Mindig nagy ünnep, ha a hazai mozikban a giga költségvetésű blockbuster filmek áradatában felszínre bukkan egy-egy európai produkció is. Különösen nagy öröm, ha ez egy olyan többszörös díjnyertes alkotás, aminek egy Hollywoodban is befutott, ismert sztár a főszereplője, aki nem felejtette el az öreg kontinenst, és azt, hogy honnan indult el a világhír felé.

A Fattyú esetében a fenti kitételek hatványozottan igazak. Az 1700-as években játszódó kosztümös drámában ugyanis az a Mads Mikkelsen alakítja a címbéli, bal kézről született, lecsúszott egzisztenciájú háborús veteránt, Ludvig kapitányt, aki túlzás nélkül a legismertebb dán színész, hiszen a nézők jól ismerhetik már őt a Casino Royale-ból, a Zsivány Egyesből, a Legendás állatok 3-ból, az Indy 5-ből vagy a Hannibal sorozatból. De a díjeső is stimmel: Mikkelsen Európai Filmdíjat kapott az alakításáért, és a rendező, Nikolaj Arcel (ő volt a Noomi Rapace-féle Tetovált lány forgatókönyvírója) is besöpört egy Arany Oroszlánt Velencében.

No de miről is szól ez a film, amit Dánia az idei Oscar-mezőnybe is benevezett (ám végül sajnos nem került be a végleges jelöltek közé, lásd az ide vágó PORT-cikkünket)? 1755-ben Ludvig Kahlen kapitány (őt alakítja Mads Mikkelsen) elindul, hogy teljesítsen egy lehetetlennek tűnő küldetést: meg akarja hódítani a zord, lakhatatlan dán vidéket, a Jütland-félszigetet. A férfi célja, hogy kolóniát építsen ki itt a dánok és a norvégok királya, V. Frigyes nevében. Csakhogy egy könyörtelen helyi földesúr, Frederik de Schinkel (Simon Bennebjerg) másképpen gondolkodik minderről, és arrogánsan azt hiszi, hogy ez a föld kizárólag csak az övé. Kahlen kapitány azonban keményfejű, és úgy érzi, a királytól kapott megbízatása, no meg a saját elszántsága elegendő lesz ahhoz, hogy sikerrel járjon. Az összecsapás természetesen elkerülhetetlennek tűnik a két ellenérdekelt fél között, a kapitányt ráadásul az érzelmei is fűtik, miután pont ezen a rideg vidéken talál rá élete szerelmére.

A film tehát egyfajta „skandináv A Tenkes kapitánya”, amelyben a nép egyszerű gyermeke a nyilvánvaló túlerő ellenére is alaposan meg tudja leckézteti a rizsporos parókás, háromszögkalapos, pökhendi uraságokat.

No persze A fattyú egyáltalán nem olyan vicces, mint Zenthe Ferenc legendás kalandfilmsorozata – sőt, egynémely jelenete már-már horrorfilmekbe illően kegyetlen és véres!

Az utóbbin persze nincs mit csodálkozni. Skandinávia manapság is zord vidék (Norvégiában például évtizedek óta nem látott mennyiségű hó esett nemrégiben). Évszázadokkal korábban pedig bizonyára még zordabb és kegyetlenebb volt mindazokkal, akik megpróbálták megzabolázni a természetet, és Ludvig kapitányhoz hasonlóan minden másról lemondva igyekeztek meghonosítani a növénytermesztés kultúráját ott, ahol tényleg szó szerint a madár se jár.

A valóságban is létező Ludvig Kahlen most vászonra került története tehát az annyiszor megénekelt „ember a természet ellen”-típusú filmek közé tartozik, de egyáltalán nem csak arról szól, hogy egy mindenki által lesajnált figura véghez viszi a lehetetlent ott, ahol senki sem számítana rá (jelesül: minden viszontagságot túlélve növényeket termeszt és állatokat nevel egy kopár dán mocsárvidéken). A készítők kiváló arányérzékkel vegyítik az olyan jeleneteket, ahol Kahlen kapitány a fekete göröngyöket morzsolgatja azon töprengve, túléli-e a termés a zord időjárást, azokkal a részekkel, ahol a hallgatag, piszkos körmű, de bátor szívű exkatona kisuvickolja a régi egyenruháját, és visszatér a civilizált vidékre, hogy még több embert toborozzon a vállalkozásához, vagy épp újfent von Schinkel értésére adja: amíg ő él, sosem lehet másé a király nevében birtokba vett vad vidék.

Ármány, szerelem, bosszú, viszálykodás, parókák, abroncsos szoknyák és lőporfüst: A fattyúban minden együtt van ahhoz, ami miatt szeretjük a kosztümös-kardozós hollywoodi történeteket, mégis meg tud maradni ízig-vérig dán filmnek.

Megannyi dramaturgiai ponton gondolhatja azt a néző, hogy a cselekmény bizonyára Errol Flynn régi klasszikusai mentén gördül majd tovább, ahol mindig győz a daliás hős, a gonosz elnyeri méltó büntetését, a szerelem örök, és minden jóra fordul a végén. Nicolaj Arcel (aki nemcsak rendezője a filmnek, de a forgatókönyvet is ő írta Ida Jessen regénye nyomán) azonban pont olyan kegyetlen a történet szövésében, mint a zord északi időjárás, és alaposan megtépázza Kahlen kapitány testét és lelkét egyaránt, jelezve: itt nincs happy end, aki győz, az is mindent elveszít.

Az élet küzdelmes, kegyetlen és igazságtalan, de talán sosem volt még olyan szépen fényképezve, mint itt.

Értékelés: 8/10

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szereti a skandináv drámákat, a szépen fényképezett, korhű díszletekkel és jelmezekkel teli kosztümös filmeket, valamint Mads Mikkelsen munkásságát.