálja a szökevényt. Danielsnek nemcsak a munkáját hátráltató pszichiáterrel, hanem saját démonaival is meg kell küzdenie.

Lehane 2003-as regényéből nem kisebb név rendezte a filmadaptációt, mint Martin Scorsese, nem kisebb névvel, mint Leonardo DiCaprióval a főszerepben (ez volt eddigi hat közös projektjük közül a negyedik). A Viharsziget ugyan sem nem a legjobb Lehane-adaptáció, sem nem a legjobb Scorsese-rendezés, de ez csupán annyit jelent, hogy egy kiváló íróval és egy kiváló rendezővel állunk szemben, hiszen az alkotás hátborzongatóan jó. A színészi játék mellett (DiCaprio oldalán Mark Ruffalo és Ben Kingsley is brillíroz) elsősorban a filmvégi brutális fordulat az, ami elképeszti a nézőt.


Piszkos pénz (2014)

Bob régen bunyózott, most Marv brooklyni kocsmájában dolgozik. Magányosan él, próbál jó útra térni, de nem megy könnyen – a kocsma ugyanis a maffia lerakóhelye: pénzt, kábítószert, más rejtegetnivalót őriznek meg itt igény szerint. Egy nap azonban Bob másfajta rakományra talál:

egy beteg kutyakölyökre, akit hazavisz magához;

emiatt ismerkedik meg Nadiával, a sebhelyes nyakú, titokzatos nővel, és emiatt keveredik bele a csecsen bandák közt dúló háborúba, ahonnan nincs kiút…

A Piszkos pénz – amelynek forgatókönyvét maga Dennis Lehane írta, saját 2009-es novellája, az Animal Rescue nyomán – kicsit háttérbe szorul a nagyobb szabású Lehane-adaptációk mellett, pedig több dolog miatt is érdemes a figyelmünkre. Ez volt a lenyűgöző Bikanyakkal bemutatkozott belga rendező, Michaël R. Roskam hollywoodi debütálása, amellyel egyúttal a Bikanyak főszereplőjét, az azóta számtalan nemzetközi produkcióban látott Matthias Schoenaerts-ot is bevezette az álomgyárba. Ezenkívül ebben a filmben láthattuk utoljára a nagyszerű James Gandolfinit (a Piszkos pénzt már posztumusz, 2013-as halála után egy évvel mutatták be), és nagyot játszik benne Tom Hardy és Noomi Rapace is.


Az éjszaka törvénye (2016)

Boston, 1926: mindenből sok van, ami tilos – az alkohol, a gyilkosság, a bűn minden formája természetes. Joe Coughlin, egy magas rangú rendőr legkisebb fia boldogan veti bele magát a titkos szeszfőzdék, gengszterbandák és korrupt zsaruk világába, és kisstílű tolvajból nemsokára a város egyik legsikeresebb rumcsempésze lesz. Bostonból Tampába, onnan Kubába vezet az útja, és eközben egyre mélyebbre merül a bűnbe, egyre gátlástalanabb és kegyetlenebb – ám közben szerelmes lesz, és ez talán megváltoztatja. Vagy rájön, hogy már nem érdemes változnia – hiszen úgysem hinné el neki senki.

Az éjszaka törvényével Ben Affleck forgatókönyvíró-rendezőként második alkalommal nyúlt Lehane-regényhez, és ezúttal a főszerepet is saját magára osztotta.

2016-os gengszterfilmje ugyan közel sem sikerült olyan jól, mint a Hideg nyomon, de így is megragadó a hangulata.

További érdeme pedig, hogy felhívta a figyelmet az író másik sorozatára, a Coughlin-trilógiára (amelyből magyarul sajnos csak a második darab, Az éjszaka törvénye alapjául szolgáló, azonos című 2012-es regény olvasható).


+ A kívülálló (2020)

Listánk kakukktojása ez a Stephen King könyvéből készült sorozat, amelynek Lehane értelemszerűen nem az írója, „csak” a forgatókönyvírója (a tíz epizódból kettőt írt ő). Az HBO GO-n bármikor megtekinthető természetfeletti krimisorozatban egy kisvárosi nyomozó a tizenegy éves Frankie Peterson meggyilkolása ügyében nyomoz. A gyanúsított egy köztiszteletben álló középiskolai tanár, de Andersonnak kétségei támadnak – és nagyon messze még a (rém)mese vége.

A PORT.hu kritikusa A kívülállót a True Detective-hez hasonlította – nem véletlenül. Ugyanazt a belterjes kisvárosi világot jeleníti meg, ugyanaz a nyomasztó atmoszféra jellemzi, és az is rokonítja a két művet, ahogy „egy szokványosnak tűnő bűnesetbe alattomosan bekúszik a természetfeletti”. „...az HBO alkotógárdája

mesterien csempészte bele a természetfeletti elemeket ebbe az amúgy teljesen szokványos krimisorozatos közegbe!

Ahogy haladunk egyre előre a heti epizódokban (...), úgy lesz egyre hátborzongatóbb a kisvárosi gyerekgyilkosság ügye: minden jel arra mutat ugyanis, hogy Maitland edzőt egyszerre látták véres fizimiskával bóklászni az erdőben, és kilométerekkel odébb felszólalni egy pedagóguskonferencián!” – írtuk róla az itt olvasható kritikában.