Itt a Budapesti Klasszikus Film Maraton, az első!

Az idén 60 éves Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban.

A Filmarchívumot működtető Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében, és elsőként Fábri Zoltán teljes életműve került a programba. A magyar film nagy klasszikusa születésének 100. évfordulója alkalmából a közönség először a Budapesti Klasszikus Film Maratonon láthatja a rendező öt, digitálisan restaurált filmjét. A rendezvény nyitófilmje a Cannes-i Filmfesztivál klasszikusokat felvonultató szekciójában már nagy sikerrel vetített Körhinta.

Hannibal tanar ur

A rendezvénysorozaton látható lesz a Hannibál tanár úr, a Két félidő a pokolbanaz Utószezon és a mozikban rövid időre újra forgalmazásba került A Pál utcai fiúk című filmek digitálisan restaurált 4K felbontású mozikópiája is. A filmek restaurálása az operatőrök - Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György - tanítványainak közreműködésével készült. A 100. évfordulóra megjelenő díszdobozos életmű-sorozat első, öt lemezt tartalmazó DVD kollekciója, az 1955-61 között készült korai klasszikus Fábri-filmek teljeskörűen restaurált, kiemelkedő darabjait tartalmazza, számos korabeli és frissen forgatott extra kíséretében. 

Ket felido a pokolban

A programban szerepelnek nagy magyar filmrendezők restaurált remekei, külföldre vándorolt magyar alkotók – Kertész Mihály (Michael Curtiz), Pressburger Imre (Emeric Pressburger) és Tóth Endre (André de Toth) – hazai és külföldön készített filmjei, rég nem látott közönségkedvencek, fergeteges vígjátékok és megrázó drámák egyaránt – kivételes alkalom ezeket kifogástalan minőségben, nagyvásznon látni. Az idén 60 éves Filmarchívum a kezdetektől fogva együttműködik más, főleg a környező országok filmarchívumaival.  Ennek köszönhető, hogy most olyan Magyarországon ritkán, vagy sohasem vetített külföldi filmcsemegéket is láthat 35 mm-es kópiáról a magyar közönség, amelyeket külföldi filmarchívumok „születésnapi ajándékként” küldtek a rendezvényre. 

utoszezon

A Nyitott archívumok című programban a magyar vonatkozású, régi mesterműveket teljes pompájukban, gyönyörűen felújítva élvezheti a közönség. A német filmintézettől érkezik a Vaszary Gábor bestsellere alapján, Romy Schneider főszereplésével készült Monpti, a Deutsche Kinemathektől a Rudolph Máté fényképezte Vampyr, a francia CNC Archívumából az 1938-ban teljes mértékben Budapesten forgatott Egy pesti éjszaka. Az amszterdami EYE Filmmuseumból jön Kertész Mihály Utolsó hajnala, a Bolognai Cinetecából pedig a Martin Scorsese World Cinema Foundation által felújított két film:  az André de Toth rendezte Két lány az uccán és Fejős Pál Tavaszi zápor című drámája, amely, bár Magyarországon játszódik és itt is forgatták, több nyelvi változatban készítették el, és a főszerepet ismert francia filmsztár, Annabella (Suzanne Georgette Charpentier) kapta. 

ket lany az accan

A Cseh Filmarchívum az Oscar-díjas, megrázó erejű Üzlet a korzónt küldi, amelynek rendezője, Ján Kadár Budapesten született, a szlovákoktól jön a szlovák-magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője, a Szerb Filmarchívumból pedig Dusan Makavejev Szerelmi ügy, avagy egy postáskisasszony tragédiája című, sokszor szürreális filmje, melynek főszereplője Eva Ras, magyar származású. 

2017. november 2-5.

Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapesti Francia Intézet, Corvin Mozi

További információ: www.filmarchiv.hu