Két szomszéd pár között tör ki a háború egy nyavalyás fa, illetve annak árnyéka miatt, mert Izlandon meg kell becsülni azt a kis napfényt, és nem csak kerti törpék esnek áldozatul.
Apu nem tud aludni, ezért hajnalban pornót néz a számítógépen, miközben anyu ágyukban, a kislányuk a szobájában alszik. Vagyis anyu nem alszik, felébred valamire, és rajtakapja aput, és az is rögtön kiderül, hogy a felvételen apu van egy korábbi barátnőjével. Megcsalásról szó sincsen, a videó annak idején készült, apu nosztalgiázása mégis érzelmi hátba szúrásnak minősül, és mennie kell a közös lakásból. Megy is haza a szüleihez, ám ott sincs béke. Nagypapa és nagymama ugyanis összeveszett a szomszéd házaspárral, akik nehezményezik, hogy a fájuk túl nagy árnyékot vet, nem lehet tőle napozni. A szomszéd felesége ugyanis jó karban lévő negyvenes, igyekszik magára vigyázni, nem úgy, mint a nagymama, és bár az érintett felek hajlanának a kompromisszumra, elég pár rossz szó, és megindul a háború.
Csak annyit mondok, az egyik házaspárnak macskája, a másiknak kutyája van, és innen borítékolható a végeredmény, miközben az érzelmileg hűtlen férj is mindent megtesz, hogy visszakönyörögje vagy verekedje magát családjába. Csakhogy már az operatőr szürkés képeiből is tudjuk, ez nem az a film, ahol a sok-sok félreértés után hőseink hirtelen megtorpannak, egymásra néznek, majd a homlokukra csapnak, hogy miért is voltak ilyen ostobák. A tipikus kertvárosi csetepaténak induló eseménysor azonban egyszer csak irányt vált, és váratlanul egy kontrollálhatatlan erőszakspirálba torkollik ebben az éjfekete humorú, izlandi társadalmi szatírában. A fa alatt azon ritka izlandi filmek egyike, amelyben süt a nap és nem harminc centi vastag pulóverben mászkál mindenki, és mégsem boldog benne senki, noha mindenük megvan. Mert képtelenek boldogok lenni.
Az immár harmadik nagyjátékfilmjét készítő Hafsteinn Gunnar Sigurdsson – első munkájából sikeres amerikai remake is készült Prince Avalanche - Texas hercege címmel – nem túl vidám történetet mesél el, ám igazi drámáról sem beszélhetünk. Ami hőseinkkel történik, annak nincs igazi súlya, piszlicsáré dolgokról beszélünk, amelyek egy ponton elkezdenek túlmutatni saját jelentőségükön, a filmnek azonban nincs meg az a szatirikus hangvétele, amitől az valóban jól működne. Nincs is olyan karakter, akiről azt éreznénk, hogy a rendezőnek igazán fontos. Nem rossz emberek ezek, csak jellegtelenek, esendőek. Egyedül a nagypapa szimpatikus igazán, akinek az egyetlen örömöt az jelenti, ha kórusban énekelhet egy tucatnyi hozzá hasonlóan jellegtelen, szürke öregúrral – ő pedig nem visz el egyedül egy filmet.
A fa alatt kísérőfilmje az Aki bújt, aki nem című, Schwechtje Mihály rendezte 10 perces magyar kisfilm, amelyben egy nagyon szegény faluba begördül egy luxusautó, és a vezetője elkezdi szórakoztatni a helyi gyerekeket. Nyilván nem hátsó szándék nélkül…
