Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984)

A nyolcvanas évek végi műsorkínálat emlékezetes szereplője volt ez a Jean-Paul Belmondo sármjára és az eléggé elítélhető módon a forgatás idején még csak 17 éves Sophie Marceau zsenge bájára építő szexkomédia. A Jean Poiret színdarabjából adaptált vígjátékban eleve a húsvéti ünnepek indítják be az események sorát (a Marceau által játszott Julie-t az ünnepre hivatkozva hagyja magára nős szeretője, majd a lány szintén a húsvét miatt nem talál átmeneti szállást egyik barátjánál sem, mert mindenki családi körben ünnepel, így köt ki végül a főhősnél), ezután pedig azzal erősítenek rá a megkezdett tematikára, hogy a nőcsábász Stéphane kijelenti: Julie lesz számára a húsvéti ajándék, mert szegény családban nőtt fel, és gyerekkorában sosem tojt neki semmit a nyuszi.

A mai szemmel nézve menthetetlenül szexista, egy jelenetében rasszista és megkopott humorú alkotásban meglepő módon ennél rejtettebb módon is történik utalás a húsvétra. Julie számára ugyanis – akit Stéphane a lányának állít be, hogy elkerülje a lebukást váratlanul betoppanó felesége előtt – elrejtenek egy hímes tojást, amivel mint termékenységszimbólummal az alkotók a fiatal nő szexuális vonzerejére céloznak. Ezenkívül a főhős szinte már kóros promiszkuitását tekintve nehéz nem a nyulak szaporaságára gondolni…

Három óriásplakát Ebbing határában (2017)

Ennél sokkal visszafogottabb módon jelenik meg a húsvét Martin McDonagh ír drámaíró harmadik nagyjátékfilmjében. A Leenane szépe, a Vaknyugat, A kripli vagy a Párnaember című színdarabjairól, illetve az Erőszakik és A hét pszichopata és a si-cu című filmjeiről ismert alkotó mindig is szeretett egyszerre letaglózóan erősen és finoman, szinte már emelkedetten fogalmazni. Az egyszeri nézőnek nagyon kell figyelnie, hogy feltűnjön neki: a film cselekménye húsvétkor indul, a húsvéti vacsora mellől rángatják el a címbeli óriásplakátok miatt a Woody Harrelson által hozott rendőrfőnököt. A krisztusi feltámadás motívuma pedig ezt követően is végig ott húzódik a Három óriásplakátban a véres-erőszakos események mélyén.

A meggyilkolt és megerőszakolt lánya ügyében indult nyomozást, pontosabban annak eredménytelenségét a kisvárosi rendőrfőnökön számon kérő asszony előtt (Frances McDormand friss Oscar-díjas alakítása) például egyszer megjelenik egy szépséges szarvasünő, éppen akkor, amikor lánya síremlékét gondozza a borzalmas bűntett helyszínén. Mildred Hayesnek azonban a filmben végül nem a lánya támad fel, hanem az emberiség emberségességébe vetett hite – de valami olyan bizarr, morbid és mégis csodálatos módon, ahogy azt csak McDonagh tudja.

Shop-Show (1995)

Kevin Smith kultikus Shop-stopjának előzményfilmjében érdekes módon negatív kontextusban kerül elő a nyuszis ünnep. A fogyasztás szentélyében, egy New Jersey-beli plázában játszódó alkotásban a húsvét a fogyasztói társadalom afelé irányuló kielégíthetetlen igényét jelképezi, hogy a világon mindent kommercializáljanak. A Shop-Show-ban így szinte pejoratív értelmet nyer a háttérben, azaz a boltokban elhelyezett rengeteg csokitojás és túlméretezett nyúlfigura – annál is inkább, mivel maga a bevásárlóközpont is a film „főgonoszához” kötődik (itt forgatják azt az ismerkedős tévés vetélkedőt, aminek producere a főhős barátnőjének az apja, aki folyamatosan fúrja a fiatalok kapcsolatát, sőt Brandi és T.S a show miatt szakítanak, mivel apja kérésére a lány is részt vesz benne).

Szintén gonosz, vagy legalábbis ellenszenves figuraként tűnik fel a filmben a Húsvéti Nyuszi, vagyis egy húsvéti nyúlnak öltözött áruházi dolgozó, akin a Shop-Show egyik legjobb jelenetében Jay és Néma Bob, a Kevin Smith-filmek visszatérő figurái véres bosszút állnak (attól most tekintsünk el, hogy a két ütődött alaknak csak egy félreértés miatt lett a célpontja a szerencsétlen jelmezes). Mivel a Húsvéti Nyuszi is része az ünnep kiárusításának, abszolút megérdemli, hogy meglakoljon. Ezt vélhetően a nyúllal addig lelkesen fotózkodó gyerekek is így gondolják, hiszen a jelenet csattanójaként ők is beszállnak a bunyóba – és nem a nyuszi oldalán.

Haragban a világgal (1955)

Hasonlóan kritikus nyomvonalon halad Nicholas Ray emblematikus alkotása, amelynek főszerepében a film bemutatása előtt egy hónappal mindössze 24 évesen, imádott Porschéja kormánya mögött elhunyt James Dean látható. Dean alakja szinte eggyé vált Jim Stark figurájával, aki egy egész nemzedék kallódását és útkeresését testesítette meg. A Haragban a világgal mindössze egyetlen napig tartó cselekménye húsvét vasárnap éjszakáján kezdődik, amikor is az elveszett főhőst beviszi a rendőrség, mert nyilvános helyen részegen randalírozott. Jim köp az egész húsvétra, amivel szülei önelégült, tespedt, kispolgári generációja és egész életük álságossága ellen lázad.

Hősünk épp a fogdában ismerkedik meg két hasonló korú sorstársával, egy fiúval és egy lánnyal, akikkel a későbbiekben nemcsak szoros barátságot kötnek, de ők hárman együtt a film végén kihasítanak maguknak egy saját kis privát mennyországot, ahol szinte szent családként találnak egymásra. A film tragikus végkifejlete (illetve előtte Jim felelősségvállalása egy súlyos baleset ügyében) tovább erősíti a krisztusi párhuzamot – ha nem is a feltámadás, de az áldozathozatal szellemében mindenképpen.

Annie Hall (1977)

Talán a Shop-Show-ban látottaknál is pikánsabb a húsvét megjelenítése Woody Allen leghíresebb filmjében, amiből biztos mindenki tudna idézni egy zseniális aranyköpést, de valószínűleg csak néhányan emlékeznek rá, hogy cselekménye egy része húsvét környékén játszódik – sőt van benne egy konkrét húsvétiebéd-jelenet. Itt a húsvéttal a főhős kívülállóságára utalnak. Alvy Singer ugyanis zsidó komikus, aki összejön egy fehér-angolszász-protestáns lánnyal, a címbeli Annie-vel. Amikor a lány húsvétkor elviszi Alvyt a családjához, a fiú nagyon kilóg a karót nyeltségig illedelmes família tagjai közül.

A disznóhúsevéstől kezdve a Jézus feltámadásához való viszonyulásukon át rendkívül sok szempontból problémás zsidóként részt venni egy húsvéti lakomán, de Alvy nagyon igyekszik – még a sonkát is megdicséri. De Annie merev családjából senki sem vevő a srác humorára. Pedig itt hangzik el a film egyik legjobb poénja („Hazafelé Ann elmesélte, hogy maga 15 éve pszichológushoz jár. / Igen, és nagyon jól haladok. Már nem is viselek partedlit, ha vendégségben ebédelek”), de csak kínos hallgatás rá a válasz. A főhős másságát a jelenetben azzal hangsúlyozzák, hogy egy pillanatra ortodox zsidóként, kalapban-szakállal-pajesszal jelenítik meg. Egy újabb gegként Alvy kiszól a nézőhöz, az alkotók pedig osztott képmezőben mutatják meg a vicces kontrasztot, hogyan fest a zajongva pletykáló, hangosan csámcsogó zsidó famíliánál egy családi ebéd.