A The Standoff at Sparrow Creek az év vége igazi nagy fesztiválkedvence, és a filmet a legtöbben Tarantino bemutatkozó rendezéséhez hasonlították, de nem azért, amiért ezt tenni szokták.
Sokáig egyfajta sértés volt valakit Quentin Tarantinohoz hasonlítani, mert az rendszerint csak annyit jelentett, hogy az illető igyekezett minél jobban másolni a rendezőzseni markáns stílusjegyeit, de rendszerint képtelen volt azokat (saját) tartalommal megtölteni. És bőven akadtak ilyenek bő egy évtizeden át, miközben QT szerepe is jelentősen átértékelődött, és ha egy fiatal rendezőt hozzá hasonlítanak, az jó eséllyel megint csak valamit mást jelent. Merthogy az elsőfilmes Henry Dunham munkáját szinte mindenki Tarantino első rendezéséhez, a Kutyaszorítóbanhoz (1992) hasonlítja, több okból is, a fiatal filmest pedig sokan látják már az új nagy tehetségnek.
Merthogy Dunham filmje is egy elhagyatott raktárépületben játszódik, ahol egy félresikerült akció után egy csomó nehézfiú gyűlik össze, hogy kiderítsék, mi történt és ki a felelős a kudarcért. Csakhogy az akció nem egy bankrablás, hanem valaki egy rendőr temetésén rendezett mészárlást, és a szemtanúk szerint az elmenekült tettes valamelyik szélsőjobboldali milíciához tartozott. És az egybegyűltek is egy hasonló szervezet tagjai, akik döbbenten veszik észre, hogy egy gépkarabély hiányzik a fegyverraktárból. Vezetőjük, az egykori zsaru mindent megtesz, hogy megtalálja és a hatóságoknak átadja az elkövetőt, és ezzel megóvja társait, ám nincs könnyű dolga, különösen azután, hogy azok pedig rá kezdenek gyanakodni.
Merthogy a The Standoff at Sparrow Creek (A patthelyzet Sparrow Creeknél), ami a Torontói Filmfesztivál Midnight Madness tematikus szekciójában debütált hatalmas sikerrel, majd a Fantastic Fest közönségkedvence lett, a Kutyaszorítóbanhoz hasonlóan hámozza vissza az eseményeket, ugyanúgy mozgat egy rakás kiismerhetetlen figurát, ugyanúgy akad valaki, aki elárulta a többieket, csak itt kicsit több a fegyver. És a szélsőjobbbos, az amerikai közéletet erősen befolyásoló, több erőszakos cselekményt is végrehajtó, valamiféle nagy leszámolásra készülő milíciák beemelésével Dunham, aki eddig csak egy rövidfilmjéről volt ismert, korszerűvé és aktuálissá teszi történetét. Ami annyiban is különbözik Tarantino filmjétől, hogy nem világsztárokkal készült.
Igaz, főhőse, a volt rendőrt játszó James Badge Dale ismert karakterszínész, aki The Pacific - A hős alakulatban (2010) tűnt fel az egyik főszereplőként, nagyszerű gonosz volt a Vasember 3.-ban (2013), illetve az év egyik legtöbbet emelgetett filmjében, a vérben tocsogó Hold the Darkban is szerepel, és bár régi kedvencünk, sztárnak aligha számít. És a többi szereplő, Patrick Fischler, Brian Geraghty, Chris Mulkey, Happy Anderson vagy a Trónok harcában is szerepelt Robert Aramayo esetében is ugyanez mondható el, régi motorosok, akik eddig ritkán jutottak igazán fontos szerephez. Most viszont megmutathatják, mit tudnak, és a kritikusok szerint elég sokat, ahogy a film is, ami ugyan valóban hasonlít QT bemutatkozására, de megvan a saját nyelvezete, hangulata és stílusa. A film a jövő év január 18-án kerül moziba Amerikában, reméljük, a jó híre elég lesz ahhoz, hogy valaki elhozza hozzánk.