A filmek is ludasak, hogy úgy állítják be a karaktereket, de mi is, mert bennünk is ott bujkál a kisördög.
Szemtől szemben
Egy csomó olyan film van, amiben így vagy úgy, a bűnözőknek drukkolunk, illetve ha nem is pont azt tesszük, valami szimpátiát érzünk irántuk, még ha elvetemült alakok is. Michael Mann klasszikusát azért is érdemes itt megemlíteni, mivel a rablót és a rendőrt is két színészóriás alakítja, és alapvetően nehéz lenne választani Robert De Niro és Al Pacino között. Itt mégis De Niróért és rablóbandájáért izgulunk jobban. Hogy miért? Mert mégiscsak rokonszenvesebbek, mint Pacino igazi seggfej nyomozója.
Összeomlás
A Michael Douglas játszotta SZTK-keretes szemüveges, hivatalnok külsejű fickó agya egyszer csak eldurran a hőségben. Otthagyja az autóját a dugóban, és elindul hazafelé. És csak megy, megy – és egy jó darabig igencsak szimpatizálunk vele, hiszen csömörében magasról szarik a társadalmi álságokra. Aki beszól neki, leüti a francba vagy felrobbantja a kocsiját.
pedig legszívesebben mi is a szerencsétlen, alulfizetett, kínosan mosolyogni kényszerű eladó arcába üvöltenénk, hogy mi ez a szar. Persze, a film végére már máshogy nézünk Douglas figurájára, de amíg szembegyalogol a képmutatással és a bunkósággal, addig drukkolunk neki, hogy minél több idegesítő hülyének verje be a képét.
Szörnyella
Mindannyian ismerjük Szörnyella de Frászt a 101 kiskutyából, aki attól lett a Disney egyik legutálatosabb gonosztevője, hogy kölyökkutyákat akar megnyúzatni, hogy bundát csináljon belőlük. Kölyökkutyákat. Megnyúzatni. Ez a való életben is a legocsmányabb, legaljasabb bűntettek közé tartozik. Az Emma Stone főszereplésével készült előzményfilmben azonban valahogy sikerül megkedveltetniük a karaktert – talán szomorú múltja és kívülálló pozíciója miatt. És ha csak ideig-óráig, mégis megfeledkezünk a kölyökkutyanyúzásról.
Mechanikus narancs
Túlzás azt állítani, hogy drukkolnánk Alexnek, aki valóban egy gusztustalan, aljas gazember, és drúgjaival együtt rettenetes dolgokat művel. Ám miután elkapják és átnevelik, megsajnáljuk, annyira kiszolgáltatott, szánalomra méltó roncsot csinálnak belőle.
Kiképzés
Denzel Washington többször is alakított már olyan figurákat, akik brutalitásban simán elmennek a végsőkig, ám azt a jó érdekében teszik. Alonzo Harris nem ilyen. Velejéig romlott és korrupt, egy igazi rohadék. Mégis rokonszenvezünk vele. Egész egyszerűen azért, mert Washington annyira jól játssza a karaktert, hogy legnagyobb aljasságai közben is valami csodálatot érzünk iránta. Talán szeretnénk is, ha jó útra térne.
A bárányok hallgatnak
Persze, hogy nem a nőket nyúzó, táncikáló Buffalo Billnek drukkolunk, hanem a világ egyik legördögibb teremtményének, Hannibal Lecternek. Anthony Hopkins delejes alakítása félelmet keltő, elborzasztó, letaglózó, és nehéz megindokolni, miért érzünk iránta mégis valami tiszteletteljes vonzalmat. A folytatásban, a Hannibalban már egyértelműen Lecternek drukkolunk, noha igencsak gusztustalan dolgokat művel, bár akkorra már nem is szörnyetegként tekintünk rá, hanem egy sajátos módszerekkel dolgozó antihősként. A rosszfiúkat meg ugye szeretjük.
Joker
Ha két órán keresztül azt figyeljük, ahogy egy szerencsétlen, zavart elméjű férfit rendre megaláznak, akkor alapvetően drukkolunk, hogy legyen már egy kis boldogság az életében. Ez a boldogság végül nem olyan közhelyes dolgok képében jön el, mint a szeretet, biztonság és egyebek, hanem a bosszú formájában: dögöljenek meg azok, akik miatt szenvednie kellett! Hát nem ezt gondoljuk mi is? Dehogynem, ne áltassuk magunkat! Joker dühe ott tombol bennünk is – a miénk pedig őbenne.
(Forrás: Taste of Cinema)
A Port.hu SZESSÖN című sorozatának meghívott vendége Szabó-Kulcsár Edina, aki egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. A tévében többször is láttuk már, a social médiában is sokan követik, de azt talán még a legnagyobb rajongói sem sejtik, hogy mennyire tud gitározni.
