Gonosz diktátor vagy a nép fia, aki gulyáskommunizmust csinált jegyrendszer helyett? Erre keres választ az új Kádár-doku.
Ki volt Csermanek János? Az '56-os forradalom véres kezű megtorlója, Magyarország teljhatalmú diktátora, a nagy manipulátor, aki élet és halál uraként sakkozott az emberi sorsokkal? Vagy a nép egyszerű gyermeke, a gulyáskommunizmus megteremtője, aki imádta hokedlin ülve, lábasból kanalazni a krumplis tésztát, csirkéket tartott a rózsadombi villája udvarán, és mindent megtett azért, hogy Magyarország a szovjet szuronyok árnyékában is a legvidámabb barakk legyen?
A kérdést 28 évvel Kádár halála után sem sikerült tisztességesen megválaszolnia a hazai történész szakmának. Az kétségtelen, hogy Kádár János a XX. század egyik legnagyobb jelentőségű magyar politikusa volt. De a pályafutásával kapcsolatban mai is jóformán csak kétféle, szélsőséges narratíva létezik:
- Kádár János gyilkos, kollaboráns és hazaáruló volt.
- Kádár János volt az emberarcú szocializmus atyja, az ő idejében minden jobb volt, mert mindenkinek volt munkája, kocsija és hobbitelke, tervezhető volt a jövő, nem volt ekkora a létbizonytalanság.
Sajnos az Uránia mozi dísztermében nemrég bemutatott új dokumentumfilmnek, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány gyártásában elkészült Kádár.komnak sem igazán sikerült egyértelmű választ adnia.
Az mindenképpen dicséretes hozzáállás volt az alkotók részéről, hogy a nem is annyira titkoltan jobboldali beállítottságú, viszont abszolút kameraképes, jó beszélőkéjű történészprofesszorok (például Dr. Szerencsés Károly, vagy épp az egykori ELTÉ-s tanárom, Dr. Horváth Attila, jelenlegi alkotmánybíró) mellett megszólaltatták a Kádár-korszakkal kapcsolatban az „ellenoldalt” is.
Jelen esetben azt a Berecz Jánost, aki nem tartozott sem a Pozsgay Imre- és Szűrös Mátyás-féle, Fidesz-holdudvarban kikötő reformkommunisták közé, sem a Horn Gyula és Medgyessy Péter nevével fémjelzett technokrata nómenklatúrába. Ő ugyanis nemcsak Kádár János egyik közeli bizalmasa volt az állampárti évtizedekben, de rendszerváltás után is kitartott a marxista elvek mellett, és az MSZP helyett az MSZMP-ben politizált tovább, egészen 1991-ig.
Sajnos azonban Berecz a Kádár.komban elég keveset szólalt meg, pedig személyes emlékeivel árnyalhatta volna a jobboldali történészek által sulykolt Kádár-képet. Ők ugyanis leginkább csak Kádár második világháború előtti, illegalitásban eltöltött éveire, a belügyminiszterségére, a bebörtönzésre valamint az '56-os forradalom alatti és utáni tevékenységére fókuszáltak.
Az nagyjából 10 percben el lett intézve, hogy az 1947-es fordulattól az 1989-es rendszerváltásig azért közel sem uralkodtak ugyanolyan viszonyok a Magyar Népköztársaságban. Volt például '68-ban egy gazdasági reformkísérlet, és nyugati kölcsönök árán ugyan, de biztosított volt egy olyan keretek közé szorított, viszonylagos jólét is, amiről Ceaușescu Romániájában vagy Honecker NDK-jában csak álmodhattak az emberek. A kétpólusú világ ütközőzónájában létre hozott, emberarcú szocializmust nincs értelme elvitatni Kádártól – de persze nem is szabad kizárólag a Kádár-nosztalgia és a retró életérzés SZTK-szemüvegén keresztül nézni. Ebből a szempontból szerintem egy enyhén részre hajló Kádár-doku is jobb, mintha semmilyen dokumentumfilm nem készült volna Kádárról.
Ítélet: 7/10
