Mármint tulipánhagymával, amiért annak idején egy házat is lehetett venni, aminek okát ma már nehéz értelmezni. Ahogy ezt a filmet sem könnyű megérteni, és nem azért, mert bonyolult.
Ez, kérem, az a film, aminek a bemutatóját ötször is elhalasztották, és nyilván nem véletlenül. Deborah Moggach 1999-es regényét 2004-ben már „majdnem” megfilmesítették John Madden rendezésében, Keira Knightley és Jude Law főszereplésével, amikor az angol kormány leállított egy fontos adóvisszatérítési programot – ezt leginkább 12.000, külön a film kedvéért ültetett tulipán meg egy rakás, már megépített díszlet bánta. Aztán jött az új rendező és az új főszereplők, gondolom, új adókedvezmény is, mert újra Angliában forgattak, még 2014-ben, de a kész anyag a tesztvetítéseken csúfosan szerepelt, elkezdték újravágni, aztán megint megvágni, és közben négyszer is arrébb tolták a premier dátumát.
Ezek után olyan hű, de jó alkotás aligha készülhetett, de az igazság az, hogy a Tulipánláz több szempontból korrekt darab a maga elkerülhetetlen gyenge pontjaival, de a nézőben inkább az a gondolat motoszkál, hogy egyáltalán minek csinálták meg. Azon túl, hogy ha már elkezdték, nyilván be is kellett fejezni. Mert mi itt a lényeg? Hogy a házasságtörés nem ildomos? Hogy ne fektessük a pénzünket tulipánhagymába, vagy pont ellenkezőleg, ha jól jön ki a lépés, egy kis kockáztatás kifizetődő lehet? Merthogy a gazdag amszterdami fűszerkereskedő boldogtalan fiatal felesége egy szintén fiatal festővel szűri össze a levet, amikor a férj közös portrét rendel, és amikor a nő szolgálója teherbe esik, eljátsszák, hogy az asszony vár babát – ami természetes módon évekig nem jött neki össze.
A leírás alapján gondolhatnánk, hogy a két fiatal terve gonosz és elítélendő, ahogy azt is, a másik oldalról közelítve, hogy az idős kereskedő egy igazi zsarnok, hiszen Christoph Waltz játssza, de egyik feltevés sem stimmel. A fiatalok szépek és ártatlanok, csak jól akarnak kijönni egy rossz helyzetből, a férj pedig reménykedő, és akkor még tegyük hozzá a képlethez a vérbő szolgálólányt és annak vidám kedvesét, meg az értékes, ritka tulipánhagymákat, amikre sötét kocsmák mélyén lehet licitálni. És tegyünk hozzá sok-sok zsúfolt utcaképet a 17. századi Amszterdamból, díszes ruhákat, csodás szobabelsőket és nyilván mindenféle korhű kelléket, amik arra hivatottak, hogy a különösebb dráma nélkül csordogáló történetet színesebbé, érdekesebbé tegyék.
Merthogy a történet nem sok meglepetéssel szolgál, de a kosztümös filmek már csak ilyenek, nehéz egy régi történetre valami izgalmas, új nézőpontot ráerőltetni, de nem ez a film „elkerülhetetlen gyenge pontja”, hanem a főszereplők. A nagyon hirtelen felkapott Alicia Vikander már többször bizonyította, hogy nem csak nagyon szép, de tehetséges is, itt azonban mindössze két dolgot kell csinálni, zavartan pislognia és szerelmesen pihegnie, de ezt kétpercenként. Dane DeHaan is szintén felkapottnak számít, a közelmúltban két ambiciózus, félresikerült filmben is főszereplő volt – Az egészség ellenszere, Valerian és az ezer bolygó városa -, de nem értem, mit szeretnek benne a rendezők. Itt például olyan, mint aki baromira megfázott, de túl erős gyógyszert vett be, ami nem gyógyította ki a bajából, csak nagyon kábává tette, amin nem segít, hogy nincs is jól megírva a szerepe.
Pedig a forgatókönyvet Tom Stoppard (Rosencranz és Guildenstern halott) jegyezte, mégis olyan jelenetek vannak benne, mint amikor a szobájában festegető ifjú művész kicsit elbambul, majd megrázza magát és felüvölt, hogy „Szerelmes vagyok!” – és átcsörtet a városon, hogy ezt közölje vágyai asszonyával, aki közben egy másik irányból kocog át Amszterdamon, így végül nem találkoznak. És még azt sem mondhatjuk, hogy a rendező, Justin Chadwick először készít kosztümös filmet, mert ő csinálta a 2008-as, valamivel azért vaskosabb A másik Boleyn lányt, de itt nem jutott tovább azon, hogy szépen ábrázolja a korabeli Hollandiát, és viszonylag izgalmasan mutassa be a kort rabul ejtő, valóban kissé hihetetlen tulipánőrületet. A szerelmi szálra már nem marad ihlete és energiája, amit némi pucérkodással igyekezett ellentételezni, ami miatt nem fogunk panaszkodni, de még mindig azon tűnődöm, minek is készült el a film. Mert a holland művész festés közben beleszeret a modelljébe sztori egyszer már megvolt, az a címe, hogy a Leány gyöngy fülbevalóval.
Értékelés: 5/10
