Keanu Reeves újabb romkomot forgat

A Winona Ryderrel közös esküvői vígjáték után megint egy romantikus komédiában fog szerepelni a John Wick-filmek miatt reneszánszát élő sztár.

A 2019-ben a Netflix gyártásában érkező Always Be My Maybe két gyerekkori barátról szól, akik elveszítik egymást szem elől, és 15 évig nem beszélnek, aztán amikor újra találkoznak, egymásba szeretnek. Kettejük világát ugyanakkor nehéz összeegyeztetni, hiszen Sasha sztárséf lett San Franciscóban, Marcus pedig bohém, küszködő zenész, aki még mindig a szüleivel lakik, és az apjának dolgozik.

Forrás: Jason LaVeris / FilmMagic / Getty Images

 

A film két főszerepét Ali Wong (Vadállatok, Apavadászat) és Randall Park (Az alelnök, Kész katasztrófa) játsszák, de a szereplők közt ott találjuk a Deadpool-filmek vicces taxisofőrjét alakító Karan Sonit is. Azt még nem tudni, Keanu Reeves kit formál meg a filmben, de egyértelműen ő a legnagyobb sztár a stáblistán.

Az Always Be My Maybe forgatókönyvét a két főszereplő, Wong és Park a Grimm című sorozat egyik írójaként ismert Michael Golamcóval közösen írta, a rendező pedig Nahnatchka Khan, akinek ez lesz a nagyjátékfilmes bemutatkozása.

De nem ez lesz az egyetlen romkom, amiben a közeljövőben láthatjuk Keanu Reevest, hiszen – ahogy arról nemrégiben mi is beszámoltunkDestination Wedding című, Winona Ryderrel együtt forgatott esküvői vígjátékát augusztus 24-én mutatják be az amerikai mozik.


(The Hollywood Reporter)