Jön a Prince-film

A Bohemian Rhapsody sikerén felbuzdulva a Universalnál már javában dolgoznak egy, az elhunyt énekes dalai által ihletett zenés filmen.

A stúdió számos eredeti Prince-dal jogát megszerezte – ezek alapján fejlesztenek egy fikciós alkotást, amely nem életrajzi film lesz, hanem egy olyan történet, amelynek a cselekménye a legendás slágerek alapján bonyolódik majd.

Bennfentesek úgy tudják, hogy mivel a Prince örökségét kezelők szerint a sztár életrajzi vonatkozású sztoriját nagyjából lefedi a Bíboreső című, az énekes főszereplésével készült 1984-es film, inkább egy Mamma Mia!-szerű filmmusicalre gondoltak, amely egy teljesen eredeti, de Prince dalaira épülő történet lenne.

Forrás: Kevin Kane / WireImage

 

A 2016-ban, 57 éves korában véletlen túladagolás következtében elhunyt sztár a zenetörténelem egyik legkeresettebb előadója, több mind 100 milliós lemezeladással világszerte, így a stúdiónál abban bíznak, a film is sokakat érdekel majd.

A Universalnál egyébként nagyon ráálltak mostanában a zenés alkotásokra: nemcsak a Mamma Mia!- és a Tökéletes hang-filmek készülnek itt, de A nyomorultak filmváltozatáért is ők feleltek, ahogy a George Michael-dal által inspirált Last Christmast és a várva várt Macskákat is ők valósítják meg.


(via Variety)