Kurt Russell 10 legjobb filmje

Évtizedek óta a legmenőbb arcok között van, és övé a legnagyobb filmes visszatérések egyike is, amit nem másnak köszönhet, mint Quentin Tarantinónak. De ő volt Snake Plissken, R.J. MacReady és Wyatt Earp is!

10. Tombstone - A halott város (1993)

Kurt Russellnek jól áll a bajusz, és ennél fogva jól áll a western is, itt pedig a vadnyugat egyik legnagyobb legendáját, Wyatt Earpöt alakítja – én kiskoromban Wyatt törpnek hívtam -, aki barátjával, a halálos beteg Doc Holliday-jel (Val Kilmer) egy kisvárost szabadít meg a gonosztevőktől, persze ő maga is nagy árat fizet. Wyatt Earp ugyan nem túl bonyolult karakter, George P. Cosmatos filmje azonban van annyira izgalmas, hogy súlyt adjon az igazságtevő – és később bosszúálló – cowboy minden szavának, Val Kilmer pedig remekül egészíti ki Russellt hű barátként.

9. A vasmacska kölykei (1987)

A tökéletes pár, Goldie Hawn és Kurt Russell a mai napig összesen 5 filmben játszottak együtt, és ez a legjobb. Russell a vidám, kissé sutyerák asztalos, aki „befogadja” az amnéziás milliomosnő Hawnt, és elhiteti vele, hogy a felesége, részben azért, hogy megleckéztesse, részben azért, mert így ingyen takarító- és nevelőnőt szerez négy, szintén sutyerák gyereke mellé. Persze romantikus vígjátékról beszélünk, ezért Goldie Hawn is megszereti a sutyerák életmódot, a kocsmában táncolást és az élet egyéb örömeit, így minden jó, ha a vége jó. Mellesleg Guy Ritchie innen csórta a sokat szidott Hullámhegy (2002) alapötletét, ahol akkori felesége, Madonna látja be, hogy milyen szörnyűek a gazdag nők.

8. Silkwood (1983)

Egy kezemen is meg tudom számolni, amikor Russell nem vígjátékban vagy akciófilmben játszik, de Mike Nichols valós eseményeken alapuló filmjére nem tudott nemet mondani, de az is lehet, hogy a címszerepet alakító Meryl Streep miatt mondott igent a felkérésre. Merthogy ő alakítja Streep férjét, aki kezdetben támogatja a jobb munkakörülmények miatt harcoló nőt, majd csak a megszállottságot látja a nő elkeseredettsége mögött, és ezért komoly döntést hoz. És ez a karakter nagyon is esendő, Russell pedig képes ezt az összetett figurát remekül visszaadni. Kapott is érte egy Golden Globe-jelölést, ami furcsa módon egész karrierje egyetlen komoly jelölése.

 

7. Tango és Cash (1989)

Ez az a film, aminek nem szabadott volna működnie. Részben azért, mert Kurt Russell és Sylvester Stallone párosa papíron semmiképpen nem kompatibilis, mindketten mindig is alfahímek voltak, de a forgatókönyv ügyesen játszik erre rá, és a sztori fele – már elnézést a kifejezésért – a két főhős farokméregetéséről szól. Aztán ott volt a forgatás, amit kész forgatókönyv nélkül kezdtek el, majd először az operatőrt, majd a rendezőt rúgták ki, az egészet végül a vágóasztalon tervezték újra, jó nagy csúszással. Elsőre meg is bukott a produkció, csakhogy a videókölcsönzőkben új életet kapott, és lassan felverekedte magát a 80-as évek klasszikus akciófilmjei közé.

6. Grindhouse: Halálbiztos (2007)

Van még valami, amit Russell ritkán csinál: nagyon kevésszer játszott egyértelműen negatív karaktert, de Kaszkadőr Mike egy igazi rohadt gazember. Aki védtelen nőkre vadászik, akikkel egy iszonyú nyakatekert, de halálbiztos módszerrel végez: spéci módon átalakított autójával viszi el őket kocsikázni, és a járgány úgy van felturbózva, hogy csakis a vezetőülés védett benne, egy balesetnél az utas garantáltan halálra zúzza magát. És mivel Quentin Tarantino filmjéről van szó, Russell remek dumákat is kap, és jól áll neki ez a dörzsölt, ösztönös genyóság, ami persze nem menti meg attól, hogy a film végén ne végezzenek vele dühös amazonok. A fekete autóra festett fehér koponya és a kocsi orrán lévő nikkelezett kacsa pedig akkor is iszonyú menő, ha Kaszkadőr Mike egy seggfej.

5. Csontok és skalpok (2015)

Azt gondolom, hogy ez a film lehetett volna egy modern klasszikus is, annyira újszerű és annyira zsigerien izgalmas. Egy csendes kisvároson, valahol a vadnyugaton ugyanis ismeretlenek ütnek rajta, több lakost is magukkal hurcolva, és az idős seriff Franklin Hunt indít mentőexpedíciót a kiszabadításukra, csakhogy ellenfeleik brutális vademberek, de szó szerint. S. Craig Zahler bemutatkozó filmje a veterán seriffre épül, aki ugyan élete során látott egy s mást, ilyen borzalommal még sosem találkozott, de képes szembenézni a legnagyobb fájdalommal is. Amiből bőven jut neki. Ez a film nem működött volna Russell remek játéka és zseniális barkója nélkül, amit aztán átmentett Quentin Tarantino filmjére is.

4. Nagy zűr kis Kínában (1986)

John Carpenter és Kurt Russell rendszerint kifejezetten véres filmeket csinálnak együtt, de ez annyiban kivétel, hogy véresnek ugyan véres, de nagyon sokat lehet rajta nevetni. Ráadásként Carpenter egy szó szerint fantasztikus világot teremt a San Franciscó-i kínai negyed alatt, ahol ezeréves varázslók vadásznak zöld szemű lányokra, és ahol pont egy nem túl okos kamionsofőr (ez volna Russell) lesz a nap hőse, és nem azért, mert olyan ügyes vagy erős egy olyan világban, ahol rajta kívül mindenki harcművész, hanem azért, mert nagy szíve van, és jól áll neki a nadrágba tűrt atlétapóló. Na jó, nem áll neki jól, de vicces, és vicces az is, hogy Kim Cattrall nem mindig volt nagyszájú MILF, hanem csinos, fiatal lányként is láthatjuk.

3. Aljas nyolcas (2015)

Van egy pillanat, amikor Kurt Russell úgy vágja pofán a túl sokat beszélő Jennifer Jason Leight, hogy annak elered az orra vére, és egy ilyen jelenetet egy rendező sem úszna meg ma már, kivéve Quentin Tarantinót. Igaz, Leigh később visszafizeti a kölcsönt – és az is, hogy Russell véletlen ripityára tört egy felbecsülhetetlen értékű antik gitárt -, de a lényeg, hogy Kurt Russell a fejvadász John „A hóhér” Ruthként úgy is a film egyik legemlékezetesebb szereplője, hogy nem éli meg a történet végét. És a jelek szerint QT tényleg ki tudja hozni mind a legjobbat a színésznő, mind a büdös suttyó gazembert, de nekünk nézőként ezzel az égvilágon semmi bajunk.

2. Menekülés New Yorkból (1981)

Egy újabb közös munka Carpenterrel, ami annyira sikeres lett, hogy egy folytatást is szült - ez lett a Menekülés Los Angelesből (1996). Mindkettő hőse a félszemű volt kommandós, Snake Plissken, akit az első filmben a börtönszigetté alakított Manhattanbe küldenek, hogy kimenekítse onnan az amerikai elnököt, aki volt olyan ostoba, hogy fogságba essen. Plissken – ez milyen jó név, amúgy – viszont bemegy, és rendet vág, mondjuk muszáj is neki, mert egy, a bőre alá beépített pici bomba megöli. Van ebben a futurisztikus antivilágban valami meseszerű – például az, hogy a soul legenda Isaac Hayes a rosszfiú -, a figurát pedig mintha Russellre öntötték volna, a „szemfedőt” pedig annyira megszerette, hogy később a Ron kapitány (1992) című vígjátékban is újra felvette.

1.  A dolog (1982)

Lehet, hogy mások nem ezt tartják Kurt Russell legjobb filmjének, de jó eséllyel ez a legemlékezetesebb, igaz, ez részben annak az amorf rémségnek köszönhető, amely a sarkvidéki amerikai kutatóállomást terrorizálja. Persze mindez nem így történt volna, ha az amcsik közül valaki tudott volna egy kicsit norvégul, mert akkor nem fogadják be a fertőzött szánhúzó kutyát, de ez már egy másik történet. Russell egy R.J. MacReady nevű helikopterpilóta, és olyan dús és bozontos szakálla van, amire bármelyik férfi büszke lenne, és a lángszóró is remekül áll neki. Az már más kérdés, hogy nincs happy end, de pont ettől vehető komolyan ez a nagyon bizarr, sokszor elég ijesztő mese – amit ki más mondana el nekünk, mint John Carpenter!