Ki a 10 leggazdagabb színésznő?

Nyilván lehet tippelni és kilogikázni a lista nagyobb részét, de az első helyezettre nagyon kevesen jönnének rá, és azt is elárulhatjuk, hogy Scarlett Johansson és Jennifer Lawrence sem szerepel itt!

1. Julia Roberts$250 millió

Évtizedekig volt Amerika és a világ kedvence, az első számú díva, A SZÍNÉSZNŐ, nem csoda, hogy itt szerepel a listán. Julia a 90-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig majd’ egy évtizeden át a legjobban fizetett színésznő volt az egész világon, az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) Oscarjával – három további jelölés mellett pedig szakmailag is feljutott a csúcsra. A Mona Lisa mosolya 2003) főszerepéért kapott csillagaszati, 25 millió dolláros gázsiját a lista legelején álló kolleganői is megirigyelhetnék – meg is teszik! Ami egyébként szinte semmi ahhoz az 50 millióhoz képest, amelyet a Lancôme-tól kapott egy hosszútávú együttműködésért, de beesnek olyan kisebb összegek is, mint az a 6 millió dollár, ami a Gianfranco Ferre fizetett egy rövidebb munkáért. Julia közismerten jól fekteti be a pénzét, így amit pár éve megkeresett, az még mindig fial neki, és színésznőként is még mindig nagyon megy a szekere – például hamarosan itt van a Beugró a Paradicsomba (2022) című vígjátéka George Clooney-val.

Beugró a paradicsomba - Forrás: UIP-Duna Film

 

2. Jessica Biel - $250 millió

Bár a mai napig aktív, azért elég erősen el kellett gondolkodnunk a legutóbbi filmjén, ami számított – a BoJack Horseman nem számít, mert ott csak a hangját adja. Talán a Hitchcock (2012) című életrajzi dráma volt az utolsók egyike, amire érdemes emlékezni, de persze ott van korai munkái közül a Penge: Szentháromság (2004) vagy A texasi láncfűrészes (2003), amikkel mindig eldicsekedhet. És ne feledjük el, hogy Jessicának jó érzéke van az üzlethez, ahol a filmszakmai tapasztalatait képes kamatoztatni, így nem szorítkozik férje, Justin Timberlake anyagi segítségére. Ő jegyezte executive producerként a Bill Pullman főszereplésével készült A tettest (2017) , amit csak egy évadra terveztek, de akkora siker lett, hogy a forgalmazó USA Network további három évadot is berendelt. Ennek a sikernek is köszönhető, hogy új sorozatán, a Candy-n Jessica már a HULU-val dolgozik közösen.

A szeretet könyve - Forrás: Electric Entertainment

 

3. Sandra Bullock - $250 millió

Az 58 éves színésznő karrierje során megannyiszor „tért vissza”, és bár alapvetően vígjátéki alkat, többször is bebizonyította – például a A szív bajnokai (2009) Oscar-díjával és a Gravitáció (2013) Oscar-jelölésével -, hogy drámai szerepre is bármikor képes. Talán ezen sokoldalúságának köszönhető, hogy a mai napig fontos tényező Hollywoodban, igaz, ma már nem csak színésznőként, hanem producerként is jegyzik. Produkciós cége, a Fortis Film, amelyet még 1995-ben alapított. Egy darabig egy jól menő bisztrója, majd egy étterme és péksége és egy ezekkel szorosan együttműködő rendezvényszervező vállalkozása is volt Austinban, de a fő bevételi forrás a mai napig is a film és persze a tévé világa – a nálunk nem vetített George Lopez című sorozatnak ő már az executive producere is. Igaz, Sandrának több pénze is lehetne, ha nem jótékonykodna olyan sokat.

A válságstáb - Forrás: Warner Bros.

 

4. Nicole Kidman - $250 millió

A gyönyörű ausztrál színésznő, aki Az órákban (2002) viselt műorrért kapta meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, tulajdonképpen elszegényedett az elmúlt évek során. Legalábbis a végösszeg változása alapján. Ő még 2002-ben került fel a leggazdagabb színésznők listájára, akkor még „csak” $122 millióval, az összeg azonban 2010-ra $329 millióra, majd 2011-re $304 millióra módosult, ami 2015-re újra megnőtt, és $331 millióra hízott. Gyanítható, hogy a változások nem csak a beérkező szerepek, hanem az aktuális szponzori szerződések függvényében is változik, hiszen Kidman az alábbi termékek és cégek arca vagy szószólója volt az évek során: Chanel No. 5 parfüm, az Omega órák, a Nintendo, a Jimmy Choo cipők, az Etihad Airways légitársaság, a Neutrogena és a SeraLabs.  

Tudhattad volna - Forrás: HBO

 

5. Julia Louis-Dreyfus - $250 millió

Nyilván sokat segít, ha az ember lánya eleve egy milliárdos családba születik bele – Julia apja, Gérard a Louis Dreyfus Company óriáscég tulajdonosa volt -, de hősnőnk (nagyrészt) saját erőből küzdötte fel magát oda, ahol most van: a komika legemlékezetesebb szerepét még a Seinfeld (1990) című, gyorsan kultikus státuszt szerzett vígjátéksorozat hozta meg, és azóta a 61 éves színésznő nagyon sikeres karriert épített be a kamera mindkét oldalán. Elaine szerepe mellett Louis-Dreyfus elismerést kapott a Saturday Night Live-ban, a Christine kalandjaiban és Az alelnökben végzett munkájáért is. Louis-Dreyfus megdöbbentő tizenegy Emmy-díjat kapott - nyolcat a képernyőn játszott szerepéért és hármat producerként -, ezzel hivatalosan is a díjátadó legtöbbet nyert színésznője. Persze az Emmy-díjjal még nem lehet kifizetni a villanyszámlát: Louis-Dreyfust évek óta rendkívül kifizetődő szerződés köti az Apple+-hoz, amelynek keretében tartalomfejlesztésben vesz részt a streamingóriás számára.  

Az alelnök - Forrás: HBO

 

6. Jennifer Aniston - $300 millió

Az egyetlen színész, aki igazán jól jött ki a fenomenális sikerű Jóbarátok (1994) utóéletéből, az Telly Savalas unokahúga, vagyis Jennifer Aniston, aki azóta töretlenül a legfoglalkoztatottabb színésznők közé tartozik. És annyi szerep jön, annyi a felkérés, hogy Jennifernek nem is kell több lábon állnia ahhoz, hogy rengeteg pénzt keressen – igaz, mostanában néhány produkciónak, köztük az Adam Sandlerrel forgatott Gyagyás gyilkosságnak is az executive producere volt. A különböző jól fizető szerepek, illetve a nem éppen jelentéktelen szponzori pénzek tették lehetővé, hogy Aniston immár 2001 óta kihagyás nélkül minden évben szerepelt a Forbes magazin legtöbbet kereső színésznők listájának egy-egy előkelő helyezésével, és erre gyakorlatilag senki más nem volt képes!

Gyagyás gyilkosság - Forrás: Netflix

 

7. Jessica Alba - $340 millió

Túlzás lenne azt állítani, hogy a többször is a legszebb színésznőnek megválasztott Jessica a fantasztikus játékáról ismert, de igenis voltak emlékezetes filmjei és alakításai, bár most hirtelen csak egy jut eszembe, a  Sin City – A bűn városa (2005) Nancy Callahanjeként volt igazán emlékezetes – és talán a Machete-filmekben. Azonban azt se felejtsük el, hogy a hölgy négyszer nyert Arany Málnát, további tíz alkalommal jelölték a díjra, amivel nehéz lenne dicsekedni. Mondjuk nem is a színészet hozza ma a nagy pénzt a konyhára – bár azt sem hagyta abba, például a Los Angeles legjobbjai vígjátéksorozatban is szerepel -, de a jövő számára a gyerekruha és egyebek. A színésznő 2011-ben alapította a The Honest Company nevű életstílus-márkát, amely fenntartható, természetes és holisztikus babaruházat, illetve háztartási és piperecikkek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

Sin City - Forrás: ....

 

8. Mary-Kate Olsen  és Ashley Olsen  - $500 millió

Bár mostanában elsősorban az ikrek húgáról, Elizabeth Olsenről hallani, aki a Marvel moziverzumának részeként maga sem kereshet keveset, ő sokáig az „elfeledett testvérnek” számított, mert minden Mary-Kate-ről és Ashley-ről szólt. Merthogy ők voltak koruk legdivatosabb gyerekszereplői, akik először a Bír-lak (1987) című vígjátéksorozatban tűntek fel, majd hamar közönségkedvencek lettek a Két tojás száz bajt csinál (1993), a A kis gézengúzok (1994) vagy a Kettőn áll a vásár (1995) révén. Aztán felnőttek, már kevesebb szereppel találják meg őket, de nem is bánják, mert nem ebből vagy a korábbi filmek jogdíjaiból élnek, hanem átnyergeltek a divatszakmába. A két lány pár év alatt vállalatbirodalmat épített, amit jó érzékkel fejlesztenek. A The Row névre hallgató márkával kezdték, majd újabb és újabb rétegeket céloztak meg a luxustól az elérhetőig, és bevételeik csak növekedni fognak az előrejelzések alapján. Az összeget közösen hozták össze, de ketten is költik el, azért kerültek erre a helyre a listán.

New York-i bújócska - Forrás: CineMax

 

9. Reese Witherspoon - $400 millió

Azon túl, hogy 46 évesen is keresett színésznő, az Oscar-díjas és Golden Globe-díjas Witherspoon a Draper James nevű ruházati cég tulajdonosa, és társalapítója a Hello Sunshine produkciós cégnek, amelyet 2016-ban alapítottak, és elsősorban deklaráltan női nézőpontból elmesélt történetek elmesélésére összpontosít. A cég sikere persze nagyobb részt Witherspoon projektjein alapult, beleértve a Hatalmas kis hazugságokt, a The Morning Show-t és a Little Fires Everywhere-t. Nemrégiben eladta a Hello Sunshine többségi részesedését, így nettó vagyona az egekbe szökött. Amellett, hogy rengeteg pénzt keres az üzleti befektetéseiből, a színésznő nagyjából 1 millió dollárt keres televíziós epizódonként, és 2,1 millió tagja van a könyvklubjának. Ennek eredményeként Reese Witherspoon becsült nettó vagyona 2022-ben nem kevesebb, mint 400 millió dollár, persze kissé felkerekítve.

Hatalmas kis hazugságok - Forrás: HBO

 

10. Jami Gertz – $3 milliárd

Erre kevesen tippeltek volna! Jami 80-as években még ígéretes színésznőnek számított, de akkor sem volt még a közelében sem az A-listának, az olyan filmjei, mint az egyébként jó kritikákat kapott Útkereszteződések (1986), a Renegátok (1989) vagy A szerelem Harley Davidsonon érkezik (1990) nem vonultak be a filmtörténelem lapjaira. Az egyetlen igazán emlékezetes filmje, a Twister (1996) sem lehet kifejezetten kedves emlék számára, hiszen legrosszabb mellékszereplőként Arany Málnára jelölték érte – a Stinkers Bad Movie Award részéről meg is kapta a díjat -, vagyis nem egy Julia Robertsről beszélünk. Csakhogy Jami, aki legutóbb a Szomszédok az űrből (2012) című vígjátéksorozatban volt látható, bár állítólag nem mondott le teljesen a színészetről, jól házasodott. Férje egy bizonyos Tony Ressler ingatlanmogul, de a felesége nem csupán dísznek van, ő maga is üzletasszony lett, megdolgozik a pénzéért, és társtulajdonos számos cégükben, például közös tulajdonosai az Atlanta Hawk profi kosárlabdacsapatnak, és alapítói annak a cégcsoportnak, amely a Milwaukee Brewers baseballcsapat tulajdonosa.

Jami Gertz a Szomszédok az űrből című sorozatban -Forrás: ABC