Ő maga emlékezett vissza az esetre.
Jim Carrey Hollywood egyik legismertebb komikusa, aki pályafutása során számtalan emlékezetes és meghökkentő jelenetben bizonyította, hogy a humor kedvéért szinte semmitől sem riad vissza. Akadt azonban olyan filmes pillanat is, amely nemcsak a közönségre, hanem a hozzá közel állókra is maradandó benyomást tett.
2005-ben Jim Carrey Téa Leoni oldalán szerepelt a Dick és Jane trükkjei című vígjátékban, amelyben egy anyagi gondokkal küzdő házaspár bűnözéssel próbálja fenntartani korábbi életszínvonalát. Az egyik jelenetben Carrey nőnek öltözve próbál végrehajtani egy újabb akciót – csakhogy éppen ekkor volt a forgatáson akkor még tinédzser lánya, Jane is.
A lány igencsak megrökönyödött, amikor meglátta édesapját flitteres ruhában és tűsarkúban:
Apa, te vagy a legrondább nő, akit valaha láttam”
– idézte fel Carrey lánya reakcióját. A színész később azt is elmesélte, hogy Jane annyira kellemetlenül érezte magát a látványtól, hogy inkább korábban hazament.
Forrás: Far Out Magazine






