Bár helyenként egész drágának tűnik, és egész látványos is tud lenni, a Tolvajok társasága minden percén érződik, hogy sokkal jobb filmek utánérzése. Tim Roth mindenesetre jól szórakozik benne rosszfiúként, Pierce Brosnan kevésbé.
Tény is való, ha a számokat nézzük, Renny Harlin (Még drágább az életed, Ford Farlaine kalandjai, Cliffhanger – Függő játszma, Utánunk a tűzözön), a valaha volt legsikeresebb finn születésű rendező és producer, aki igazi hollywoodi karriert csinált. Lehet jönni persze a művészfilmes fesztiválok finn kedvencével, Aki Kaurismäkival, de hol vannak az ő nézőszámai Harlinétől – született Renny Lauri Mauritz Harjola -, bár már ő sem a régi, hiszen az ezredforduló óta nem készített sem igazán emlékezetes, sem igazán sikeres munkát. És már innen sejteni lehetett, hogy a Tolvajok társasága nem lesz egy mestermű.
A másik figyelmeztető jel Harlin neve mellett az volt, hogy a cselekmény és a marketing minden mozzanatáról üvölt, hogy az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi (2001) és folytatásai voltak a kiindulópont mind a történet, mind a hangnem, mind a stílus megalkotásánál. Vagyis egy olyan szélhámosfilmről van szó, ahol nem egy, hanem egy egész csapat elegáns és szuperügyes szélhámos áll össze, hogy megkopasszanak valakit, aki bőven megérdemli, hogy megkopasszák egy látványos és frappáns stiklivel, amit szemmel is nehéz lekövetni. És ehhez, - akárcsak Steven Soderbergh munkájában, ami maga is egy régi Frank Sinatra film feldolgozása volt, - itt is kell egy agytröszt, mint George Clooney volt, és megkapjuk Pierce Brosnant a Richard Pace nevű mestertolvaj szerepében. Aki annyira profi, hogy egy jövedelmező meló miatt még a börtönből is meglóg. Csakhogy többen is kiszemelték őt, egy Schultz nevű üzletember (Tim Roth), akinek hősünk elcsábította a kedves nejét, és egy magukat Renegátoknak nevező társaság, akik egy nagy melót akarnak összehozni.
Ami történetesen a már emlegetett Schultzhoz kapcsolódik – német névvel nem lehet hibázni, ha genyókat kell elnevezni -, aki mellékállásban egy terrorszervezet aranytartalékára felügyel, főállásban pedig börtönöket üzemeltet a Közel-Keleten. És milyen praktikus az aranyrudakat egy börtönben tartani, nem igaz? Ide surranna be Brosnan nagydumás szélhámosa és új csapata, amit színre válogattak. Van egy nagydumás fekete srác (Nick Cannon), akit úgy vezetnek fel a legelején, mintha ő lenne a főszereplő, de aztán valahogy elfeledkeznek róla, egy csinos félvér harcművésznő (Jamie Chung), egy jólfésült kínai robbantó (Mike Angelo), egy arab herceg (Rami Jaber), és Mr. Pace rég nem látott lánya (Hermione Corfield) is előkerül. Mondjuk majdnem felesleges volt őket így név szerint felsorolni, mert a hosszúra nyúlt bevezető után gyakorlatilag elfeledkeznek róluk. Ott lesznek ők is a továbbiakban, végigcsinálják ők is a balhét, csak nem lesz benne különösebb szerepük.
Az Ocean’s Eleven filmek és társaik azért működnek jól, mert az agytrösztön kívül is vannak színes és hasznos egyéniségei a csapatnak, akik a kellő pillanatban átveszik az irányítást, megkapják a maguk 10-15 percét a csillogáshoz. Harlin összerak egy csapatot, hogy aztán ne kezdjen vele semmi különöset, és mindent a vén róka Pierce Brosnannal csináltat meg – és kisebb részben Tim Rothtal, aki a többiekkel ellentétben láthatóan jól érzi magát a szerepében. Brosnan pedig egyrészt rég túl van a fénykorán, másrészt veterán színészként pontosan tudja, milyen projektbe mennyi energiát kell tennie. Ebbe nem tett sokat, ahogy mások sem. Ez egy nagyrészt tisztességesen összerakott, mérsékelten látványos – gyanítom, valamilyen barter megállapodás jöhetett létre a forgatáson, mert nagyon drága helyszínek is vannak -, és helyenként izgalmas akciófilm, ami van olyan pimasz, hogy egy icipicit még a Halálos iramban szériából is nyúljon, és még azt sem mondom, hogy teljesen értékelhetetlen. Csak végig érződik rajta, hogy utánérzés.
Értékelés: 6/10
