A cápa

A mindössze 26 éves Steven Spielberg A sugarlandi hajtóvadászat forgatásán ígértette meg Richard B. Zanuck és David Brown producerekkel, hogy ő filmesítheti meg Peter Benchley sikerregényét, A cápát. Nem tudhatta, hogy élete egyik legkeményebb időszaka vár rá, amibe nemcsak az egészsége, hanem a a karrierje is beleroppanhatott volna.

Miután aláírta a szerződést, Spielberg először megpróbált kihátrálni, mert rájött, hogy mindössze két filmmel a háta mögött nem akarja, hogy a Párbaj és A cápa után beskatulyázzák, de a Universal egyszerűen megakadályozta, hogy Spielberg nekikezdjen a 20th Century Foxnál tervezett Lucky Lady című filmjéhez. Maradt hát A cápa, és elkezdődtek a gondok. Benchley írta meg először a forgatókönyvet, de a rendező elégedetlen volt vele, így megbízott több írót is, hogy dolgozzák át a szkriptet, némi humort is csempésszenek bele, és tegyék a szereplőket jóval szerethetőbbé.

A kezdeti 4 millió dolláros költségvetés hamar 9 millióra duzzadt, ugyanis Spielberg mindenáron a nyílt vízen akart forgatni, ez pedig, mint tudjuk, rettenetesen drága, a Waterworld is ebbe bukott bele. Az ifjú rendező nem tudta, hogy ez mennyire nehéz, ahogy arra sem számíthatott, hogy a címszereplő mechanikus cápa – "akit" Bruce-nak neveztek el –  jobbára használhatatlan. Ennek köszönhető, hogy Spielberg inkább a szörnyeteg sejtetésére és a suspense-re épített, és milyen jól tette.

A tengeren zajló forgatások csúsztak, a színészek és a stábtagok megbetegedtek, a kamerák nem működtek, így történt, hogy a 12 órás munkanapok mindössze 4 órája telt hasznos forgatással. Az 55 naposra tervezett forgatás végül 159 napra duzzadt, ahogy a költségvetés is megszaladt. Spielberg közben összeroppant, azt fontolgatta, ha vége a rémálomnak, soha többé nem rendez, és a stúdió is dühös volt rá, hogy tönkreteszi a filmet. De minden jó, ha a vége jó: az első modern blockbuster bemutatásának nyitó hétvégéjén visszahozta a gyártási árát, és világszerte csaknem félmilliárd dollárt söpört be.

Z világháború

Mi, magyarok testközelből tapasztalhattuk meg, mi zajlik Marc Forster filmjének kulisszái mögött, hiszen a tervezett utolsó harmadhoz Magyarországon is forgattak (ahogy általában, akkor is Oroszországot „játszotta”), nagy statisztériával, és ment is az egész a kukába. Egyszerűen nem működött. A nagy csata helyett valami egészen más befejezést kellett kitalálni, és így történt, hogy a látványos, akciójelenetekkel teli blockbuster utolsó órája nem valami össznépi csihi-puhi lett, hanem egy visszafogott, már-már intim, kevés szereplővel, egyetlen helyszínen rögzített képsor.

Ezt a befejezést a vitatott életművű Damon Lindelof (ő paprikázta fel a népet a zavaros Prometheusszal és a Lostnak a végére összeroskadó történetében is ő volt az egyik főludas, de neki köszönhetjük a fantasztikus Hátrahagyottakat is) írta, miután Brad Pitt megmutatta az addig összeállt anyag 72 percesre vágott változatát. Lindelof ötlete zöld utat kapott, így megkérte cimboráját, Drew Goddardot (akivel a Lostban dolgoztak együtt, de Goddard írta a Cloverfieldet, a Mentőexpedíciót, írt Buffyt, Aliast, Angelt és Daredevilt is, és ő írta-rendezte a Húzós éjszaka az El Royale-bant, illetve a zseniális Ház az erdő mélyént), hogy segítsen neki, és tíz nap alatt 60 oldalnyi forgatókönyvet dobtak össze.

Christopher McQuarrie, a két utolsó Mission: Impossible író-rendezője, a Közönséges bűnözők és A holnap határán írója is feltűnt a forgatáson, hogy a forgatókönyvet átnézve gatyába rázza a produkciót, és ha szükséges, pótforgatást javasoljon. De végig a háttérben maradt, afféle problémamegoldóként, továbbra is Forster és Pitt vitték a hátukon a produkciót.

A hercehurca a maga módján működött, hiszen a lehetőségekhez képest vállalható lett a film, és több mint félmilliárdot szedett össze a kasszáknál – az, hogy mennyi hasznot hozott, már más kérdés, hiszen az utóforgatások, toldások-foldások mindig sokba kerülnek, a kidobott, ám leforgatott gigantikus csatajelenetről nem is beszélve.

Titanic

Visszagondolva egészen fura, hogy annak idején borzalmas bukást jósoltak a Titanicnak, a filmtörténelem egyik legnagyobb és legdrágább fiaskóját, mert a forgatás bizony nem ment zökkenőmentesen. James Cameron hírhedt jottányit sem engedő maximalizmusáról, és az bizony nem jó, amikor a keze alá dolgozó stábot a végkimerülésig hajszolja, és annak tagjai meg is betegednek. Sokan megfáztak, felfáztak a rengeteg vizes jeleneten dolgozva, és talán bosszúból, egy ismeretlen stábtag PCP-t (becenevén angyalport) csempészett az ételükbe, aminek következményeként több mint ötvenen kórházba kerültek, köztük Bill Paxton is.

Cameron a stúdióval is hadakozott: a Fox fejesei nem akarták, hogy egy ilyen drága produkció háromórás legyen, hiszen a mozik kevesebbszer tudják levetíteni egy nap, és attól tartottak, hogy ez meg fog látszani a bevételen. A rendező persze hallani sem akart arról, hogy rövidebbre vágja a filmet, ahhoz ki kellett volna rúgniuk. Végül azzal kenyerezte le a stúdiót, hogy inkább lemondott a saját részesedéséről – ami óriási összeg lehetett, de egészen biztos, hogy az Avatarral befolyt konyhapénz később kárpótolta.

Fantasztikus Négyes

A Marvel szuperhőscsaládjának filmes karrierje nem egy diadalmenet – bár Tim Story első F4-e kifejezetten jópofa –, de a mélypont kétségkívül Josh Trank 2005-ös filmje volt. A filmes jogok a 20th Century Foxnál voltak, és ekkor is azt játszották el, mint Roger Corman hírhedt 1994-es adaptációjánál, ami annyira gagyi lett, hogy soha nem mutatták be, de a jogokat legalább nem kellett visszaadniuk a Marvelnek. 

De még a 94-es is sokkal jobb Trankénál. Már maga az óriási baromság volt, hogy sötétebb tónusúra hangolták azt a történetet, amiben a szereplők az űrben és dimenziók között utazgatnak, szörnyekkel harcolnak, és noha a főhősök közt vannak konfliktusok, és mindegyiknek megvan a maga problémája, a Fantasztikus Négyes képregények alapvetően derűs és önfeledt kalandok füzére.

A bajok már a szereplőválasztásnál kezdődtek, amikor a fehér Johnny Storm, azaz a Fáklya szerepére a fekete Michael B. Jordant szerződtették le, és ahogy ez ilyenkor folyton megesik, megindult a rosszindulatú hőbörgés – azokban az időkben Trank puskával aludt, mert attól tartott, hogy valamelyik fröcsögő barom egyszer meglátogatja.

Közben a forgatókönyvet rendre újraírták, és Simon Kinberg és Hutch Parker producerek nekiálltak, hogy új befejezést kanyarítsanak. Majd jöttek a hírek a pótforgatásról, arról, hogy a rendező mekkora összeférhetetlen seggfej, és hogy a Fox mennyire nincs megelégedve a készülő filmmel. Trank közben már inkább Star Warst rendezett volna: ő vitte volna a később eltörölt Boba Fett filmet, amitől inkább elállt, mert az F4 körüli problémák miatt úgyis kirúgták volna.

A Fantasztikus Négyest végül bemutatták, és nemcsak a közönség utálta, hanem Trank is, ezt a Twitterén meg is írta. A későbbiekben arról is beszámolt, hogy az ő verziója egészen más lett volna, jóval sötétebb a bemutatott változatnál, de azt már soha nem láthatjuk. Nem is baj.

A Bourne-rejtély

Noha azóta már számos akciófilmet dirigált (Mr. És Ms. Smith, Hipervándor, A holnap határa), Doug Liman A Bourne-rejtély idején még újonc volt a zsánerben: a független filmek felől érkezve (Bárbarátok, Nyomás!) egészen más volt a hozzáállása, mint egy rutinos akciófilm-rendezőnek; de a már-már dokumentarista stílus jót tett a Bourne-nak, egészen friss látásmódot képviselt. És Matt Damon is ekkor debütált mint akcióhős.

A Universalnál azonban nem voltak elragadtatva, több akciót akartak, így Tony Gilroy és Liman rendre átírták a forgatókönyvet – nem ok nélkül tolták hát el a film bemutatóját 2001 szeptemberéről 2002 júniusára. Frank Marshall producer is állandóan jelen volt a forgatáson, és egy idő után néhány jelenetet már ő rendezett. A legnagyobb konfliktus a Bourne utolsó harmada körül zajlott, különösen a farmházas résznél: a Universal meg akarta vágni, ám Damon és Liman szerint fontos szerepet játszott a címszereplő személyiségének megértéséhez. Végül csak találtak egy kompromisszumos megoldást. A film sikeres lett, elindított egy hihetetlenül népszerű franchise-t, így mégiscsak jól sült el az egész hercehurca.

(Forrás: Collider)