Katasztrofális színészválasztások, melyek végül jól sültek el

Úgy tűnik, a castingosok mégiscsak értik a dolgukat, hiába háborognak előzetesen a nézők. Íme 10 példa!

Heath Ledger mint Joker (A sötét lovag)

Annak idején sokan felhúzták a szemöldöküket, amikor Christopher Nolan Batman-trilógiájának középső darabjában a fiatal színész lett Joker. A néhai sztárt addigra sokféle szerepben láthattuk már, de ennyire erős negatív karakterként még nem,

és senki sem bízott benne, hogy meg tud birkózni a figura sötétségével (kis túlzással ez egyébként sajnos csak az élete árán sikerült neki).

Forrás: InterCom


Miután azonban a világ látta Ledger alakítását, nemcsak arra kellett rájönnünk, hogy abszolút ment neki az átalakulás, de minden várakozásunkat felülmúlta. Az alakítás önértékén túl pedig az is nagy szó, ahogy a néhai színész újraértelmezte a szerepet, hiszen elengedte őrült, morbid bohóctréfákra kihegyezett groteszk vonásait, és olyan realisztikusan formálta meg a karaktert, amennyire csak lehetséges volt – amitől a végeredmény sokkal félelmetesebb lett, mint bármelyik addig vagy azóta látott Joker.


Bryan Cranston mint Walter White (Breaking Bad)

Ennek a tökéletest közelítő sorozatnak 2008-as bemutatásakor a főszereplőül választott Bryan Cranstont a legtöbben a Már megint Malcolm című családi szitkom apukaszerepében láthatták, ami egy abszolút komikusi alakítás, szóval nehéz volt elképzelni a színészt drámában. Ahogy azonban a nézők meglátták a színészt a rákja miatt metamfetamingyártásba kezdő, majd az ehhez kapcsolódó maffia ügyeibe egyre jobban belegabalyodó kémiatanárként, egy csapásra elfelejtették az ügyefogyott Halt. De nemcsak Cranston adott sokat a szerepnek, a szerep is sokat adott neki, hiszen ezzel lendült be igazán a karrierje, és azóta kifejezetten sztárnak számít, és a legnagyobb nevekkel dolgozhat együtt.

Forrás: Netflix

 

Bruce Willis mint John McClane (Drágán add az életed!)

Amikor a korabeli közönség meglátta a Drágán add az életed! előzetesében a színészt, egy emberként felröhögtek, mivel Willis akkoriban romkomsztárként pozicionálta magát: lásd a Nem látni és megszeretni című filmet, illetve A simlis és a szende című sorozatot.

Utóbbi munkája ráadásul a tévében ment, és a nyolcvanas években még nem volt akkora átjárás a nagyvászon és a kisképernyő között, mint mostanság.

Az előzetes nézői fogadtatás egyébként úgy elbizonytalanította a stúdiót, hogy a Die Hardhoz először egy olyan plakátot terveztettek, amin a színész egyáltalán nem szerepelt.

Forrás: Mokép


John McClane szerepét egyébként eredetileg nem is Willisnek szánták, hanem a kor két nagy akciósztárjának, azaz Arnold Schwarzeneggernek és Sylvester Stallone-nak ajánlották fel, majd bepróbálkoztak az olyan „kemény fickó”-szerepekről ismert színészeknél is, mint Clint Eastwood, Mel Gibson vagy James Caan – de senki sem vállalta. A sors viszont végül úgy hozta, hogy Bruce Willis kiváló volt a szerepben, mivel a szokásos akciófilmes klisék helyett adott a figurának egyfajta földhözragadtságot, amit a nézők is díjaztak.


Edward Norton mint Derek Vineyard (Amerikai história X)

Az Amerikai história X előtt Edward Nortont három fontosabb filmben lehetett látni: A varázsige: I love you-ban hősszerelmesként, a Larry Flynt, a provokátorban a címszereplő ügyvédjeként és a nagy áttörést meghozó Legbelső félelemben mint SPOILER! egy váratlan fordulattal elvetemült gyilkosnak bizonyuló ministránsfiúként

– mindhárom szerep a lehető legmesszebb állt a gyilkosságért börtönbüntetését töltő kigyúrt, könyörtelen skinhead figurájától.

Forrás: Flamex


Aki ugyan a cselekmény során jó útra tér, de ez a lényegen nem változtat, miszerint Derek karakterét látva a közönségnek kényelmetlenül, fenyegetve kell éreznie magát, amit elsőre senki sem hitt el Nortonról. A castingosok azonban minden bizonnyal látták SPOILER! a Legbelső félelem nagy fináléját, ahol a sztár egyik pillanatról a másikra alakult át dadogó kis szerencsétlenből pszichopata gyilkossá, szóval mire lehet képes, ha több hónap áll a rendelkezésére?

Hát, Norton megmutatta!


Robin Williams mint Seymour Parrish (Sötétkamra)

A néhai komikusról köztudott volt, hogy vígjátéki alakításai mellett rendszeresen vállalt drámai munkákat is (lásd például a Good Will Hunting pszichiáterét), amelyeket úgy különített el a mókázástól, hogy komoly szerepeiben a legtöbbször szakállal volt látható. A thriller viszont először még ehhez képest is túl távoli műfajnak tűnt Williams karakteréhez. Aki azonban látta a Sötétkamra középpontjában álló családot terrorizáló elmebetegként,

úgy összef*sta magát, hogy sosem felejti el az élményt.

Azóta már tudjuk, hogy a sztár lelkének voltak sötét oldalai, szóval volt honnan táplálkoznia Seymour Parrish-ként. Érdekesség, hogy a Sötétkamra bemutatásának évében, 2002-ben jött ki egy másik thriller, az Álmatlanság is, amiben Robin Williams megint csak tőle szokatlanul egy gyilkost formált meg.

Forrás: InterCom

 

Ez is érdekelhet

Robin Williams, a gyilkos, Tom Cruise, a tahó producer – Színészek tőlük szokatlan szerepben

Hamarosan érkezik az Unhinged a gonosz Russell Crowe-val, és a Becky, amiben Kevin James egy kegyetlen neonácit játszik. Mindig érdekes, amikor egy színészt bevett szerepeitől gyökeresen eltérő figuraként láthatunk.

Tovább

 

Charlize Theron mint Aileen Wuornos (A rém)

Amikor a világ egyik legszebb színésznőjére osztották a hírhedt női sorozatgyilkos, Aileen Wuornos szerepét, a legtöbben elképzelni sem tudtuk, hogyan lesz ez az egész hiteles, hiszen Wuornos kifejezetten visszataszítóan nézett ki. A maszkmesterek azonban csodákra képesek, ahogy Charlize Theron is, szóval miután a közönség meglátta a moziban a sztárt a karakter szerepében, el sem akarták hinni, hogy őt nézik. Az Oscar-történelem nagy tanulsága, hogy az Akadémia díjosztói kifejezetten szeretik az ilyen és ehhez hasonló elképesztő átalakulásokat,

de Theronnak a filmért kapott Oscarja ezzel együtt is a filmvilág legmegérdemeltebb díjai közé tartozik.
Forrás: InterCom

 

Chris Evans mint Amerika Kapitány (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló)

Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóba való beválogatása előtt Chris Evans nem számított igazán elismert színésznek, szóval a legtöbben úgy voltak vele, hogy

„az a csávó a Már megint egy dilis amcsi filmből? Már a Fantasztikus négyesben is gáz volt, na ne már!”

Aztán miután megnézték az Evansszel a főszerepben forgatott szuperhősfilmet, nem győztek gondolatban bocsánatot kérni tőle. Egyes vélemények szerint a színész nem egyszerűen jó volt Amerika Kapitányként, de a filmek során annyira egybeforrt a neve ezzel a szereppel, mint Christopher ReeveSupermannel – már el sem tudnánk képzelni mással!

Forrás: UIP-Duna Film

 

John Travolta mint Vincent Vega (Ponyvaregény)

Annak idején mindenki azt gondolta, hogy rossz döntés volt Travoltát beválogatni Tarantino leghíresebb filmjébe, mivel

a színész karrierje akkoriban nem létező fogalom volt,

és már jó ideje nem játszott semmi említésre méltóban. A dolog azonban nagyon jól sült el, és nemcsak a Ponyvaregény, annak szereposztása és John Travolta nagyon jó a filmben, de QT ezzel a húzásával új életet lehelt a sztár pályájába, aki neki köszönhetően megint foglalkoztatott színésszé vált – az már más kérdés, hogy ez utóbb átlépett a túl foglalkoztatott kategóriába, mivel Travolta az utóbbi években minden sz*rt elvállal.

Forrás: Miramax

 

Michael Keaton mint Batman (Batman)

A fura őrült fazon a Beetlejuice-ból mint Batman?

Futhatott át sokak agyán a gondolat, amikor kiderült, hogy a színész következő filmje Tim Burton szuperhősmozija lesz. 1989-ben a Batman mellett egy másik Keaton-munka is kijött, az Álomcsapat című dilis vígjáték, ami sokkal inkább a sztár profiljába vágónak tűnt. A filmek bemutatása után azonban kiderült, hogy Michael Keaton mindkettőben nagyon jól funkcionált –ami természetesen a Batmanben volt meglepőbb. És persze nemcsak jól funkcionált, de nagyon szépen fogta meg a figurában rejlő tragikumot: olyannyira, hogy sok nézőnek a mai napig ő a kedvenc Denevérembere, még Christian Bale alakításai ellenére is.

Forrás: InterCom

 

Ez is érdekelhet

Itt az összes Batman-film, a legrosszabbtól a legjobbig!

A Tim Burton-féle Batman bemutatásának harmincadik évfordulója alkalmából a The Wrap a legrosszabbtól a legjobbig rangsorolta a valaha készült összes Batman mozifilmet. Szerintük van rosszabb a Batman és Robinnál!

Tovább

 

Cate Blanchett mint Bob Dylan (I’m Not There – Bob Dylan életei)

Cate Blanchettnek talán egész pályáján nem volt egyetlen rossz szerepválasztása sem, de azért amikor ő lett Todd Haynes rendhagyó életrajzi drámájának egyik Bob Dylanje, sokan elhűltek. A filmben olyan színészek formálták meg az énekest, mint Christian Bale, Marcus Carl Franklin, Richard Gere, Heath Ledger és Ben Whishaw, akik egytől egyig az énekes életének és zenéjének valamely aspektusát jelenítették meg – ám mindük közül Blanchett volt a leghihetőbb Dylan. Nemcsak a fizikai hasonlóság volt lenyűgöző, de a kisugárzás, a hang, minden kis gesztus, amit hozott. Pedig Cate Blanchett még csak nem is az az androgün szépség, mint mondjuk Tilda Swinton,

szóval ennek a filmnek a castingosai aztán tényleg a jövőbe láttak!
Forrás: Budapest Film

 

(via Ranker)