A cisztás fibrózis ritka, de kegyetlen betegség, és bár az orvostudománynak hála jóval nagyobb a beteg várható élethossza, egész életét kitöltik a kezelések és a kórral való küzdelem. A szerelem segíthet, de kérdés, hogyan!
A cisztás fibrózist, más néven mucoviscidosist, régen gyerekbetegségnek tartották, abból az egyszerű logikából kiindulva, hogy a betegek nem érték meg a felnőttkort. A veleszületett, elsősorban a légzőszervet érintő, genetikai ártalomra visszavezethető betegség ma is gyógyíthatatlan, de az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a beteg várható élethossza akár 30-40 év is lehet, és ennek része a rendkívül összetett, de ma már Magyarországon is megoldható tüdőátültetés. És álljunk meg egy pillanatra elgondolkodni azon, milyen az, ha valakinek – jó esetben – 30-40 év a várható élettartalma! Ezt segít megérteni a Két lépés távolság, ami valójában két méter távolságot jelent.
A sors végtelenül keserű iróniája ugyanis, hogy a cisztás fibrózisban szenvedő beteg legfőbb ellensége a másik cisztás fibrózisban szenvedő beteg, és nem a várólisták miatt – egymást fertőzhetik ugyanis felül, és annak halálos lehet a végkimenetele. És ez azért annyira kegyetlen, mert a hosszú gyógykezelésben részesülő, ugyanazt a kálváriát megjáró betegek leginkább egymásban találhatnak társat – és majdnem mindegy, hogy barátságról vagy szerelemről beszélünk. És ezt meséli el, ezt járja körül Justin Baldoni filmje, amelynek hőse egy 17 éves lány, Stella, aki katonás fegyelemmel, rendkívüli felkészültséggel és lélekjelenléttel küzd a betegség ellen. Nem csak jól csinál mindent, tökéletesen csinál mindent, videóblogja van, hogy a világgal megismertesse a betegséget, és sorstársainak is rengeteget segít. Segíteni próbál annak az új srácnak is, aki úgy érzi, ő túl jóképű és túl menő ahhoz, hogy beteg legyen és pirulákkal meg kezelésekkel foglalkozzon. Viszont tetszik neki a lány, és a kedvéért végül mégis törődni kezd magával.
És ki nem találnád, kedves olvasó, de közel kerülnek egymáshoz. De nem a fizikai értelemben, mert tartaniuk kell a két méter távolságot a fertőzés miatt, ami őrjítő dolog lehet. És azt is gondolhatnád, kedves olvasó, hogy itt megint játszanak az érzéseinkkel, megint egy mozijegy áráért facsarják a szívedet, és igazad is van meg nem is. Nincs igazad, mert – én legalábbis azt éreztem – a betegség, amit szoktak „a leggyakoribb ritka betegségnek” is nevezni, ezúttal nem csak háttér egy jó sztorihoz, hanem komolyan veszik, ahogy azt is, hogy a néző minél többet megtudjon róla. És ilyen szempontból Stella története lenyűgöző, szerettem minden pillanatát, tényleg megérintett, amit láttam. Stella és a srác, Will sztorija már kevésbé fogott meg, részben, és igen nagy részben azért, mert a fiút alakító Cole Sprouse messze nem olyan meggyőző, mint a partnere, a nagyon jó kisugárzással rendelkező Haley Lu Richardson. Amikor Spouse van a vásznon, mintha minden arról szólna, jól van-e belőve a haja, előnyös-e neki a beállítás és elég dögös-e a pillantása.
És értem én, hogy a neve rengeteg nézőt hozhat, hiszen szerepelt egy sor olyan sorozatban, mint a Hanna Montana meg a Zack és Cody – megjegyzem, ő volt a kisfiú Adam Sandler oldalán az Apafejben –, csak őt nem tudtam komolyan venni. És bizonyos szinten nehéz volt a drámát is elfogadni, részben azért, mert addig annyira jól építették fel azt a zárt világot, amiben ezek a fiatalok élni kényszerülnek, részben azért, mert sok minden ügyetlenül lett megoldva. Ha a két fiatal a jégre merészkedik, akkor ne kelljen már tíz percet várni arra, hogy az beszakadjon az egyikük alatt, és ez csak egy példa a sok közül, de minden sutasága ellenére a Két lépés távolság rendkívül tisztességes, nagyon szerethető munka, ami talán kicsit érzékenyebbé tesz minket is.
Aki többet akar megtudni a betegségről, az keresse fel a Cisztás Fibrózis Betegek Egyesületének honlapját, amit IDE kattintva érhet el.
Értékelés: 7/10
