Felélesztik Narniát, megvan a negyedik rész rendezője

C.S. Lewis híres Narnia-könyvsorozatából eddig három film készült, aztán hét évig szünetelt a franchise. Most úgy tűnik, találtak rendezőt a negyedik részre.

A Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja volt az utolsó film még 2010-ben, melyet Michael Apted rendezett. A Variety információi szerint a projekt újra beindult, miután megtalálták a negyedik rész rendezőjét, aki Joe Johnston lesz. Nevéhez kötődik többek között a Jumanji, de ő rendezte az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című filmet is.

Az Én, Pán Péter és a Pi élete forgatókönyvírója, David Magee írja a forgatókönyvet. A történet a harmadik rész után, évekkel később játszódik majd: Eustace Scrubb, a Pevensie-testvérek unokatesója és Jill, az ő osztálytársa próbálja előkeríteni Caspian király fiát, az elveszett Rilian herceget.

A franchise eddigi három, valószínűtlenül hosszú című filmje, a Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, a Narnia Krónikái - Caspian herceg és a Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja összesen közel 1,6 milliárd dollárt gyűjtött be a mozipénztáraknál. Míg az első két rész még a Disney-nél készült, a harmadik már a Foxnál.

Mivel elég kockázatos ekkora szünet után feléleszteni a sorozatot, a készítők valószínűleg megtámogatják majd egy pár nagy névvel: a könyvben pl. visszatér Aslan, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy Liam Neeson ismét csatlakozik a Narnia-gárdához.

via Independent